Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 114. szám
Tőkés László CEAUSESCU MEGHALT, DE SZELLEME TOVÁBB EL Marosvásárhely tanulságai Folyó év március 21-én az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője nyilatkozott az erdélyi, illetve marosvásárhelyi atrocitások ügyében. Az USA álláspontja, pozitív tartalma ellenére, alapvető tájékozatlanságról tanúskodik. Kétoldalú, kölcsönös erőszakos cselekményekről beszél és mint ilyeneket ítéli azokat, továbbá támogatásáról biztosítja Iliescu elnököt és a román kormányt a megbékélés és a közrend helyreállítása érdekében tett erőfeszítéseiért. Sajnálatos módon, ez esetben a román rendszernek újból sikerül félrevezetnie az USA jóhiszemű illetékeseit, azt a benyomást keltve, mintha a románok és a magyarok egyaránt felelősek volnának a Marosvásárhelyen történtekért. A valóság az, hogy a jogaikért békésen és demokratikus eszközökkel harcoló magyarokat felbujtatott román csőcselék támadta meg Marosvásárhelyen (Tirgu Mures,) és Szatmáron (Satu Maré), vandál pusztítást végezve nemcsak a magyarság egyes intézményeinél (RMDSZ székháza, Református Egyházi Hivatal), hanem a magyar polgárok otthonaiban is. A terrortámadások során közel hét ember meghalt, több mint háromszázan megsebesültek. A Ceausescu-korszakra emlékeztet a román kormány, a nemzeti parasztpárt, a Vatra Romaneasca egyesület és a mass media félretájékoztató gyakorlata, mely azt akarja elhitetni, hogy a magyar kisebbség, másfelől pedig Magyarország kormánya és Romániába látogató polgárai felelősek a kirobbant erőszakos cselekményekért. A decemberi felkelés idején ugyanígy érvelt Ceausescu is, aki egyébként mindvégig a nemzeti megosztásra alapozta kifinomult hintapolitikáját, és a magyar kisebbséget az ország „zsidóiként” játszotta ki a románsággal szemben. Pogromszerű események mentek végbe Marosvásárhelyen, melyeknek elkövetői kizárólag a vasgárdista és ceauista szellemben feluszított románok, áldozatai pedig egyértelműen a kiszolgáltatott és megfélemlített magyarok, akik legfeljebb önvédelemből folyamodtak erőszakhoz. A kormány, a hadsereg és a rendőrség viszont nemhogy a rendet és a megbékélést szolgálta volna, de tétovaságával, távolmaradásával és az események hamis beállítása által elősegítette a helyzet elmérgesedését, s csupán a drámai összecsapások után, megkésve intézkedett. Az ügy kivizsgálása szintén kétes értékűnek Ígérkezik, miután a kormány már eleve a magyarokban jelölte meg a felelősöket, s tartózkodik a jobboldali román erők elítélésétől, szabad utat engedve az egész országban (sajtóban, televízióban, tüntetéseken) kibontakozó, egyoldalú magyarellenes kampánynak. Ezzel szemben a magyar kisebbség nem kap teret a televízióban és a sajtóban álláspontja és a tények kimondására. Több magyar és külföldi riporter testi bántalmazásban részesült. Az ellentétek és atrocitások szításának központi magva Erdély hovatartozásának a kérdése. A magyar kisebbség individuális és kollektív jogainak követelése, másfelől Magyarország bármely, a romániai magyarságot támogató megnyilvánulása a román sovinizmus szemében egyaránt Erdély elszakítását célzó, szeparatista törekvésnek minősül. A Vatra Romaneasca és szövetségesei a román nép egyfajta Erdély-komplexusára építik magyarellenes, elnyomó, antidemokratikus jellegű manipulációikat. Teszik ezt annak dacára, hogy a magyar kormány többszörösen deklarálta a határok tiszteletben tartását, másfelől a magyar kisebbségtől távol áll Erdély Romániától való elszakításának a szándéka. Az „erdélyi kártya” demagóg, diszkriminatív jellegű, politikai célzatú „adu” a román nacionalista szélsőjobboldal kezében. Ennyi és nem több. *** A marosvásárhelyi események politikai provokációt jelentenek a magyar kisebbség (a), a magyar—román kapcsolatok (b), a jelenlegi román kormányzat (c), és általában a demokrácia (d) ellen. a) Provokáció ez abban az értelemben, hogy a szélsőséges román erők erőszakos ellenállásra akarják rákésztetni a magyar etnikumot, melyre ezután könnyűszerrel rá lehetne sütni a románellenesség bélyegét, s ezen a címen megfosztani jogaitól. A magyarság azonban tartózkodik az erőszaktól, őt megillető jogait békés, demokratikus úton kívánja kivívni. Tanúság erre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség programja és egész tevékenysége. Másodsorban azt is szeretnék elérni a Vasgárda szellemében szervezkedő Vatra képviselői, hogy a megfélemlített magyarság tovább folytassa exoduszát külföldre, s így végre megvalósulhasson a nacionalista panromán álom, az, hogy Erdély csak a románoké legyen. Az Erdély földjén őshonos magyarság azonban nem kíván megválni szülőföldjétől, s a megbékélésben látja a románokkal közös jövője biztosítékát. b) A Nemzeti Parasztpárt legutóbbi állásfoglalásában sürgette a magyarországi turisták kizárását az országból. Megelőzőleg könyvbehozatali tilalom sújtotta a magyarországi könyveket. Következésképpen — Ceausescu szellemében — a román sovinizmus el akarja szigetelni a romániai magyarokat anyanemzetüktől, s nem tartja kívánatosnak a kölcsönös román—magyar államközi kapcsolatok fejlesztését. Ceausescu „be-nem-avatkozási” ideológiája xenofób jelenség, s a román kizárólagossági törekvések irányába mutat. Ez ellene mond a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek, az egységes Európa szellemének és 14 ITT-OTT 23. évf. (1990), tavaszi (114.) szám
