Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 115. szám
Éltető J. Lajos (Portland, OR): A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉRŐL, GYŰLÖLŐINEK Az MVSZ-t azért szidták és szidják Nyugaton akkora előszeretettel, mert ez volt az a magyarországi szervezet, amely hivatalosan foglalkozott a nyugati — és csak a nyugati — magyarokkal. Történelme ama három évtizedének a tisztázásával, amelyben az MVSZ a Kádár-kormány külügyminisztériumának volt a függvénye, egyelőre adósok azok, akik ezt a történelmet a legjobban megírhatnák; mindenesetre érdemes lenne sokmindent összegezni, mert hiába volt vörös posztó sokak szemében az MVSZ, valamint a keretébe tartozó Anyanyelvi Konferencia, a nyugati országokban élő magyarokkal fenntartott állandó kapcsolatai révén a hetvenes évektől kezdve először liberalizáló, majd reformáló, ha nem is egyenesen rendbontó szerepet játszott a magyarországi politikában. Szerényét, persze, csakis: nem szabad fontosságátt eltúlozni, de lebecsülni sem, hiszen sokkal többet jelentettek még a leggyengébb nyugati kapcsolatok is otthon annak idején, mint azt nyugaton a legtöbben gondolták. Úgy is, mint tünet, de úgy is, mint tényező, az MVSZ-nek puszta létezése s működése azt jelentette, hogy Magyarország nem süllyedt vissza az elszigeteltségnek arra a rákosista nívójára, amelyen az NDK, Románia, Bulgária, s 1968 után Csehszlovákia is megfeneklettek. Én a hetvenes években kapcsolódtam be az MVSZ munkájába, az Anyanyelvi Konferencián keresztül. Először kíváncsi tartózkodással s némi aggodalommal, néha bosszúsággal vettem részt a munkában, későbbb egyre nagyobb kedvvel, de volt egy-két olyan pillanat (pl. a pécsi konferencián), amikor majdnem hátat fordítottam az egésznek. Végül mindig úgy döntöttem: jobb, ha ott vagyunk, mintha nem vagyunk ott. Ma is úgy érzem, hogy ez a hozzáállás helyes volt. ... 1987-ben privátim felvetettem annak gondolatát, hogy az MVSZ ünnepelje meg a következő évben fennállásának 50. évfordulóját. (A világszövetség elképzelése tkp. Amerikából indult ki, még a húszas években, amikor az AMSZ megszületett Buffaloban; ennek kapcsán rendezték Budapesten az első, 1929-es, majd 1938-ban a második, alakuló világkongresszust.) Először nem fogadták nagy lelkesedéssel az ötletet, elvégre ezzel elkerülhetetlenül Horthyékról kellett szépet mondani, Randé Jenő főtitkár azonban csendben keresztülvitte a tervet, s így 1988. szeptemberében megvolt a nyilvános ünnepély, a legméltóbb helyen, a Széchényi könyvtárban (a királyi palotában), ahol a magyarországiak mellett én lettem a nyugati díszszónok. Beszédemet egy Horthy idézettel kezdtem, s egy javaslattal zártam. Hadd ismételjem itt meg röviden mindkettőt. Horthy arra kérte a külföldi magyarokat, „ne tekintsék magukat a magyarság ezeréves fájáról lehullott leveleknek, amelyeket messze sodort a szél, hanem legyenek fajuknak csupán más talajba átültetett friss hajtásai, akiket a közös emlékek és a kultúra erős gyökérszálai fűznek ahhoz a régi 28 ITT-OTT 23. évf. (1990), nyári (115.) szám hazához, amely ma inkább, mint valaha számít a hozzá ragaszkodók felvilágosító, támogató munkájára.” Ezzel a mondattal, mely számomra mindig is az MVSZ valódi céljait körvonalazta, bizonyára minden olvasónk egyetért. A tapintatosan fogalmazott, de akkor még radikálisnak nevezhető javaslat pedig így szólt: „...a reformnak egyik legfontosabb pontja a készülő egyesülési törvény, amely autonóm közösségek létrejöttét fogja elősegíteni Magyarországon.... Kívánatos, hogy maga az MVSZ is valamivel nagyobb autonómiát élvezzen. Meggyőződésem, hogy sokkal többen csatlakoznának hozzánk, s hogy feladatainkat is jobban elláthatnánk, ha hiteles, nyíltan publikált alapszabály kormányozná a Szövetséget, az 1938-as szándéknak megfelelően. ... Ezért azt javasolom, hogy az Elnökség küldjön ki egy bizottságot, amelynek feladata egy új, korszerű, a nemzetközi szokásjognak s a magyar törvényeknek megfelelő alapszabály kidolgozása lenne. S mivel az alapszabályok szankcionálásához határozatképes testület kell, javasolom, hogy 1995-re hívjuk össze itt, Budapesten, a Magyarok III. Világkongresszusát.” Az MVSZ átalakítását még aznap délután megtárgyalta a kibővített (akkor még) elnökség, amelynek gyűlésén először voltak jelen — Románia kivételével, természetesen — képviselők az összes szomszédos szocialista országokból: Kárpátaljáról, Szlovákiából, Horvátországból, Szlovéniából. Azóta pedig minden megvalósult, vagy a megvalósulás felé halad, hála a magyarországi vezetőség bátor kiállásának (az átalakulás kezdetén még az MSZMP uralkodott), Randé Jenő diplomáciai szakavatottságának, valamint legújabban az általános politikai változásoknak. Az MVSZ a külügyminisztériumtól elszakadt. Demokratikus alapszabálya van (amit legfennebb azért kell majd módosítani, mert bonyolultabbak a dolgok, mint ahogyan azt az ember előre elképzeli). Az MVSZ bejegyzett társadalmi szervezet, a magyar törvényeknek megfelelően (amerikaiul: non-profit corporation). A világkongresszust Pungor Ernő bizottsága javában szervezi, csakhogy előrehozták 1992-re. (Igazuk van: minél hamarább, annál jobb, megfelelő előkészítéssel; én csak azért említettem ’95-öt, mert a Budapest-Bécs-i világkiállítással gondoltam összekapcsolhatónak. Ekkor azonban feltehetően minden szoba és terem foglalt lesz a Székesfővárosban.) A nyugatiak ama kívánalmának is eleget tett a vezetőség, miszerint ha világszövetség, ám legyen világ szövetség. Az MVSZ ma már aktívan keresi a kapcsolatot az elcsatolt területekkel, Erdély érdekében is határozottan, nyíltan kiáll (sub rosa azelőtt is megpróbálta). Azóta csatlakozott hozzá a CSEMADOK, egyelőre szerződéses alapon (másképpen nem lehet még, főleg pénzügyi okokból), valamint a kárpátaljai magyarok szervezete; még Romániából is a Romániai Magyar Kisgazdapárt. (Pártokat, mint pártokat egyébként nem óhajtunk a tagságba felvenni.) Több nyugati szervezet is belépett, s tucatszámra kül- és belföldi egyének. (A tagdíj nem kevés: évente $49 nyugatiaknak, 1000 Ft. hazaiaknak; nyugati társadalmi szervezeteknek $290, hazaiaknak 10 000 Ft; egyéb jogi személyeknek nyugatról $950, magyarországiaknak 50 000 Ft.) Csatlakozott több társadalmi szervezet
