Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)

1990 / 117. szám

csak hazatérési tanácsadással és segítséggel foglalkoznak. Erről a gyökeres magatartás-váltásról Németh Géza így nyilatkozott:

„Aki most Marosvásárhelyről Magyarországra szalad ki, az az összetartozás szent törvényét szegi meg. És soha jó lelkiismerettel nem nézhet otthon küzdő társai szemébe. Ebben a bűnös cserbenhagyásban mi nem akarunk cinkosok lenni. Különösen felháborított minket, hogy ezekben a napokban orvosok és tanárok is jöttek szép számmal. Miféle tanár az, aki magyar szóra váró diákját cserbenhagyja? Miféle orvos az, aki a fájdalmát magyarul mondani tudó betegét elhagyja?”

Fellélegző határszéli városok

A stílustalan, ocsmány kivitelű panelházak ezreivel megbecstelenített nagyváradi városkép talán még lehangolóbb, mint 85-ös utamon volt. A városba vezető főútvonal mentén, az Európa 15-ös autóút két oldalán a piszkos falú, porladozó vakolatú panelházak erkélyein száradó kombinék, bugyik, férfiingek és gatyák ezrei lengenek, balkáni és dél-olasz kisvárosok sikátorainak hangulatát árasztva.

De a városban vidáman pezsdül az élet. A szabaddá vált utazás miatt a magyarok szitává lőtték a trianoni határt. A váradi, aradi, szatmári, vagy temesvári magyar vagy a múlt hét végén volt Debrecenben, vagy holnapután utazik Püspökladányba, vagy Békéscsabára. Sokan gondterhelt arccal válogatják össze a nehezen nélkülözhető holmit a ruhásszekrényből vagy a pohárszékből, hogy útközben a KGST piacokon eladva némi forinthoz jussanak, amiből talán futja egy nagyon szerény pesti bevásárlásra. (Orosz rövidítés alapján KGST volt a neve a kommunista államok közös piacgazdaságának. [A rövidítés a magyar Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa kifejezésé, aminek a piacgazdasághoz kevés köze volt — szerk.] A magyarországi népi humor KGST-piacoknak hívja azokat az illegális elárusítóhelyeket, melyeket a rendőrség mégis megtűr, s ahol a volt kommunista országokból érkező — tehát nagyon szegény — turisták elkótyavetyélik szegényes holmijukat, hogy egy kis forinthoz jussanak. Az árusok nagy többsége lengyel — ezért lengyel piacnak is hívják a KGST becenév mellett. De van köztük bolgár, jugoszláv, román is.)

A tehetősebb románok is Magyarországra járnak bevásárolni. Ők eladják bőrkabátjukat, irhabundájukat, és diadalmasan térnek haza a zsákmánnyal, vagyis a mai román háziasszony féltékenyen sóvárgott kincsével, egy mikrohullámú sütővel, amit a Jászfényszaru községben felépített ultramodern gyárban állít elő a világhírű dél-koreai Samsung cég magyarországi leányvállalata. Cikkeit innen exportálják Nyugat-Európába is.

Szívderítő elevenséggel megpezsdült a magyar kulturális élet. Váradon Sikli László, szilágysomlyói római katolikus plébános és egy népszerű fiatal rockzenész közös művének — a Rock Passió-nak — bemutatására hívnak öles plakátok. Egy héttel később az aradi színtársulat vendégjátéka egy Sütő-drámával. Két hét múlva a budapesti Thália stúdió vendégszereplése. Üzletek kirakataiban „hívogatok” szólítják fel a fiatalokat az újonnan visszaszerzett Ady Endre

Gimnázium most beinduló táncházába. A Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház Ének- és Zenekara egyházi zeneműveléshez kedvet érző énekeseket és zenészeket keres... Sorolhatnám oldalakon át. Egyre szorosabb a kapcsolat a debreceni Kossuth Lajos Tudmányegyetem és a váradi műveltségi intézmények között. Ölyan szerencsében volt részem, hogy rövid váradi tartózkodásom alatt részt vehettem a látogató debreceni professzorok irodalomtörténeti fórumán, a megyei székház zsúfolásig megtelt kistermében. Nagyon élveztem Bicskey professzornak, a régi magyar irodalom debreceni tanszékvezetőjének előadását Csokonairól. Különösen érdekes volt ismertetése a tíz kötetre tervezett Csokonai életműnek kritikai kiadásáról, melyből négy kötet (Bicskey szóhasználatával, „a legdebrecenibb költőről”) már el is készült.

A városban kevés az olyan bolt, ahol magyar könyvet, újságot és folyóiratot lehet kapni. De annál kellemesebb meglepetés várja a vevőt. Hihetetlenül gazdag és színes lett az erdélyi újság- és folyóiratkiadás palettája. Szinte robbanásszerűen, egyik napról a másikra napilapok, hetilapok, politikai lapok, kényes ízlésű folyóiratok, különleges témákra specializált újságok, még olyan helyeken is, ahol azelőtt soha nem volt semmilyen újságkiadás. Nyilvánvaló, hogy néhány év után csak egy töredékük fogja túlélni a kapitalista tülekedést a piacért, de ma még az emberek szomjasan falnak minden betűt.

(Rokonaink is, kiknek az indulás előtt telefonáltunk, mit hozzunk, csupán egyet kértek: magyar könyvet és folyóiratot. S nekem nagyon tetszett egyik unokaöcsém hozzáfűzött megjegyzése: „És ne dugjátok el! Hagyjatok kinn az ülésen egy csomó magyar újságot, folyóiratot! Hadd szokják meg a határőrök az új idők új látványát!”)

Csupán ízelítőül egy kis mutató a mai erdélyi újságáradatból:

ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ — bukaresti napilap, a legnagyobb példányszámú magyar újság az RMDSZ (Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége) szócsöve, jó külföldi hírszolgálat, bátor ellenzéki magatartás, magyar érdekek kemény képviselete;

BRASSÓI LAPOK — napilap, Erdély legrégibb magyar lapja, közel 150 éves;

SZABADSÁG — kolozsvári napilap;

HARGITA NÉPE — Csíkszeredái napilap; HÁROMSZÉK — sepsziszentgyörgyi napilap, Magyari Lajos költő szerkeszti;

NÉPÚJSÁG — napilap, Marosvásárhely, melléklete az ITTHON;

VALÓSÁG — magyar dolgozók hetilapja, Bukarest, rendkívül jó szellemű, bátor lap, remek tanulmányokkal (pl. a cigánykérdésről);

SZÉKELY ÚJSÁG — hetilap, Kézdivásárhely, közéleti lap;

FIATÁL FÓRUM — a MADISZ hetilapja, Bukarest; HELIKON — szépirodalmi hetilap, Kolozsvár, Koós Károly hagyományát élesztgeti;

KELET-NYUGAT — irodalmi-művészeti-közéleti hetilap, Nagyvárad, rendkívül olvasmányos, magyarországi kapcsolatokat erősen serkentő;

8 ITT-OTT 23. évf. (1990), léli (117.) szám