Itt-Ott, 1990 (23. évfolyam, 114-117. szám)
1990 / 116. szám
idézetekből, emiatt sok támadás érte őt Romániában — Tőkés László észak-amerikai látogatása, melyet Alapítványunk sponzorált. Ennek során alkalma nyílott találkozni Bush elnökkel, Baker külügyminiszterrel, Eagleburger külügyminiszterhelyettessel, Robert Gates nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettessel, egy sereg képviselőházi és szanátusi vezető személyiséggel, a sajtó és különféle vallási és társadalmi szervezet képviselőjével, de a kanadai Mulroney miniszterelnökkel, valamint Ontario és Québec tartomány miniszterelnökével és vezető személyiségeivel. Lényegi előrehaladást jelentett, hogy Tőkés László — kitűnő angolsággal, hiteles szószólóként, higgadt és rokonszenves stílussal — a romániai magyarság kollektív, közösségi jogainak fontosságára hívta fel a figyelmet és (főleg) hogy fejtegetései befogadó fülekre találtak (így pl. a Bush elnökkel való 45 perces találkozón is, amin magam is jelen voltam, és tapasztalhattam az elnök személyes érdeklődését). •Ez év májusában egy, Alapítványunk által is támogatott határozati javaslat született a szenátusban — Armstrong, Dodd, Lautenberg, Dole, Helms és Lugar szenátorok kezdeményezésére, ami az MFN-t nemcsak a szabad választások lezaljásához kötné, hanem — szó szerint — „intézményes garanciákhoz az emberi jogok védelmére, beleértve a etnikai és vallási kisebbségek jogait.” •A vámkedvezmény és az erdélyi magyarság ügyének összekapcsolása terén számomra eddig a csúcs-élmény júniusban volt, amikor — a marosvásárhelyi véres események során súlyosan megsérült — Sütő Andrást kísértem el egy fehér házi találkozóra. Tárgyalófelünk nevét nem említhetem, de ő az az operatív személy a Nemzetbiztonsági Tanácsban, aki felelős az Egyesült Államok Kelet-Európa iránti külpolitikájáért. Amellett, hogy rendkívül jól tájékozott, naprakész információkkal rendelkezett Romániáról, meglepő volt a heves skepticizmus és bizalmatlanság, amivel nem csak az Iliescu-kormányzatot, de a romániai társadalomban jelentkező egyéb sötét erőket is méltatta. Találkozásunk csattanója azonban akkor jött, amikor ő fejtette ki számunkra a Bush-kormány új elképzelését, hogy a Legnagyobb Vámkedvezmény visszaadását a román kormány részéről elvárandó lényegbeli, konkrét lépésekhez kötnék, amelyek többek között a nemzeti kisebbségek közösségi, kollektív jogai helyreállításának irányába haladnak, (ószintén szólva legvadabb álmaimban sem mertem volna elképzelni hasonló kijelentést akárcsak egy évvel ezelőtt, kormányunk felelős — rendszerint óvatoskodó és körmönfont — tisztviselője szájából.) Kereskedelmi téren — ez még az első két pont alá tartozik — az európai államok sem hajlandók normalizálni kapcsolataikat Romániával, míg az nem mutat lényeges előrehaladást az emberi jogok tiszteletben tartása terén: •így pl. júniusban a Közös Piac felfüggesztette tárgyalásait Romániával egy létrehozandó kereskedelmi egyezmény ügyében, miközben ezek a tárgyalások a többi kelet-európai állammal haladnak előre. •Július 9-én pedig a következő jelentést adta közre az Associated Press: „Az Európai Közösségek Bizottsága szerdán nyilatkozatban közölte, hogy 1990 októberétől fel kívánja függeszteni a kelet-európai országokból származó import mennyiségi korlátozásait. A román árukkal szemben mindaddig nem függeszti fel a kereskedelmi kvótákat, amíg Bukarest nem teljesít bizonyos emberijogi és politikai feltételeket.” 2. Gazdasági-technikai segély. A második terület, ahol Romániának nem sikerült elnyerni a Nyugat támogatását, az a fejlett országok gazdasági és technikai segélynyújtása. Hangsúlyozom, hogy itt nem humanitariánus élelmiszer-, gyógyszer- vagy egyéb segélyszállítmányokról van szó, amit nagyon helyesen minden kormány, beleértve az amerikait, minden feltétel nélkül és amilyen nagy mennyiségben csak lehet, szállít Romániába a forradalom óta. •Július 4-én Brüsszelben az ún. 24-ek (a fejlett európai országok) külügyminiszteri tanácskozásán megállapodás született, miszerint jelentős mértékben fokozzák a demokratizálódó kelet-európai országoknak nyújtandó segítséget. Lengyelország és Magyarország részére, például, 14 milliárd dollár értékű segélyt adnak, egyenes segély, kölcsönök, hitelek, adósságelengedések és technikai segélyek útján. Romániát ugyanakkor szándékosan lehagyták a segélyezettek listájáról. Ahogyan az amerikai külügyminisztérium tisztviselője mondotta: „Az a mód, ahogyan Romániában lecsapnak az ellenzékre, igen drágának bizonyul majd a bukaresti kormány számára. Románia nem számíthat a Nyugatra mindaddig, amíg nem javul az emberi jogok helyzete, beleértve a nemzetiségi jogokat.” •Július 10-én a texasi Houstonban az ún. 7-ek (a hét vezető tőkés ország) kormányfői csúcstanácskozásán szintén megtárgyalták a fejlődő kelet-európai demokráciák megsegítését. Bár nem született közös álláspont, olyan címen, hogy ezt a kérdést minden ország egyénileg kell, hogy eldöntse, a zárónyilatkozat mégis „sürgeti Romániát, hogy igazodjék a Kelet-Európa többi országában tapasztalt pozitív irányzatokhoz. Ugyanakkor a hetek „mély aggodalommal látják a nemzetiségi és vallási csoportokat érintő türelmetlenség újrajelentkezését”, s felhívják a figyelmet rá, hogy ezek konfliktusokhoz vezethetnek, amelyek mind „az alapvető emberi jogokat fenyegetik, mind a politikai és gazdasági fejlődést.” S a vezető tőkés országok „mindegyike kész gyakorlati módon segíteni azokat az államokat, amelyek a szabadságot választják”, s ennek formája egyaránt lehet a „megfelelő” technikai, tapasztalatátadási és gazdasági támogatás.” 3. Politikai-diplomáciai kapcsolatok. A harmadik terület, ahol Románia rendkívül rossz lábon áll, az a nemzetközi politikai és diplomáciai kapcsolatok területe. Szinte azt lehet mondani, hogy a többi keleteurópai ország demokratizálódása folytán Románia majdnem egyedül maradt, talán méginkább elszigetelődve, mint a Ceaugescu-korszak alatt. Hogy csak két példát mondjak: •Romániát nem vették fel az Európa Tanácsba mint megfigyelőt, holott ezt erőteljesen kérvényezte és a többi kelet-európai államot befogadták. Ehelyett ITT-OTT 23. évf. (1990), őszi (116.) szám 25
