Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 117. szám

I

1990. január 19-én alakult meg Bukarestben, néhány ultrakonzervatív román értelmiségi ember kezdeményezésére. Az alapító dátum szorosan összefügg Mitterrand francia elnök magyarországi látogatásával és azzal a nyilatkozatával, melyben — január 18-án! — rendkívül megértő és sajnálkozó módon emlékezett meg Magyarország első világháborús területveszteségéről. Az öreg románok majdnem szívszélhüdést kaptak Bukarestben: most már hajdani szövetségesük is cserbenhagyja őket a „barbár, ázsiai hún hordalék” kedvéért! Azon nyomban, a pillanat hevületében létrehozták a Vatrát, mint egy „nemzetvédelmi szervezetet.” A Vatra hetek alatt népszerűvé vált az országban, különösen Erdélyben. Az új szervezet rohamosan telítődött a szélsőjobboldal fasisztoid elemeivel (vasgárdisták, Maniu-gárdisták), valamint a Securitate bujkáló ügynökeivel szélsőbalról. A Vatra kinyilvánított célja az, hogy a román népet megvédje „minden külső és belső ellenség ellen.” (A „belső ellenség”: magyarok, cigányok.) Nyilvánosságra nem hozott céljuk Ceau§escu delíriumos lázálmának megvalósítása: a nemzetiség nélküli, nemzetileg homogén, egységes Románia megteremtése. A Kárpátok — közben kivégzett — Géniusza két nagyobb akadályt már elhárított az útból. Sikeresen eladta — méghozzá kemény dollárokért — Románia életben maradt zsidóinak 95%-át (mintegy 400 000 lelket), valamint Erdély németjeinek kb. 80%-át (szintén kb. 400 000 személyt) Izraelnek, illetve az akkori Nyugat-Németországnak. Ezért most a Vatra a maradék magyar és cigány „kérdésinek szenteli idejét. A két nemzetiség közös lélekszáma legalább 4,5—5 millió. A cél elérésére javasolt és már beindított módszereik: megfélemlítés, megverések, terror, gyilkosságok, pogromok. Olyan társadalmi klímát akarnak teremteni Romániában, melyet a magyarok nem tudnak elviselni, hogy menekülésre kényszerítsék őket ezeréves szülőföldjükről, Erdélyből.

A Vatra Romaneascá marosvásárhelyi csoportja tervezte ki és hajtotta végre — félrevezetett, szerencsétlen parasztokkal — a pogrom előkészítését. Gyalázatos, hitvány hazugságokkal félrevezették és becsapták két román hegyi falu (Hodák és Libánfalva) favágó népét, a Görgényi Havasokban. Elhitették a jámbor és együgyű favágókkal, hogy a „barbár”, tüntető magyarok Marosvásárhelyen elfoglalták a román iskolákat és a szegény román gyermekeket az ablakon át kidobálták az utcára! A nagy mennyiségben szétosztott szilvapálinka hamarosan megtette a hatását. Ekkor az ott várakozó autóbuszokba és teherautókba betessékelték a lerészegedett favágókat. Az autóbuszokat és teherautókat olyan Vatra tagok szerezték „kölcsönbe”, akik fuvarozó- és autóbuszvállalatok vezetői. Az ittas favágók felfegyverezték magukat baltákkal, hosszúnyelű görbe ágnyeső késekkel és hasonló favágó szerszámokkal. A 35-40 kocsiból álló konvoj elindult a Maros völgye felé. Dédabisztrán még néhány tucat részeg paraszt csatlakozott hozzájuk. Szászrégenbe érkezve, tajtékzó ordítozás közepette megtámadták és kifosztották a helyi sörgyár raktárkészletét. Ott csak langyos sört találtak és az is mohón lecsörgedezett a szomjas torkokon, a szilvapálinka nyomában. Most már nem részegek, hanem emberségükből kivetkőzött, alkohol által intoxikált páriák üvöltöztek a kocsikon. A karaván folytatta végzetes útját. Már Marosvásárhely közelében, egy szép kis magyar faluban, Sáronberkén, az útmenti községi pékműhelyből friss kenyér illata csapta meg az orrukat. Az autók csikorogva fékeztek, a részeg csürhe berohant a műhelybe, pillanatok alatt megverte és földre dobálta az ott dolgozó asszonyokat, majd összerugdosták őket. A friss kenyeret elrabolták, a maradék tésztát ráöntötték az asszonyokra. (A részeg románok szerencséjére egyetlen férfi sem volt a faluban. Mind egy szálig kinn dolgoztak a mezőn, alig néhány hete visszakapott földecskéiken.) A magyarok vérét követelő, üvöltöző karaván végülis megérkezett Marosvásárhelyre. Vadállati dühvei letépték a néhány magyar utcatáblát (pl. Bolyai utca). A román mellett magyar felirattal is ellátott kirakatokat összetörték, kirabolták. Egy különlegesen vérszomjas és gyáva csoportjuk megtámadta az egyik Teleki-palotát, melyben az összes ellenzéki pártok — köztük az RMDSZ is — irodákat kaptak. A magyarok 30-40 főnyi csoportja bennrekedt az épületben és a padláson keresett menedéket a benyomult támadók ellen. Végül hosszú órák múltán érkezett egy katonai teherautó az ostromlottak kiszabadítására. Az állati csürhe azonban így is megtámadta az autóra kapaszkodókat és ekkor verték ki Sütő András szemét. A mai napig nem dőlt el, hogy gondos kezelés megmentheti-e a szeme világát.

A vérszomjas favágók egy másik csoportja a főtéren megtámadta az ott tüntető magyar tömeget. Tragikus mészárlás lett volna itt, ha a döntő pillanatban meg nem érkezik, lélekszakadva, a helybeli cigányok 300-400 főnyi csoportja, kiket a gyilkos szándékú ordítozás riasztott fel. Botokkal felfegyverkezve azonnal rávetették magukat a dülöngő favágókra és kegyetlenül elverték őket. Közben ütemesen kiabálva, biztatták a magyarokat:

— Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!

S még arra is megtanították a fegyvertelen, békés tüntetőket, hogyan lehet a park padjait villámgyorsan szétverni és alkatrészeit ütőfegyvernek használni. így a Vatra fasiszta vezetői által kitervezett tömeggyilkosság helyett egy általános verekedés keletkezett, melynek a hivatalos jelentés szerint öt halottja volt, és 269-en kerültek kórházba.

A Vatra tönkretette a „deszka-utat”

A verekedés epilógusa két nap múlva játszódott le, amikor az immár kijózanodott favágók hazafelé indultak görgényi falvaikba. A keskeny Maros völgy miatt csak ugyanazon az úton mehettek vissza, ahol jöttek. Az asszonyaik megverése miatt felbőszült sáromberki magyarok, összefogva négy-öt környékbeli magyar falu lakosságával, cselt vetettek a gyáva támadóknak és barikádokat állítottak fel. Véres verekedés keletkezett, melynek eredményeképpen újabb 500 körüli súlyos sebesült került a környék kórházaiba, túlnyomó többségükben a román favágók közül. Azóta a görgényi havasi falvak román favágói nem mernek lejönni a Maros völgyébe. Ezzel a ténnyel egy évszázadokra visszanyúló népi, kereskedelmi hagyomány tört meg.

Erdélyből visszatérőben felkerestem Bánffyhunyadon Kudor Ferencet, a híres kalotaszegi

ITT-OTT 23. évi. (1990), téli (117.) szám 11