Itt-Ott, 1991 (24. évfolyam, 1-2/118. szám)
1991 / 1-2. (118.) szám
tisztviselői, elöljárói írták, így nem lehet azt Budapest tervének nevezni. A hiúságukban sértett bürokraták versengenek az angolul nem tudó emberekkel, hogy kifogásolhatót találjanak ebben az angolul írt tervben. Hiába mondom, hogy ez pontosan úgy íródott, ahogy azt a pénzintézetek kérték, hiába idézem az angol közmondást, hogy „a teve egy olyan ló, amelyet bizottság tervezett”, a jelenlévők nem figyelnek oda. Van, aki a 44 programból elhagyna 43-at, mert „túl ambiciózusnak” tartja, van aki hibát, pontatlanságot igyekszik találni benne, s olyasmiket vet a szememre, mint hogy a téli fűtés árát nem „pontos” számban jelöltem meg, hanem két határérték közé helyeztem, elvégre vannak hidegebb és kevésbé hideg telek. Amikor a Gábor jobbján ülő úr azt fejtegeti, hogy a 252 millió dolláros tervet nem lehet egy év alatt befejezni, s ezzel elárulja, hogy nem tud angolul, mivel én elkezdésről s nem befejezésről írtam, megkérdezem Vásárhelyi Juditot, ki ez az úr? — Maróthy Lászlónak, Kádár vizes miniszterének volt a jobbkeze, nem tudom, hogyan került ide — mondja Judit. A tárgyalás folyamán senki egy szóval meg nem köszöni a hétvégeimet és estéimet is felemésztő öthetes munkát. Sőt: rosszindulatú pillantásokat, megjegyzéseket kapok azért cserébe. Nem értem, mi történik, nem vagyok politikus, rosszul kezelem az ilyen helyzeteket. Amikor látom, hogy ez a számomra ismeretlen csoport szabotálni fogja a tervet, hogy a féltékenykedő és gáncsoskodó bürokraták miatt megint elszalasztjuk az alkalmat, s így a magyar gyerekek tovább szívják majd a mérget, tovább koszosodik ez a szerencsétlen város, ekkor pontosan azt teszem, amit ilyenkor nem szabad: elveszítem a türelmemet. Remeg a kezem, remeg a hangom is, ők pedig leszavazzák a tervet, majd elhatározzák, hogy a főváros tisztviselői majd visszavágják, átszerkesztik. Március 5-én átrepültem Amsterdamba, lemostam magamról a port és a kormot, s megkezdtem itteni munkámat, a tanítást. Itt persze odafigyelnek arra, amit mondok, nemcsak azért, mert tizenöt műszaki könyvem miatt ismert a nevem, de azért is, mert a tizenhét országból összegyűlt mérnökök borsos árakat fizettek azért, hogy itt lehessenek. A Budapest megtisztítására vonatkozó négyéves tervem bukásának is lehet, hogy az volt az oka, hogy ingyen, ajándékként szerettem volna adni? Nem hiszem, hogy csak erről lenne szó. Nagyobbak, mélyebben szántók itt a gondok, de én bizony nem értem azokat. Nem értem, ki hatalmazta fel ezt a csoportot arra, amit tett, nem értem, miért utasította el tervemet, amelyre a fővárosnak oly nagy szüksége lenne, s mely egyben talán életem legjobb munkája volt. Nem értem. Csak annyit tudok, hogy a forradalom s az azt követő szabadságharc alatt tízmillió testvérem élt abban az országban, s nem értem, miként válhatott az akkori, családiasán összetartó hazafiaknak meleg fészke ilyen önromboló darázsfészekké. Kár. □ A helyzet sötét pulóvere X.Y. barátomnak, Nagyszalontára a kolozsvári rendőrszobán a falnak befelé fordulva térdepeltél a rendőrtisztek melléd állították hatalmas indulatukat a sok egyenruhás röntgen-szemével diagnosztizált majd négy-ót rendőr fájlalva fogta a fejét hogy még nem kezdte ki a Vatra-vész magyarságodat aztán hajnalban rólad lehúzták — másra öltötték — a drámai helyzet sötét pulóverét ma ballagsz az utcán szerteágazó gondolatodon talán éppen két pacsirta énekel de hirtelen rendőrcipő-kopogásával megzavar a szomorú emlék Magyari Barna Gyula ÍTT-OTT 24. évf. (1991), 1 -2. (118.) szám 11
