Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 2. (108.) szám

hazában az itthon levő 9 millió magyar dolgozik, munkálkodik és reménykedik a mai nehéz életben, reménykedik abban — mert mi magyarok hiszünk az Istenben —, hogy az Úristen megsegít minket; de csak akkor — tudjuk ezt is—, ha mi igazán teljesítjük kötelességünket. Érezzétek itthon magatokat, hiszen hazajöttetek ide és én nemcsak hiszem, hanem tudom, hogy ti valamennyien úgy is érzitek magatokat, mintha itthon volnátok. A kongresszus munkájának igazi eredménye az lesz, ha abból ti idejött magyarok, de mi itthoni magyarok is, nehéz sorsunkban és küzdelmünkben nemcsak reményt, hanem erőt is fogunk meríteni. (Elénk éljenzés és taps.) Hóman Bálint ny. miniszter: Egy évtized alatt immár másodszor jöttek el idegenben élő magyar testvéreink Budapestre, hogy más népek, nagy és kis nemzetek fiainak szokása szerint az anyanép fővárosában tegyenek hitet a régi hazához és fajtájukhoz való ragaszkodásukról. Második világkongresszusunk azonban túlnő a megszokott kereteken, mert az időpont, mikor most itt egybegyűltünk, mélyebb jelentőséget, szinte szimbolikus értelmet ad a világszerte szétszórtan élő magyarok mai találkozójának. A magyar nép ebben az évben és ezen a héten első nagy királyunk, Szent István halálának kilencszázadik évfordulóját ünnepli. Szerte az országban hozzá fohászkodunk és az ő emlékét idézzük, hogy eszmevilágából és cselekedeteiből tanulságot merítsünk és így készüljünk fel a magyar jövőért a munka és a tudás békés fegyvereivel vívott küzdelmünkre. Ez évben nálunk akár Esztergomban, akár Fehérvárott, akár a fővárosban ünnepeljünk, minden azt hirdeti: Műveltségében él a nemzet, s azt mondja minden a költő Zrínyivel: “Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.” Ezt hirdeti nekünk Szent István királyunk, a keresztény nemzeti műveltség megalapítója. Szent István, amikor nehéz és válságos időben a nemzet fennmaradásának biztosítékát kereste, ezt a biztosítékot a nyugati művelődési közösségbe szervesen beilleszkedő, de mégis önálló és sajátos magyar nemzeti kultúrában ismerte fel. Amikor nemzete biztonságos elhelyezkedésének nagy kérdését akarta megoldani, a Kárpát-medence politikai egysége mellett magyar népe szellemi és művelődési egységét is megteremtette. Szent István birodalmának politikai és gazdasági egysége ma húsz esztendeje megtört. A történeti Magyarország lakosságának kétharmadrésze — közöttük három és fél millió magyar — idegen imperium alá került. 12 és fél millió magyar közül ezóta — a régebben idegenbe költözöttekkel együtt — több mint 4 millió él más államok kötelékében. Ezeket a magyarokat immár semminő politikai vagy gazdasági kapcsolat nem fűzi hozzánk. Hű fiai, munkás polgárai új hazájuknak, becsülettel teljesítik velük szemben kötelességeiket. De ma is összeköti őket velünk a vér és a nyelv, a származás és a műveltség közössége. Összeköti őket a magyar faji önérzet és nemzetiségi öntudat azonossága. A nagyvilág valamennyi magyarját egybefűzi és összetartja a magyar nemzeti kultúra, aminek alapját és egységét Szent István teremtette meg és aminek megbontására sem külső ellenségnek, sem belső bajkeverőknek nem volt soha elég erejük. Ennek a művelődési egységnek bonthatatlanságáról tesznek ma hitet az idegenbe szakadt magyarok, akik eljöttek hozzánk, hogy velünk együtt hódoljanak államalapító és műveltségszerző nagy királyunk emlékének, és azok is, akik nem jöhettek, de gondolatban itt vannak és velünk ünnepelnek. Köszönjük, magyar Testvéreink, hogy hazajöttetek ünnepelni, köszönjük, hogy ideszáll érzéstek és gondolatotok, ahol mindig szerető gonddal és aggódással figyeljük sorsotok alakulását, annak megjavulásáért fohászkodunk és erőnkhöz képest fáradozunk is. Köszöntünk Benneteket és csak arra kérünk, óvjátok, őrizzétek, ápoljátok és adjátok át érintetlenül fiaitoknak s a rájuk következő új nemzedékeknek magyar nyelvünket, nemzetiségünket, műveltségünket és öntudatunkat. Nagy nemzetek fiai között és a magyar művelődés forrásából egykor sok erőt és tudást merítő kisebb nemzetek társadalmában is valljátok meg büszkén magyarságtokat; legyetek a magyarság ügyének szószólói. Ne feledjétek, hogy a magyar nép 31

Next

/
Thumbnails
Contents