Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)

1989 / 2. (111.) szám

elemibb tulajdonviszonyok semmibevételével, a nemzetiségi egyházak üldözésével, otthonok lerombolásával, a kulturális élet megbénításával és az erdélyi magyarságnak a világtól való teljes elszigetelésével.

2. Az elmondottak egy negatív társadalmi helyzet felszámolását, valaminek megszüntetését jelentenék. Követeléseinknek van azonban egy másik vetülete, amit a nemzetközi jogrendszer úgynevezett „pozitív kisebbségi jogokként” ismer. Ezek értelmében követeljük a kulturális autonómia biztosítását. Ennek érvénye garantálná a kisebbség, mint közösség számára, hogy minden őt érintő kérdésben saját maga, szuverén módon dönthessen. Garantálná egyben a kisebbség jogát az anyanyelv korlátozás mentes használatához, kulturális intézmények alapításához és fenntartásához, önálló működtetéséhez, és érdekképviseletek megszervezéséhez. És nem feledkezhetünk meg a világ egyéb részein oly természetesnek vett két másik jogról sem, melyeket Romániában jelenleg semmi sem garantál: a lakhely szabad megválasztásáról és a közösségek integritásának sérthetetlenségéről

Másrészről, követeléseinket a nemzetközi közvélemény felé is irányítjuk: nem szabad soha többé bekövetkeznie annak, ami általános nyugati gyakorlatként évtizedeken át tevőleges segítséget nyújtott a romániai diktatúra kiépítéséhez és fenntartásához. Követeljük, hogy minden civilizált ország ne az elnyomót, hanem az elnyomottakat támogassa. Legyen a Romániával tartott politikai és kereskedelmi kapcsolatok egyik alapfeltétele a kisebbségek jogainak tiszteletbentartása. És amikor minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy egy adott rezsim képtelen arra, hogy betartsa a legelemibb civilizációs normákat — ahogy most a román képtelen erre —, akkor a vele szemben való fellépést ne ötletszerű intézkedések jellemezzék, hanem az illető állam teljes és egyértelmű kiközösítése a nemzetek közösségéből

Továbbá, ha nem is követeléssel, de kéréssel fordulunk a román nemzet felé is. Felhívjuk figyelmét arra, hogy a kisebbség a többség áldozata, ami utóbbi felelősségét e kisebbséggel szemben megsokszorozza. Az üldözött kisebbség a többség védelmére szorul, mint ahogy a többség számára sem lehet soha demokrácia, ha az a kisebbség számára hiányzik.

Van amivel nem, vagy csak érintőlegesen foglalkozhatunk. Ilyen a románság felelőssége, az általános elnyomás feltárását illetően. Tkp. azzal, hogy erőnkhöz képest mindent megteszünk, hogy a kisebbségeket sújtó elnyomás tényeit a nyilvánossággal megismertessük, jelentős szolgálatot teszünk a románság jogfosztott helyzete feltárásának érdekében is.

A fenti követeléseket lehet persze vitatni, sőt lehet egész másokat is megfogalmazni. Végülis azonban, úgy érzem, nem annyira az a fontos, hogy mi milyen szépen és pontosan tudjuk egymásnak elmondani amit akarunk. Inkább az a lényeges, hogy milyen külső erőket tudunk ténylegesen meggyőzni követeléseink támogatására.

A továbbiakban erről a munkáról szeretnék vázlatosan beszámolni, amiben a „hogyan” problematikája mindigis nagyobb szerepet kapott mint a „mit”

kérdése.

M az, tehát, amit eddig tettünk? — Saját szervezetünk, mint fiatalokból álló, ad hoc csoportosulás, 1976-ban jött létre New Yorkban, „Committee for Human Rights in Rumania” néven, arra az egyszerű célra, hogy tüntetést rendezzünk a román ENSZ Misszió épülete előtt. A tüntetés előtti napon majdnem teljes oldalas hirdetést jelentettünk meg a The New York Times-ban, 8 pontban ismertetve az erdélyi magyarság súlyos helyzetét és követelve az amerikai kereskedelmi kedvezmények megvonását a román kormány jogsértő intézkedései miatt.

Tüntetésünk óriási sikert aratott, mert 2500 magyar jelent meg, a híre eljárt és más magyarokat is mozgósított, de főleg mert bizonyosságot szolgáltatott saját magunk számára is, hogy ez az az ügy, ami mellé minden magyar, függetlenül politikai, vallási vagy társadalmi hovatartozásától, egységesen kiáll.

Itt és most egy ilyen tüntetés megszervezéséről beszélni talán nem is tűnik olyan különlegesnek, de akkor, 13 évvel ezelőtt egészen más volt a helyzet.

Más volt a helyzet a magyarok között, akik a tüntetést megelőzően nem egyszer megmosolyogták a gondolatát, vagy egyenesen felelőtlen és káros lépésnek tekintették, mondván, hogy a román kormány bosszúját nem rajtunk, hanem az erdélyi magyarokon fogja kiélni és így mi is hozzájárulunk a helyzet romlásához. (Miközben tiszteletben tartottuk és tartjuk ma is ezt a véleményt, meggyőződésünk, hogy a passzív semmittevés hallgatólagos hozzájárulást ad a román kormány intézkedéseihez; de ha teszünk valamit, mégis nyújthatunk valami reményt a helyzet megváltoztatására.)

Más világ volt 13 évvel ezelőtt abból a szempontból is, hogy a Nyugat — és főleg Amerika szemében — 1976-ban élte fénykorát a Ceau§escu-rendszer. Ceau§escu volt a bátor „különcködő”, aki (állítólag) szembe mert szállni a Szovjetunió külpolitikájával, és ezért a Nyugat érdemesnek tartotta megjutalmazni minden kereskedelmi előnnyel, hitellel, és főleg politikai presztízzsel. Naivnak tűnő buzgolkodásunk miatt megmosolyogtak minket (vagy gyanakvással és komoly ellenállással fogadtak) nemcsak magyarok, de amerikai külügyminisztériumi és fehér házi tisztviselők, kongresszusi alkalmazottak, újságírók, román emigránsok, egyes — a szabad kivándorlást szorgalmazó — társadalmi szervezetek és nem utolsó sorban az amerikai közvélemény azon pici hányada is, amelyik valaha hallotta azt a szót, hogy „Románia” vagy Ceau§escu.

Engem személy szerint (és többünket, akik szíwellélekkel beleugrottunk ebbe a munkába) nemcsak mint magyarokat bántott, hogy a Ceau§escu-rezsím brutálisan elnyomja az erdélyi magyarságot. Indíttatásunknak ez csak az egyik fele volt. Legalább olyan fontos volt számunkra, hogy bennünket, mint amerikaiakat sértett az a tudat, hogy saját kormányunk, adópénzünkből tevékenyen hozzájárul a vörös diktátor nimbuszának növeléséhez, s így ha nem is direkt eszközökkel, de belső hatalmi pozíciójának megerősítésével, indirekt módon teszi lehetővé a magyarság elnyomását.

Kettős öntudatunkhoz hozzátartozik, hogy nem csak

6 ITT-OTT 22. évf. (1989), 2. (111.) szám