Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 115. szám
körzetnek a jelöltje, mégis, a fórum házirendjét felrúgva, a Szabadság Párt emberei mind rá koncentrálnak. Az elhízott orvos, miközben büszkén vállalja munkásőr múltját, köpönyegforgatónak, karrieristának nevezi a nyilasok és kommunisták által egyaránt halálra ítélt főparancsnokát a Nemzetőrségnek. A remegő szájszélű és fanatikusan villogó szemű Keszericze Károly (akiről az a hír járja, hogy az MDF-nél kezdte politikai pályafutását, míg ott az állandóan marakodót valaki fel nem pofozta, s így jutott szegény ebbe a „pártba”) szólal fel legközelebb. Az ő politikai programja összesen annyiból áll, hogy mint a piaci légy, követi Király Bélát, s szemtelen pocskondiázásával igyekszik magának „nevet” szerezni. Béla bácsi (meg a közönség is) dermedten hallgatja ezeket a destruktív hazugságokat, aztán 78 évét meghazudtoló lendülettel felugrik, kiereszti a hangját, rámutat nagy mancsával az éppen megint ágáló, pufajkás létére nyilasnak hangzó orvosra, s csak ennyit mond: „Leülni!” A dagadt kis emberke mint ijedt collstokk csuklik össze, Béla bácsi pedig felolvas néhány levelet, melyekben az elhangzottak stílusában az ő életét fenyegetik a szerzők. „Mit gondolnak, kiknek dolgoznak ezek az névtelen levélírók?” — kérdezi a hallgatóságot, majd figyelmeztet arra, hogy itt most nem ő a téma. Ezzel a teremben nagyjából helyreáll a rend, de azért én még szükségét érzem, hogy mielőtt programomat ismertetném, bemutassam a valódi Király Bélát, a professzort, aki 68 kötet kiadásával harcolt azért, hogy megjavítsa hírünket a világban, hogy lemossa népünk nevéről a gyalázatot. Azt is elmondom, hogy most kis népünk minden tagjának össze kell fogni, ki kell rekesztenünk magunk közül a gyűlöletkeltőket, az uszítókat. Szükségünk van minden magyarra ebben a hazában, s el kell fogadnunk mindenkit magyarnak, aki annak tartja magát. Nem szabad engednünk a széthúzásnak, fogcsikorgatva is szeretnünk kell egymást, minden magyart, a zsidó magyart is, a cigány magyart is és a volt kommunista magyart is. Megbékélésre, bizalomra, optimizmusra van szükségünk, mert csak így tudjuk visszatolni szegény, sokat szenvedett hazánkat Európába. A hosszú vita után leülök a pécsi rádió meg a Dátum c.napilap riporterével inteijút csinálni, a számomra rendkívül szimpatikus szocdem képviselő programját aláírom, mert ezt kéri, a FIDESZ-eseknek megígérem, hogy küldök egy cikket a Gyurgyevác- Gyékényes vízlépcsőről, s fáradtan indulunk vissza Kaposvárra. □ AZ MVSZ VÁLASZTMÁNYÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A Magyarok Világszövetsége Választmánya a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján megállapítja, hogy a Romániába küldött könyvek, folyóiratok nem mindig érkeznek meg a címzettekhez. Legutóbb pl. 1990. június 1-én az ártándi közúti határátkelőnél a Máltai Szeretetszolgálat küldeményét csak részben engedték be. így több más kiadvány mellett magyar területre kellett visszaszállítani szövetségünk lapját, a Magyar Híreket, valamint az Erdélyi Magyarság című folyóiratot. A Magyarok Világszövetsége a román hatóságok eljárását a magyar művelődési miniszter és a román kulturális miniszter között ez év februárjában létrejött megállapodás, továbbá a Helsinki Záróokmány rendelkezései megsértésének tartja. Az európai szellemet és a magyar—román együttműködést súlyosan zavaró eljárás ellen a Magyarok Világszövetsége Választmánya a leghatározottabban tiltakozik és fölkéri a magyar kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Budapest, 1990. június 23. ITT-OTT 23. évf. (1990), nyári (115.) szám 27
