Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 1. (110.) szám
' MAGYARORSZÁG ) Éltető J. Lajos (Portland, OR): A MÁSODIK FÉLÉVSZÁZAD KEZDETÉN Elhangzott a Magyarok Világszövetsége 50. évfordulójának ünnnepségén Budapesten, 1988. szept. 6-án 1929-ben, amikor az első magyar világkongresszus megnyílt Budapesten, az akkori államfő, Horthy Miklós üdvözlő beszédében arra szólította fel a külföld magyarjait, „ne tekintsék magukat a magyarság ezeréves fájáról lehullott leveleknek, amelyeket messze sodort a szél, hanem legyenek fajuknak csupán más talajba átültetett friss hajtásai, akiket a közös emlékek és a kultúra erős gyökérszálai fűznek ahhoz a régi hazához, amely ma inkább, mint valaha számít a hozzá ragaszkodók felvilágosító, támogató munkájára.” A világ négy sarkáról összesereglett delegátusok ugyanakkor száztizenhét határozati javaslatban kérték a „régi hazát”, segítse őket abban, hogy ne kelljen nekik, de gyermekeiknek, unokáiknak sem, a magyar fa gyökereitől elszakadniuk. Az első, majd a második, 1938-as világkongresszusnak indítéka tehát a kölcsönös kérés-keresés Magyarország és a vele törődő, tőle végleg megválni nem akaró, külföldön élő magyarok között. A második világkongresszus aztán megteremtette a gyökerek ápolásához szükséges szervezetet is, a Magyarok Világszövetségét, amely így idén életének második félévszázadába lép. Az alapító világkongresszuson öl világrész huszonhat (az akkor épp szünetelő Ausztriával együtt huszonhét) országából egybegyűlt több, mint nyolcszáz külföldi magyar delegátus kereken 950 helyi szervezetet — egyletet, egyházat, önképzőkört — képviselt, köztük olyan hatalmas intézményeket is, mint a 253 fiókot s 44 000 tagot számláló amerikai Verhovay Segélyegyletet (a mai William Penn Fraternal Association elődjét) és a 210 osztályból, 13 000 tagból álló Amerikai Magyar Református Szövetséget, de olyan csodabogarat is ott találunk az MVSZ-t megalakító testületek névsorában, mint a néhány taggal rendelkező mandzsukuói, Harbini Magyar Egyesületet. (Romániából, Csehszlovákiából, Jugoszláviából hivatalos képviselet nem volt jelen.) Hogy így közvetve hány külföldön élő magyar csatlakozott a Világszövetséghez, nehéz lenne megállapítani: számuk mindenesetre megközelíthette a kétszázezret. A magyar szolidaritásnak e páratlan megnyilvánulását akkor értékelhetjük igazán, ha tudjuk, hogy a nyugaton élő, paraszti származású ipari munkásaink s bányászaink köreiben az akkori magyar rendszer nem örvendett nagy népszerűségnek. Igaz, a végső kiábrándulás még hátra volt: az 1929-ben megalakult Amerikai Magyar Szövetség vezetői, akik fontos szerepet játszottak a Világszövetség megalapításában is, már 1941 januárjában olyan beadvánnyal fordultak az amerikai kormányhoz, amelyben bátran síkra szálltak az összmagyar érdekekért, de ugyanakkor kimondták: a magyar kormány elveszítette függetlenségét, hitelét, az AMSZ önmagát tekinti a magyar nép szószólójának az Egyesült Államokban. A hatszámjegyű, szervezetekbe tömörült, s az esetleg még megszervezhető szórványmagyarság olyan potenciális erőt képviselt Budapest számára, amelyet — más országok emigránspolitikájának a példájából is tanulva — nem lehetett politikailag figyelmen kívül hagynia. Semmi kétség: a világkongresszusok magyarországi kezdeményezőit elsősorban külpolitikai meggondolások vezették, többek