Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
azonban majdnem fele-fele arányban magyarok és románok által lakott város, és itt elsősorban a betelepített románság körében talajra talált a Vatra Romaneasca nevű szervezet felhívása, rendkívül agresszív cselekedetekre sarkallván a román tömegeket. — Máshonnan nem is kaptunk ehhez hasonló híreket? — Ilyen súlyos vagy ehhez fogható incidensekről szerencsére nem érkeztek jelentések, jóllehet a Vatra szelleme és akciói az egész országra átterjedtek. Bukarestben, Iasiban, Craiovában és a többi helyeken is az egyetemi fiatalok egy része átvette a jelszavaikat. — Jóllehet a Vatra nem Ceausescu idején alakult, hanem később... — 1990. február 5-én tették közzé első felhívásukat. E szervezet New Yorkból tért vissza Romániába, és tagjai három olyan jelszót hangoztatnak, amelyben a kisebbség-ellenes álláspontjukat megfogalmazzák. Az egyik az, hogy mindenki egyenlő, és a kisebbségnek „nem lehet” privilégiumokat biztosítani. A másik az úgynevezett szeparatizmus elleni fellépés, ami a Ceausescu-rendszer hamis ideológiájában a „testvériség” gondolatainak a meghosszabbítása, vagyis hogy valamennyien testvérek vagyunk, és csak együtt tehetünk mindent. Más szóval, aki külön magyar iskolát akar, még ha ott természetesen a román szaknyelvet is megtanulják, azt ők szeparatistának deklarálják. És ez nem holmi apróság, hiszen minden társadalom központi kérdése tulajdonképpen az iskolakérdés. A harmadik jelszavuk, hogy elleneznek Románián belül egy „enklávét”, ami nyílt utalás arra, hogy közigazgatási területi autonómiát nem akarnak elfogadni. Azt állítják, hogy az 1952 és 1968 között fennállott magyar területi autonómia sztálinista intézmény volt. Ez természetesen hamis beállítás, mert ha Romániában — és ezt őszintén reméljük és kívánjuk — demokratikus intézmények kialakulnak, ki fognak épülni a helyi önkormányzatok is. És ha ezek létrejönnek, akkor nyilvánvaló, hogy a magyarok nem kívánnak egyebet, mint hogy ők is éppen olyan szabadon és a központi beavatkozástól mentesen intézhessék az ügyeiket helyben, mint bárki más. — A Vatra az első véres napok után elhatárolta magát az eseményektől. Mennyire hiteles ez a lépés? — Teljesen nyilvánvaló, hogy a Vatra felhívás mozdította meg ezeket a román tömegeket, és az ő hívó szavára jöttek le a görgényi havasokból a botosdorongos-baltás gyilkosok. Tehát a Vatra utólag hiába próbál kibújni a felelősség alól, a legnagyobb mértékben, politikailag és gyakorlatilag is felelős az eseményekért. Van azonban egy másik problémakör, nevezetesen az, hogy a helyi hatóságok — a rendőrség és a katonaság — miért nem akadályozták meg a kilengéseket. Láthattuk, hogy a rendőrség teljesen passzív volt, és megengedte, hogy ezek a suhancok tomboljanak Marosvásárhely utcáin. A hadsereg sem lépett fel kellő eréllyel. Itt Marosvásárhelyen a Vatra is — demagóg módon — azt a jelszót hangoztatta: a hadsereg velünk van, ami a forradalom egyik döntő jelszava volt. És sajnos, előfordultak olyan jelenetek, amikor a Vatra embereinek a hadsereg tisztjei, katonái, bizony, visszaszóltak, hogy veletek vagyunk. Azt hiszem, ebből mindenképpen nyilvánvaló, hogy mind a román hadseregnek, mind a román központi hatósságoknak el kell határolódniuk ettől a szervezettől, hiszen felelősek azért, hogy nem tudták ellenőrizni és kordában tartani a pusztító erőket. Most egyértelműen azt lehet látni, hogy Romániában a hatalom helyzete rettenetesen instabil, és félő, hogy megint a könnyebb ellenállás felé keresik a kiutat, vagyis a magyarellenességben, amivel a választások periódusában szerintük tömegeket állíthat maguk mögé, illetve a nemzeti egység hamis jelszavával felléphetnek az „idegenek”, a magyarok vagy Magyarország ellen. — A választást május 20-án tartják. Tulajdonképpen az, hogy a Nemzeti Megmentési Front párttá alakult, rontott-e az általános belpolitikai szituáción? — A forradalmat a román nép csinálta, a Front emberei csupán az élére álltak. Ezután a Front teljesen átvette a pártállami struktúrát. Vagyis a Román Kommunista Párt szervezeti felépítésének megfelelően a párt és állami — ha úgy tetszik, a Front és állami — funkciók kezdettől fogva egybefonódtak. Január 28-án a történelmi pártok tüntetést rendeztek Bukarestben, 29-én pedig a Front a bányászok, munkások segítségével szétverte a demokratikus ellenzéki pártok székházait. Vagyis azt kell megállapítanunk, hogy a politikai ököljogot mint módszert a Front vezette be a román politikai közéletbe a forradalom után. Egy másik rendkívül súlyos probléma, hogy a Front lényegében nem oszlatta fel az állambiztonsági főosztályt, hanem a hadsereg alárendeltségébe helyezte. Itt hamis érveket alkalmaznak, hogy rettenetesen sok emberről van szó, és hogy ezek „szakértők”. így a Securitate, amelynek a főtisztjei és tulajdonképpen az egész testületé a forradalom első napjaiban átállt, gyakorlatilag érintetlenül átmentette magát. Ennek következtében Romániában újra fokozatosan visszatér a társadalomba a rettegés. Negyvenhat független értelmiségi, aki a Ceausescuidőszkban is felemelte szavát a diktatúra ellen, most ismét figyelmeztetést tett közzé a Huszonkettő című független publikáció február 9-i számában. Mircea Dinescu, Gabriel Liceanu, Dán Petrescu, Stelian Tanase, Alin Teodorescu nevét említeném, de aláírta Doina Cornea és még sokan mások is. Egész sor kérdést tettek fel, amire viszont a Front hónapok óta nem válaszol. Miyen létszámú volt a Securitate, kiket alkalmaz16 ITT-OTT 23. évf. (1990), tavaszi (114.) szám
