Itt-Ott, 1989 (22. évfolyam, 1/110-4/113. szám)
1989 / 4. (113.) szám
szabad, demokratikus Magyarországának vezető értelmiségét — arra kérjük, hogy e külképviselettel az eddiginél tervszerűbben, rendszeresebben, intenzívebben és aktívabban működjenek együtt az osztatlan magyar érdekek érvényesítéséért. Anyanyelvi Konferenciánknak meg az a feladata, hogy együttműködést elősegítő műhelyeket, szerkezeteket, fórumokat, programokat biztosítva gondozza e külképviselet fenntartó, minőségi érdekérvényesítő, utánpótlást is teremtő munkáját. Javaslom, hogy jelen konferenciánk határozatban is mondja ki azt, hogy a magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásának elősegítése mellett feladatának tekinti a külföldön küldetésként is vállalt magyarságtudat támogatását, az összmagyarság segítésére való készség előmozdítását. Természetesen ne csak határozatban jelentsük ki ezt, hanem a magunk területein gyakoroljuk is. Eddig elkészült tankönyveink új kiadásait és nyaralónyelvoktató táboraink tananyagait egészítsük ki, készülő tankönyveinkbe is foglaljuk bele — szeretetteljes, változatos, biztató, de határozott pedagógiával — az üzenetet: kedves külföldi magyar gyermek és ifjú, nem csak kincset kapsz a magyar kultúra ismeretével, hanem fontos és szép feladatot is. Külföldön képviseld érdekeit és segíts jobbítani a sorsát azoknak, akiknek nyelvét és kultúráját megismered! Hogy hogyan, arra példákat, gyakorlatokat, kidolgozandó feladatokat nyújthatnak tananyagaink. Anyanyelvi Konferenciánk folyóirata, pedagógus továbbképző tanfolyamai, előadássorozatai, eddigi és új műhelyei és fórumai is nyújtsanak példákat, módszereket, elméleti és gyakorlati értekezéseket arról, hogy miért és hogyan fejleszthető, gyakorolható, tanítható a cselekvőképes magyar szolidaritás külföldön. Anyanyelvi Konferenciánk 20 éves munkájának eredményei jelentősek. A jelenlegi új adottságok és ígéretes fejlődés Magyarországa, a kapcsolatokat engedélyezettebben, nyilvánosabban és szélesebb körben is felvenni kész délvidéki, kárpátaljai, felvidéki magyar kisebbség és a magyarságtudatát cselekvőkészen is megtartó nyugati magyarság közös munkavállalása mostantól kezdve még nagyobb lehetőséget — és ezért, és ezzel felelősséget — ad az Anyanyelvi Konferenciának arra, hogy elősegítse különböző országok magyarságának együttműködését. □ Éltető J. Lajos (Portland, OR): HOBBI Valamikor régen, amikor Ludányi András barátommal elkezdtük kiadni az ITT-OTT című lapot, egyik amerikai diáktársunk, aki fejcsóválva nézte, hogyan kínlódunk a stencilekkel és a nyomdafestékkel, megjegyezte: nehéz hobbi magyarnak lenni. Én persze tüstént felborzolódtam azon, hogy neki hobbi az, ami nekem szent ügyem, de aztán pár esztendővel megbölcsülve beláttam, hogy igaza volt, s hogy ő, aki szépen festett, nem is szánhatta olyan lekicsinylőnek megállapítását, mint amilyennek azt én nagy magyar érzékenységemmel felfogtam. S valóban: nincs a hobbikban semmi kivetendő, elvégre azt, amit az ember szívesen, kedvtelésből művel, azt szeretetből teszi, mint ahogyan ezt az amatőr s a ma már rosszalló dilettáns szavak is bizonyítják. Mi több, a hobbiknak társadalmi, közösségformáló szerepük is van. Művelőik sokszor klubokba, társulatokba tömörülve személyi kapcsolatokat alakítanak ki és tartanak fenn, szétszóródottságukban, a távolságokat leküzdendő, folyóiratokat publikálnak, országos és nemzetközi szervezeteket, találkozókat, kongresszusokat rendeznek, hoznak létre. Ezeknek olykor még erős politikai befolyásuk is van: így az Egyesült Államokban a pár millió tagot felsorakoztató Nemzeti Lövészegylet agitációja biztosítja a lakosság demokratikus fegyvertartási jogát, aminek közvetett eredménye az, hogy nálunk, a nyugati világ nagy példaképében hetente átlag 400 embert puffantanak le, de akad boldogabb példa is elég: mondjuk, a kompjúter egyleteké, melyek nyomására semmissé vált egy törvény, amely a magánszemélyek közti, a telefonhálózaton számítógépekkel eszközölt kommunikációt tette volna lehetetlenné, vagy az Amerikai Rádiósok Ligájáé, amelynek több, mint nyolcvan esztendős munkájának tudható be nemcsak az amerikai, hanem a nemzetközi amatőr rádióadók békés rendszabályozása is. Hadd ne is szóljak a számtalan természetvédelmi, többnyire amatőrökből álló társaságról, melyek a cethalvadászat betiltásától az őserdők megmentéséig értek már el szebbnél szebb eredményeket a törvényhozás terén. Sokminden, amit kultúrának nevezünk, a kedvtelésekhez, hobbikhoz sorolható. Aktív, produktív kedvtelésből ered pl. díszítőművészetünk, a hímzés, pingálás, faragás, és ez még akkor is igaz, ha olykor megfizetik; kedvtelés a népi zene, a népköltészet, a népi tánc. Hobbiból zenél az amatőr muzsikus, hobbija ezreknek az írás, a festés, a szobrászat, a fényképészet, a sport. Passzív, kultúrát fogyasztó kedvtelésből járunk hangversenyre, színházba, futballmeccsre; hobbi lehet az olvasás, a gyűjtés, de még a tanulás is az iskolán kívül. Mindenkinek van kedvenc tevékenysége, hobbija, mindenki játszik, a gyermek, a felnőtt egyaránt. Éppen az anyanyelvi mozgalomnak az egyik érdeme az, hogy a magyar nyelvoktatást tankönyveiben játékos alakban próbálja művelni, s nyári táboraiban is játékos módszerekkel oktatják az emigráns gyermekeket magyarul. Külföldön pedig egyetlen ma is virágzó ifjúsági mozgalmunk, a cserkészet tkp. nem egyéb, mint okosan szervezett játék, aminek célja, tárgya a magyar örökség tanítása, a magyarságtudat felébresztése fiainkban, leányainkban. Lehet, hogy ezen megütődnek azok, akik mindebben szent ügyet látnak, s nincs is vitám ezzel az állásponttal: ám a cserkészetet nem a célja teszi sikeressé, hanem játékos lényege. Mennyire más ez, mint a hétvégi iskola, ahova járni kell, érthetetlen — és sokszor értelmetlen — szent izék kötelességszerű szolgálatában! A hétvégi iskolát a szülői erőszak tartja fenn, a cserkészetet maga az ifjúság. Szerintem a magyar örökségnek, s az ennek ismeretét feltételező magyarságtudatnak az átadását, ápolását, fejlesztését úgy lehetne a legjobban biztosítani, ha — saját elveinkre s a cserkészet tapasztalatára építve — olyan eszközöket, módszereket termelnénk ITT-OTT 22. évf. (1989), 4. (113.) szám 27