Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 117. szám

ERDÉLYI FÉNIKS — irodalmi és hitéleti folyóirat, Nagybánya, erős katolikus háttérrel;

KISGAZDÁK LAPJA — hetilap, Csíkszereda;

TROMF — vicclap, Csíkszereda;

ERGO — kétnyelvű szakszervezeti lap, Sepsiszentgyörgyi

TIK-TAK— gyermekújság, hetilap, Sepsiszentgyörgy; EURÓPAI IDŐ — hetilap, Sepsiszentgyörgy, jó politikai és filozófiai tanulmányokkal;

ÚJ SZÓ — irodalmi hetilap, Temesvár;

HUNYAD MEGYEI HÍRLAP — hetilap, Déva; ÜZENET — az erdélyi református egyházkerület gyülekezeti lapja;

HARÁNGSZÓ — a királyhágómelléki református egyházkerület gyülekezeti lapja, hetilap, hozza Tőkés László remek írásait;

CSÁNGÓ ÚJSÁG — kétnyelvű hetilap, Sepsiszentgyörgy, székely és csángó újságírók írják. A történelem folyamán először van saját újságjuk a csángóknak.

A kincses város: öregek városa

Mindezek az újságok, folyóiratok kaphatók Kolozsváron is. A kincses városnak azonban egész más a hangulata, mint Nagyváradnak vagy Aradnak. Ceau§escu két évtizedes céltudatos politikája miatt hiányoznak a fiatalok Kolozsvár közéletéből. Sokfelé lehet találkozni aggódó nyugdíjas polgárokkal, akik egymásnak mesélgetik, hogy milyen híreket kaptak Magyarországra menekült gyeremekeiktől.

De a magyar intézmények helyreállítása szívós rendületlenséggel folyik. Megkezdődött ismét a magyar rádióadás. Kántor Lajos és munkatársai újból beindították a Korunk folyóirat galériáját, az erdélyi képzőművészetnek ezt a kicsiny, de rangos bemutató helyét. A galéria immár a 250. tárlatnál tart és olyan nagy művészek alkotásait ismertette, mint a halhatatlanságba költözött zsögödi Nagy Imre, vagy a marosvásárhelyi Szécsi András, a Székelyföld hegyeinek és a Kárpátok vidékének ez a tragikus látású nagymestere, Imets László, a balladás fametsző, Páll Lajos, régi köröndi fazekas család európai rangú és hírnevű, nagy festőművész ivadéka, vagy Antal Imre, a gyimesi csángó művész, aki életművében a gyimesi hegyi emberek világát és elbűvölően szép táját varázsolta vászonra... Hosszú, hál’ Istennek, nagyon hosszú a névsor, sok-sok galéria telik ki belőle.

Kolozsvár magyar értelmiségi fiatalsága lassan gyarapszik. Unokahúgomnak és férjének példáját követve hazaszökdösnek a Regátból és jelentékeny részük Kolozsváron igyekszik letelepedni. Velük új, friss levegő áramlik be a kolozsvári magyar életbe.

Mátyás király lovasszobra előtt mintegy 300 főnyi tömeget látok. Közelebb menve vettem észre, hogy románok. Kiderült, hogy görögkatolikus románok, akik már hónapokkal ezelőtt elkezdték a kommunisták által erőszakkal elvett és az ortodox egyháznak adott templomaikat visszakövetelni. Még egyet sem kaptak vissza. Ezért istentiszteleteiket a szabad ég alatt tartják, hogy a közvélemény figyelmét ráterejlék a teljesen jogos követeléseikre. Kérdezősködöm a körülöttem állóktól — románul — és megtudom, hogy az egyik miséző pap maga loan Vasile Bátiza, Kolozsvár

görögkatolikus román püspöke.

(Gyermekkoromban elég jól beszéltem románul, de — sajnos — teljesen elfelejtettem. Most egy éve elkezdtem a román nyelv szorgalmas újratanulását, önképzéssel. A harmadik nyelvtől kezdve minden új nyelv tanulása egyre könnyebb lesz. A román nekem már a hatodik nyelv lesz.)

A mise végén bemutatkozom a püspök úrnak, hogy Amerikában élő székely vagyok, jelenleg látogató körúton Erdélyben. Bátiza — nagyon kedvesen — magyarul válaszol. Beszélgetés közben megtudom, hogy az elmúlt 45 év alatt a román görögkatolikusok hét püspöküket és 150 papjukat vesztették el — meggyötört, vagy agyonvert mártírként — a politikai börtönökben és a Duna deltájában. Tiltakozó szabadtéri istenszolgálataikat mindaddig folytatni fogják, míg ki nem csikarják az új kormánytól — és főleg a hevesen ellenkező ortodox egyháztól — templomaik, iskoláik, kolostoraik és egyéb javaik visszaadását. Beszélgetésünk nyomán eltűnődtem azon, hogy az egymilliónál több lelket számláló görögkatolikus egyház a román népnek egyetlen olyan közössége, melynek kitekintése van Európa felé. Sürgős erdélyi magyar feladat, hogy közelebbi kapcsolatokat építsünk ki velük.

Temesvári intermezzo

Zsúfolt és kacskaringós útitervünkbe Temesvárt is belevettük, ha egy nagyon rövid időre is, Aradról, mellék-kirándulás formájában. A Bánság fővárosának egészen más a hangulata, mint Erdély városainak. A kevert lakosság (románok, magyarok, németek, szerbek, cigányok) egymásközti érintkezése példamutatónak mondható. Tőkés Lászlóról — félév múltán is — mindenki rajongással beszél. Magyarok, románok, szerbek egyaránt a magukénak érzik őt. Itt tudom meg azt, hogy — Tőkéstől függetlenül — miért éppen Temesváron tört ki a forradalom. Azért, mert Románia nyugati határzónájában — nagyjából a Királyhágó és az Erdélyi Érchegység vonulatáig — a budapesti magyar televízió- és rádióadók jól foghatók. Temesváron, Aradon, Nagyváradon, Szatmárban mindenki — magyar, román, német egyaránt! — a budapesti televízió híreit és külpolitikai beszámolóit (különösen a rendkívül népszerű, Chrudinák Alajos által vezetett „Panoráma” c. műsort) hallgatta. A forradalom idején a „Panoráma” pontosan és hűségesen közölte, hogy mi történik Bukarestben, milyen bosszúra készülődik Ceau§escu. Temesvár népe ekkor döntötte el, hogy cselekedni fog.

Gyorsan megnézzük a város templomait, betérek a görögkeleti bazilikába is. Az előcsarnokban oldalt egy nagy, hosszú asztal, zsúfolásig megrakva könyvekkel. Lám, itt is vallásos irodalmat árulnak a híveknek, mint a mi templomainkban — gondolom jámbor hiszékenységgel. Beleolvasok és belelapozok a könyvekbe és megdöbbenek. A szeretet evangéliuma helyett a magyargyalázó, habzó szájú gyűlölet ordít felém a könyvek lapjairól. Két könyvet meg is vettem és dokumentumként magammal hoztam. Az egyiknek címe magyar fordításban: Észak-Erdély román egyházának története a Horthysta üldözés korszakában.” A könyv tele van ugyanazokkal az elferdítésekkel és

ITT-OTT 23. évf. (1990), téli (117.) szám 9