Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 1. (110.) szám

életét. A háború végére a német hatalom magyar közreműködéssel Magyarországról mintegy 600 000 zsidó származású magyart hurcolt el és ölt meg németországi haláltáborokban. Sokezer hadifogoly a Szovjetunióban és nyugati táborokban, sokezer menekült szerte a világon várta hazatérésének lehetőségét. A biztató kezdetekkel fejlődésnek indult magyarországi demokráciát új erőszak fenyegette, legfőképpen a megszálló haderőre támaszkodva hatalomra tört kommunista apparátus részéről. Érthető, hogy a háború után egy évvel Bibó István ismét a nemzeti függetlenség harmadik útját követelte, tőle szokatlanul éles szavakkal az 1945. október-decemberi Valóságban:

„Aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független szabad Magyarország lehetősége.”l2

Harmadik út mint társadalmi, politikai, gazdasági szintézis

„A népi mozgalomhoz való személyes kapcsolatom lényege az — írta Bibó István halála előtt egy évvel —, hogy... van egy olyan jelentősége, amelyik túlnő a magyar viszonylatokon, azt ti., hogy egy olyan radikális mozgalmat testesített meg, amelyik egyszerre foglalta magában a teljes társadalmi felszabadulás követelményét és a szabadságjogok teljességének és intézményszerű teljességének a követelményét, egy olyan szintézist, amelyet azóta is hiába próbálnak megtalálni a világot szétszabdaló ellentétes világnézetek.”13

A népi mozgalom és Bibó István harmadik út eszményének egyik megjelenési formája tehát két nagyhatalom bekebelezési szándékával szembeforduló független, szuverén magyar út. A másik megjelenési forma nem elkülönítő, hanem szintetizáló szándékú: két társadalmi berendezkedési formából átvenni bizonyos elemeket és olyan szintézist teremteni harmadik modellként, ami a magyar társadalomnak legjobban megfelel.

Mit javasolt átvenni, szintetizálni Bibó e magyar modell harmadik útjaként? Egyik oldalról „a nagybirtok és nagytőke radikális kisajátítását”, a másikról „a szabadság politikai technikáinak és a szabad vállalkozás helyesen szabályozott lehetőségeinek teljes bátorsággal való bevezetését.”14

Miért tartotta fontosnak Bibó a nagybirtok és nagytőke radikális kisajátítását, de nem államosítását? Ugyanazért, amiért a szabadság technikáinak bevezetését fontosnak tartotta.

„Kapitalizmus és kommunizmus közös fogyatkozásának” tekintette „a mammuttulajdonok kultuszát, akár mammut magántulajdonról, akár mammut köztulajdonról van szó”, azért, mert „a nagyméretű tulajdon akár ilyen, akár olyan formában az emberek fölötti rendelkezés lehetőségét biztosítja azok számára, akik... irányítják, akár nagybirtokosnak, nagytőkésnek neveztetik ez az irányító, akár valami megbízottnak.” És „a szabadságjogoknak épp úgy ellensége az egy emberben megtestesülő mammmuttulajdon, mint ahogy ellensége az egységes központosított állami bürokráciában megtestesített tulajdon”, mert „egyik embernek a másik ember fölött hatalmi helyzetet biztosítanak.” Mi Bibónak a tulajdonviszonyokra javasolt „harmadik útja”? Önkormányzat. Ipari, mezőgazdasági, szolgáltatási apparátusok önkormányzata, tudósok, nevelők, alkalmazottak, kultúra-közvetítők önkormányzata, legfőképpen munkás önkormányzat. Mint írja: „Ha állami tulajdonba

vesszük az egész tőkés tulajdont, a munkás még nem lesz tulajdonos;... csakis a munkás önkormányzatának és a munkás tulajdonnak bevezetésével érhető el — több nemzedékre terjedő átalakulás keretében —, hogy a munkásság a létesítmény, a berendezés, a gyár, a termelő eszköz tulajdonosi magatartását ki tudja fejleszteni.”l5

Ezért nevezte Bibó az 1956-os magyar forradalmat „a század egyik legizgalmasabb szocialista kísérletének.” Mint 1957-ben írta:

„A hogyan és miként kérdései a forradalom első pillanataiban még nem voltak tisztázva, de a tendenciák egészen világosak voltak, és nem sokkal a forradalom leverése után minden különösebb nehézség nélkül kialakult egy meglehetősen egyértelmű közvélemény arról, hogy hogyan kellene a szocializmus világának fenntartását a szabadság nyugati technikáival összekapcsolni, a szocializmus közös platformját elfogadó pártokra korlátozott többpártrendszer útján. Sőt ezek az elgondolások a munkástanácsok vonatkozásában a demokráciának és a szocializmusnak új technikákkal való megerősítését is jelentették volna.”16

De mi a cél? Mi a bibói harmadik út vége? Mi egy leendő társadalom biztató víziója Bibó szerint?

„A modem, moralizált demokrácia — írja Bibó — nem a sokak uralmát, hanem az uralom megszüntetését tűzte ki” célul, vagyis „a feladat nem egyszerű uralomváltás, hanem az uralom jelenségének a megszüntetése.” Az ehhez vezető út egyik első lépése Bibó szerint a hatalmak elválasztása. Egy leendő szabad társadalom „a klasszikus szabadságintézmények társadalma, tehát népképviseleten, országos és népi önkormányzaton, ...ellenőrzött végrehajtó hatalmon, bírói függetlenségen, a közigazgatás bírói ellenőrzésén, sajtó-, gondolati és gyülekezési szabadságon alapuló társadalom.”17

A harmadik út és a hatalmak

Egyeduralkodó hatalmak csak egy utat tűrnek el: a magukét. Nincs második út, nincs harmadik út. S ha van, akkor nem az alternatív utak és módok által feltárt társadalmi problémákat, azok okait igyekeznek közös erővel megoldani, hanem azok hangoztatok, a megoldáson fáradozókat próbálják elnémítani hatalmi eszközökkel.

Ezt tette a második világháború előtti kormányzat számos harmadikutas népi íróval és ugyanezt az 1948 után teljhatalmat kierőszakolt és 1956-os hatalom vesztése után ismét totális uralmat restaurált kormányzat is.

A harmincas évek második felétől megkezdődtek a népi írók elleni hatósági betiltások, elkobzások, rendőri, csendőri zaklatások, sajtó- és egyéb perek, állásokból elbocsátások. Az akkori antidemokratikus, mereven autoritariánus, de parlamenti rendszer természetéből fakadóan a bírósági ítéletek nem voltak nagyon súlyosak: pénzbírság, állásvesztés, ritkán néhány havi fogház. És tiltakozni is lehetett. Matolcsy Mátyás 1937. november 30-án a képviselőházban tiltakozó nyilatkozatot olvasott fel az írók perbefogása ellen. A nyilatkozatot tizenöten írták alá: Bartók Béla, Erdei Ferenc, Fodor József, Illyés Gyula, Matolcsy Mátyás, Móricz Zsigmond, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sárközi György, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Szabó Zoltán és Zilahy Lajos. De az írói igazmondás ára akkor is fenyegetettség volt. Ahogy Illyés Gyula írta 1937-ben: „A magyar sajtótörvény szerint a magyar író mindent megírhat, kiadhat; aztán várhatja otthon szűkölve, hogy mikor nyúl utána a büntetőtörvény.”18

Az 1948 utáni 5-6 év és az 1956 utáni 5-6 év alatt ellenzéki

6 ITT-0TT 22. évf. (1989), 1.(110.) szám