Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 115. szám
fontos ügyekben tovább tapasztalható. Viszont az 1980-as években az AMSZ—AMOSZ pereskedése folytán mintegy 70 000 dollár vándorolt az ügyvédek zsebébe. (A nüanszokra való költekezés otthon is dívik fajtánk nagyobb dicsőségére. A magyar „kazánkirály” pl. több tízmillió forintot költött Petőfi állítólagos sírjának felkutatására Szibériában. Hány lakást lehetett volna e milliókból építeni?) A magyarság „veleszületett” tehertételei közül az egyéni és szervezeti civódások, a széthúzás, a másként gondolkodók iránti megvetés, türelmetlenség, sőt gyűlölködés az emigráció életére is kezdettől fogva sötét árnyékot vetett. Magukat „politikai erkölcscsőszöknek” feltolt csoportok és egyének valóságosan kiközösítették azokat a „nemzeti emigrációból”, akik magyarországi írókkal és szakemberekkel igyekeztek kapcsolatokat teremteni, akár a legnemesebb szándékoktól indíttatva, mint pl. a népesedési katasztrófa elleni küzdelem koordinálása. Lékai László bíborosnál ez ügyben tett látogatás, vagy magyarországi írók meghívása Amerikába az abortusz elleni kampány keretében, már okot szolgáltatott ilyen kiközösítésre. Ennek kilengései valóságos politikai fejvadászat tüneteit mutatták. Pedig maga a „nemzeti emigráció” elnevezés ellenkezik minden logikával. Mindnyájan, vallási különbség és politikai pártállásra való tekintet nélkül, a magyar nemzet szülöttei vagyunk, s belőle kirekeszteni a nekünk nem tetsző egyéneket semmiféle válaszfal emelésével sem lehet. A „válaszfal” mindkét oldalán egyformán lehet szeretni a hazát, de ez még egymagában nem elég. Arany János szavait kellene megszívlelnünk: „Nem elég csak emlegetni / Tudni is kell jól szeretni / Tudni bölcsen a hazát.” És ami utána következik... Az alkony után persze éjszaka következik a nap járása szerint. Szerencsére az emigráció egészére nem kell, hogy sötétség boruljon, mégha a politikai ellenzék napja leáldozóban van is. Sőt, felemelő, lélekmegváltó küldetést teljesíthetünk, ha tevékenységünket a Kárpát-medence szabadságának felkelő napja után igazítjuk. Ha bölcsen kihasználjuk azt a történelmi esélyt, mely a csatlósok várható felszabadulása szülőhazánknak és az egész térségnek jelent. A Magyarországon végbemenő, nagy horderejű fejleményekre belpolitikai vonalon csak marginális befolyást tudunk gyakorolni. Gazdasági vonalon idekünn élő befutott szakembereink révén már többet, s ez a folyamat már kezdetét is vette. Az idegenbe szakadt magyarság azonban továbbra is fontos tényezője maradhat egy egyetemes nemzeti külpolitika kifejlesztésének, mely 16 millió magyarban kell, hogy gondolkodjon. E téren a magyar külügyi szolgálat fegyvertársai lehetünk a befogadó országok lojális polgáraiként is. Miként az amerikai zsidóság Izraelt támogatja. Tevékenységünk több szinten kell mozogjon. Elérkezett annak az ideje, hogy évtizedes mulasztásokat jóváteendő, végre komolyan hozzálássunk a magyar történelem és kultúra méltó kivetítésének világszerte. Ez természetesen magába kell foglalja a rólunk terjesztett tévtanok, helytelen adatok kiküszöbölését. Ez egyetemi színvonalon valósítható meg, valamilyen 8 ITT-OTT 23. évf. (1990), nyári (115.) szám intézetünk égisze alatt, esetleg a Magyar Tudományos Akadémia közbenjöttével. A kutatómunka az egész világra kiterjedhet, ahol magyarok élnek, az ott élő magyarok közreműködésével. Mindez nem annyira anyagi, mint szervezési feladat, amit a külföldi magyarság saját erejéből is elvégezhet. Legfőbb ideje annak, hogy a dunavölgyi népeknek a szabad világban élő szórványaival a lehető legszorosabb kapcsolatba lépjünk; elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol legerősebb társadalmi és politikai szervezeteik vannak. Ilyen kapcsolatépítő folyamatnak igen hatásos eszköze lehet egy közösen szerkesztendő és kiadandó Ethnic Digest, melynek gerincét az etnik sajtóból válogatott anyag alkotná. Ezt a kiadványt az egész etnik sajtóban lehetne propagálni és terjeszteni, nem feledve a könyvtárakat. Egy ilyen szemlével a terheket megoszthatjuk, míg politikai befolyásunkat erősítjük. Kiadóként esetleg egy Pan-Ethnic Alliance for Central Europe (PEACE) nevű szervezetet lehetne alapítani. Ilyesmit e sorok írója évekkel ezelőtt alapvonalaiban már kidolgozott Dr. Eugen Loebl-lel, az észak-amerikai szlovákok külügyi főtanácsadójával egyetemben. Lengyel—magyar—szlovák maggal indult volna. Loebl halála és más okok mindezt meghiúsították. Akkoriban még biztosítottnak látszott a Pax Sovietica. A most lezajló geopolitikai földrengés a Kelet- Közép-Európára rákényszerített status quo összeomlását... elkerülhetetlenné teszi... Itt is, ott is kezdenek rádöbbenni, hogy a békeszerződések által teremtett „rend” csak zűrzavart és szenvedést hozott mind a nyertes, mind a vesztes kisnépek számára a dunamenti térségben. [Az ebből eredő állapot] megcsúfolása... azoknak a magasztos elveknek, melyeket a II. világháború győztesei a háború alatt meghirdettek! Ezekhez az állapotokhoz képest a régi Osztrák- Magyar Monarchia szinte paradicsomank tűnik hét évtized távlatából. Nem csoda, hogy a nagy nyugati demokráciákban is szinte nosztalgikus vágyakozással tekintenek egy olyan új államrend felé, mely valaminő semleges federációban vagy konfederációban egyesítené a régi Monarchia népeit, vagy azok nagyrészét. „Hearts and Minds Still Yearn for the Glories of Old Mitteleuropa, Wherever It Is” — írta Henry Kamm, a The New York Times-nak küldött, 1988. július 17-i tudósításában. A Boston Globe 1989. aug. 20-i száma szalagcímet adott egy hasonló cikknek: „The Fall and Rise of Central Europe — the Old Austro-Hungarian Empire is Reemerging in the New Political Geography” fejzet alatt, William G. Miller tollából. Utolsó mondata: „The ghost of Central Europe has come back to haunt, or perhaps, to tempt us.” „Kossuth’s Idea is Timely” — írta Flora Lewis a The New York Times 1989. szeptember 24-i, vasárnapi számában, elmélkedve arról, hogy „How to Organize Europe”: „Kossuth’s Danubian Confederation plan might well have averted World War I and ensuing tragedies. There is surprising nostalgia for the ties and openness of Austro-Hungary in Central Europe... Kossuth’s inspiration was a good one” — írja a jólismert kommentátor. — Kivéve azt, tehetném hozzá, hogy nem foglalta magában Ausztriát és Csehországot,
