Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 117. szám

faragóművészt, kedves jóbarátomat. Kudor nemcsak kiváló művész, hanem Erdély rajongó szerelmese is, aki ifjúkora óta, szigorú önneveléssel, hatalmas enciklopédikus tárházat épített fel az agyában Erdély titkairól. Nála többet Erdélyről talán csak Koós Károly tudott.

Nos, Kudor elmondta nekem, hogy — az ázsiai selyemúthoz hasonlóan — Erdélyben (természetesen sokkal kisebb mértékben) két „deszka-út” is létezik. Ázsiában a selyemút sivár pusztaságain, kietlen sivatagjain át csempészték Kína kincseit Európába. Erdélyben egyik „deszka-út” az Erdélyi Érchegység román fakitermelő falvaiból indult el, és rejtett, titkos helyeken át kanyargóit le, Kalotaszeg magyar falvai felé. A másik „deszka-út” a Görgényi Havasokból vitt le a Maros völgyének magyar falvaiba. A román favágók a két deszka-úton át csempészték a kitermelt fa és deszka egy részét és olcsón — adómentesen — eladták a magyar falusiaknak, akiktől pénzt és természetbeni javakat kaptak. Mindkét fél jól járt. A magyarok tudtak olcsón építkezni, a havasi emberek pedig hozzájutottak a szükséges élelmiszerhez. A sok évszázados gyakorlatot sem a nagyságos fejedelmek kincstárnokai, sem a Bécsből kivezényelt ellenőrök, majd a magyar és később a román fináncok sem tudták megtörni. Ceau§escu is hiába hozott drákói intézkedéseket. Most a Vatra szétverte ezt a hagyományos magyar—román népi együttműködést: elárvult a görgényi „deszka-út”.

Magyarok és cigányok egymás oldalán

Az Iliescu-kormány a marosvásárhelyi véres eseményeket a Ceau^escuéktól átörökölt arcátlan hazugságok stílusában elkente.

Mit is lehetett mást várni?

A vizsgálatot vezető és a vádiratot megszerkesztő kerületi ügyésztől, a rendőrség teljes vezetőségén és a katonai parancsnokság főtisztjein át a bíróság valamennyi tagjáig, a hivatalos vizsgálat minden résztvevője a Ceau$cu-korszak átörökölt maradványa volt. Magyar? Még írmagnak sem akadt közöttük. Az egész ügyet végülis a szerencsétlen és gáláns cigányok nyakába varrták és egy féltucatot közülük el is ítéltek „munkahelyükön eltöltendő büntetésre”. A pogrom igazi bűnöseiről — a marosvásárhelyi Vatra szervezet összeesküvőiről — egy szó sem esett a vádiratban.

Március óta a magyarok és a nagyszámú — de mindig gondosan eltitkolt létszámú — cigányok politikai együttműködése kialakulóban van. Ezt a fejlődő egységet serkentette tovább Csíkszereda népe, amikor várostanácsi határozattal hivatalos küldöttséget menesztettek Vásárhelyre, és Csurkuly Sándornak, a Cigányszövetség helyi vezetőjének tolmácsolták az egész székely nép háláját marosvásárhelyi közbelépésük miatt, amellyel talán százak életét mentették meg. Átadták az összegyűjtött jelentős pénzösszeget is, valamint ruhaneműt és élelmiszert az elítélteknek és családjaiknak. A történelem folyamán Romániában először történő politikai szervezkedésüknek az RMDSZ igyekszik politikai tanácsadással segíteni, hiszen a cigányoknak e téren semmiféle tapasztalatuk nincsen.

A magyarok és cigányok összemelegedésének van

egy bájos mellékzöngéje. Az Erdélybe magyar rendszámú gépkocsikkal érkezőknek mindig kedves élménye, hogy amikor magyar falvakon hajtanak át, akkor a gyermekek — már messziről felismerve a magyar kocsit — kitörő lelkesedéssel integetnek. 1990 márciusa óta ehhez a lelkendező üdvözléshez csatlakoztak a csokoládébarna és maszatos kis cigánypurdék is. Az egyetlen különbség a régebbi időkkel szemben, hogy a magyar és cigány gyermekek — integetés helyett — most a győzelem jelét, a V-betűt formálják ki és rajzolgatják kicsiny ujjaikkal.

A nehéz dialógus útja

Nehéz, nagyon nehéz a magyar—román dialógus útja, és, sajnos, kevesen járnak rajta — mindkét részről. Éppen ezért adassék tisztelet a kivételeknek, mert ez a nehéz út az egyetlen, amelyik a jövőbe vezet. Említsünk meg néhány tiszteletreméltó román értelmiségi embert.

Az első helyre kívánkozik Smaranda Enache asszony, marosvásárhelyi tanárnő és az Állami Bábszínház román és magyar tagozatának igazgatója. Smaranda rendkívül intelligens, de szerény, a magyarokat kedvelő, nyelvünket jól beszélő, karizmatikus egyéniség, aki emellett nemes tartású, nagyon szép nő. Számtalan esetben kiállt a magyar iskolák és a Bolyai egyetem visszaadása mellett, és lándzsát tört a magyar nyelv korlátozás nélküli használati jogáért. Életcélja a két nép testvéri megbékélése. A Vatra tagjai vak gyűlöletükben névtelen fenyegetésekkel halálra ítélték és állandóan zaklatják.

Dr. Mircea Josifescu, bukaresti atomfizikus, európai lelkiségű ember, a marosvásárhelyi események után nyílt levelet tett közzé a bukaresti lapokban. Néhány részlet a levélből:

„Mivel ellensége vagyok az agressziónak és mivel undorodom a fasizmustól és annak minden fajtájától, mivel a büszkeség után, amit akkor éreztem, amikor népem szétzúzta a totalitarizmust, a szégyen környékezett, amikor olyan kiáltásokat hallottam, hogy »Le Temesvárral!«, »Le Tőkéssel!«, mivel ugyanaz a véleményem nekem is a magyarok és románok közötti barátságról és tiszteletről, mivel ugyanaz a véleményem a szabadságról az anyanyelv mindennapi használatában és az oktatás minden fokán, mivel azokat, akiket becsülök, fel akarjátok akasztani, akasszatok fel hát engem is Smaranda Enache, Sütő András és Király Károly mellé, akik azért harcolnak, hogy Románia méltóképpen foglalhassa el helyét Európában. Vegyétek hát az én véremet is. Dél-erdélyi eredetű, Fogaras földjéről való. Az A-II vércsoportba tartozik. — Mircea Josifescu, Atomfizikai Intézet, Bukarest.”

Magyarországon a román—magyar megbékélésnek már évek óta szívósan küzdő harcosa Csoóri Sándor. Kiváló segítőtársat kapott Tőkés Lászlóban, aki nagy koppenhágai beszédében a román—magyar megbékélést jelölte meg az egyetlen alternatívának, mely Romániát Európába vezeti. Németországban Josef von Ferenczy erdélyi magyar származású milliomos, befolyásos német üzletember és sajtókirály kezdeményezésével és anyagi támogatásával létrejött a Dialóg Egyesülés nevű fórum, a magyar—román párbeszéd állandósított gyakorlatára. Az első, kétnapos találkozó

12 ITT-OTT 23. évf. (1990), téli (117.) szám