Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 1. (107.) szám

Milyen a Kádár rendszer alatt nevelkedett ifjúság nemzettudata, beállítottsága?

— Azt tudnám mondani nektek, hogy mint fiatalok biztos ti is átélitek azt a szituációt, hogy amit nem mutatnak meg, amit titokban tartanak, vagy amit nem fednek fel nyíltan előttetek, arra még inkább kiváncsiak lesztek. Nem így van ez a ti életetekben? Ha most elrejtenének itt valamit az asztal alá, arra gondolnátok, hogy milyen jó lenne meglátni, hogy • mi az. Ez egy emberi tulajdonság. S mikor fiatal az ember ez még fokozottabban benne él. Hát a magyar ifjúság így van a Kádár rendszerrel. A Kádár rendszer 30 éve eltitkolja tőlük azt, ami történt 56--ban, illetve el akarja titkolni. Nem beszél róla. vagy nagyon keveset beszél róla. De ahogy beszél róla, azt az ifjúság nem fogadja. Én tartok szabadegyetemi előadásokat a fiataloknak is, de nagyon sok olyan embernek is, aki elvégzett minden iskolát, kijárta az egyetemet. Orvosok is, ügyvédek is eljönnek egy--egy estre, s 4--5 órás előadást végighallgatnak. Végig 56-ról beszélgetünk. Ezek az emberek 56 után születtek, s nem volt módjuk megismerni 56-ot a tanulmányi éveik alatt, és most a saját idejükből igen kemény munka közben vállalják, hogy meghallgatnak.

— Persze vannak fiatalok, akiknek hiába mondanám, amit itt elmondtam. Más az érdeklődési területük. Ok nem érdeklődnek 56 iránt. Ha van valakiben belső indítás saját nemzete, hazája, sorsa iránt, akkor ez nagyon hamar eljut 56--hoz. Hamar meg kell, hogy ismerje 56-ot. Aki megelégszik azzal, hogy moziba megy, televíziót néz, meccsre jár vagy úszik, abban kevésbé ébred föl ez az igény. Más területeken kielégíti az igényeit.

— En azok közé a fiatalok közé tartoztam, akiket a kora gyerekkoruktól kezdve a háború kényszere folytán foglalkoztatta a Kárpát-medence magyarsága, hogy hogyan tudja átélni a háborút, hogy tudunk-e talpra állni újra, milyen lesz az életünk, milyen lesz a gyerekeink élete. Én nagyon kicsi koromban kezdtem tígy gondolkodni. Es sajnos ma sem tudunk valami szép, jövőt jósolni a gyerekeinknek. Én mégis magyarnak nevelem őket. Előttük nincs titok. így van nálatok is biztos Amerikában, hogy az a fiatal, aki akar az élet iránt érdeklődni az érdeklődik, amelyik nem,,az elmegy játszani. De ez így jó. Ki hamarabb, ki később ér el oda, hogy haza gondoljon. Én azt hiszem bárhonnan gondol haza, 56-al midig szembe találja magát.

— Most a legnagyobb probléma otthon a fiatalok és a politikai hatalom között az, hogy nem beszélgetnek így 56-ról. A kormány nem mer így beszélgetni. Nincs tiszta mellénye a kormánynak, mert bevérezték magukat. Bemocskolták magukat 56 leverésében. En azt szeretném, hogy minél több magyar családban, minél több magyar közösségben így beszélnének 56-ról. Mert 56 értékei csak így jutnak a helyükre. A ti szívetekbe. Mert ott a hely neki. Otthon azért van nagy érdeklődés a fiatalok részéről, mert sokféle úton — szamizdat által, Nyugatról behozott irodalomból — megismerhetik 56-ot. A televizíó meg a rádió, a sajtó egyformán hazudik már 30 éve 1956-ról. Azt is látjuk, hogy ez mennyit ér: semmit. Inkább kiábrándulnak a fiatalok ebből az egyhangú hazugságból, nem hogy elfogadják. Elfogadja az a réteg, amely majd abból fog megélni, hogy pártkönyvet tesz a zsebébe. Abból meg tud élni. De aki nem ebből él meg, és nem erre készül föl, az próbálja tisztázni azt, hogy mi is történt itt körülöttünk. Nincs Magyarországon olyan család, amelyet a Rákosi rendszer alatt vagy 56-ot követően nem hurcoltak volna meg, nem részesült volna valamilyen atrocitásban. Jól lehet, hogy letagadja a családja. Letagad engem is netán az én rokonságom otthon, ha megtudják, hogy én így beszélek Amerikában. En akkor is így beszélek, otthon is így beszélek. Akkor is, ha letagadnak a család tagjai, mert nem nekik, hanem nekem van igazam. Ez az én meggyőződésem. Én eszerint élek.

32