között a revíziós programjukat szerették volna a külföldi magyarok segítségével nyugaton népszerűsíteni. Ez érthető és indokolt is volt a huszas évek második felében, amikor a világszövetség gondolata megszületett: 1927-ig Magyarország nyugati pénzügyi és katonai ellenőrzés alatt állt, s a szomszédállamok még Trianon után is hangoztattak további követelményeket az országgal szemben. Az 1938-ra kialakult nemzetközi erőviszonyok vetületében viszont még fontosabb volt a magyar külügyi kapcsolatok ápolása nyugat irányában, mint valaha. A külföldi magyarok megkeresése nem volt naív elképzelés: az Egyesült Államokban pl. nem egy helyen eldönthették egy-egy képviselői körzetben vagy államban, hogy melyik politikus kapjon mandátumot, s a nagyobb amerikai magyar szervezeteknek jó belpolitikai kapcsolataik voltak. Mégis téves lenne a Magyarok Világszövetségének megalapítását csupán a trianoni képletből levezetni. Ha az ember beleolvas a két világkongresszus dokumentumaiba, csakhamar rájön, hogy a mozgalom, majd szervezet vezetőit — lett légyenek akár magyarországiak, akár külföldiek — olyan hosszú távú összmagyar érdekek is motiválták, melyekben fontos szerepük volt a felelősségtudatból származó emberi, karitatív megfontolásoknak, magyarán: a testvérszeretetnek. Ez akkor válik világossá, ha nem a dörgedelmes barokk beszédekre, hozzászólásokra figyelünk, hanem arra a konkrét munkára, amelyet a Magyarok Világkongresszusának Állandó Szervezeti Irodája 1929 és 1938 között elvégzett, valamint a két kongresszuson elhangzott javaslatokra, kérelmekre. Perényi Zsigmond, a mozgalom elnöke már 1934-es beszámolójában felsorolja, mit tett a Szervezeti Iroda az első öt év alatt a külföldi magyarság érdekében. Ebből kiderül, hogy a „külföldre szakadt magyarok” között rengeteg a nincstelen szegény, akik hazatérve orvosi kezelésre, vagy jogi ügyekben tanácsra, segítségre szorulnak, s a Szervezeti Irodán kívül nincs kihez fordulniuk. A külföldi magyar kolóniákat sem annyira politikai okokból, hanem azért kell az Irodának könyvekkel, tankönyvekkel, folyóiratokkal ellátni, mert ezekre odakint szükség van s mert „a szegény sorsban lévő magyar testvéreink a költségeket nem tudják viselni.” Perényiék, az ország súlyos anyagi helyzete ellenére, komoly erőfeszítéseket tesznek mindenféle karitatív-kulturális igény kielégítésére, s az ehhez kellő anyagi támogatást úgy koldulják össze a kormánytól, kiadóvállalatoktól, társadalmi szervezetektől, ahogy lehet. A Magyarországon tanuló külföldi magyar fiatalokat is felkarolják: ezeknek „irodánk mintegy második otthonuk — írja —, úgy érzik magukat köztünk, mintha családunknak a tagjai lennének.” A megható jelentésnek csak a végén említi meg Perényi azt, ami akkor még álombéli kívánalomnak tűnt — hogy a külföldi magyarság révén esetleg emelhető lenne a magyar idegenforgalom, a magyar export. A világszövetség megalakítását pedig azért sürgeti, hogy „így biztosítsuk az együttműködést és egységet, hogy az egységben rejlő erő alapján” a külföldi magyarok „uj hazájukban dicsőséget szerezzenek az óhazának, a magyar névnek és amellett jólétet önmaguknak is.” Áz 1938-as világkongresszus jegyzőkönyve ugyancsak főleg a mindennapok gondjairól tanúskodik. A delegátusok által előterjesztett 79 határozati javaslat közül 15 jogi jellegű, 10 ITT-OTT 22. évi. (1989), 1. (110.) szám
