Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 3. (109.) szám
A második meglepetést az a néhány közületi könyvtár okozta, amely a kérdőíveinket eddig visszaküldte. A külügyminisztériumnak mindössze tíz kiadványunk van meg, de csak az utolsó néhány év „termése”. A régiek közül csak H.Seton- Watson: The Making of a New Europe and the Last Years of Austria-Hungary van meg, semmi más. Ez arra utal, hogy hat-nyolc évvel ezelőttig semmi érdeklődés nem volt Magyarország sorsa iránt, vagy csak a számunkra kellemetlen könyvek voltak meg, pl. Masaryk, Benes, Iorga, Jászi, Scotus Viator „halhatatlan” s nyilván elpusztíthatatlan munkái. Macartney és Teleki Pál könyveinek hiánya különösen káros lehetett. A szenátus könyvtárában semmi nincs meg a jegyzékünkben levő könyvek közül. Ezt természetesen nem voltunk hajlandók elhinni, s még egy kérdőívet küldtünk ki. Más kutató aláírásával ugyan, de ugyanolyan negatív válszt kaptunk, mint az elsőre. Tehát tévedésről szó sincs! West Point nem töltötte ki az ívet, de kért néhány könyvet, amelyekre kíváncsiak ugyan, de nincs meg nekik. így nem tudjuk, hogy a többiből mi van meg, ha van. Az U.S. Coastguard Academy polcain egy könyvünk sincs, még mutatóban sem. Ezekért vajon ki volna felelős, ha a felelősséget ki akarnánk kutatni? Kanadában valamivel jobb a helyzet, mert a Széchényi Társaság évek óta folyó könyvakicója eredményesen dolgozik úgy az angol, mint a francia nyelvű egyetemeken. Természetesen itt is vannak hiányok, a közületi könyvtárak ellátottsága terén. Nagy gondot okoz az egyetemek hallgatóinak létszáma. U- gyanis a gazdaságossági szempontokat véve figyelembe — kevés kivételtől eltekintve — csak olyan egyetemeknek küldtünk ki kérdőívet, amelyeknek ötezernél több hallgatójuk van. Ez persze nem helyes, mert az amerikai kormányzat embereinek jórésze parányi egyetemeken szerezte diplomáját. Az 500-5000 hallgatós egyetemek száma majdnem csillagászati, de pontosan ezek az iskolák igényelnék a legtöbb könyvet, mert sovány költségvetésük nem elegendő még a legfontosabb könyvek beszerzésére sem. Márpedig ki tudná megmondani, hogy az USA jövendő vezetői nem az Earlham College (Richmond, Indiana, 1227 hallgató), vagy a rochesteri Roberts Wesleyan College (631 hallgató) padjaiból kerülnek ki 1989-ben? Woodrow Wilson amerikai elnök, akinek a 14 pontja alapján darabolták fel hazánkat, a Davidson College (Davidson, NC) végzett, amelynek ma 1350 diákja van. Calvin Coolidge elnök Amherst padjait koptatta, amelynek 1500 a létszáma. Persze Roosevelt Harvardon (Truman sehol), Eisenhower West Pointon, Kennedy szintén Harvardon végzett, amelyek aránylag jól el vannak látva könyveinkkel. De Johnson South Texas Teachers Collegeban (ki hallott róla?), Nixon pedig Whittier Collegeban (1400 diák) szerezte diplomáját, ahol valószínűleg hírét sem hallották Magyarországnak. Hogy az amerikai külügyminisztérium „szürke eminenciásai” hol végeztek, csak a jó Isten tudja s talán a Who is Who in America tudná megmondani. A nagy számok törvénye alapján azonban bátran mondhatjuk, hogy a legnagyobb létszámú, világhírű egyetemtől a legkisebb collégéig, mindenhonnan jöhetnek azok a politikusok, szakértők, katonák, akik hazánk sorsáról dönthetnek valamikor a ködös, ismeretlen veszélyekkel terhes jövőben. Egyenes következtetés tehát, hogy minden egyetemet, tekintet nélkül a hallgatók létszámára, el kellene látnunk a számunkra legfontosabb 10-15 könyvvel. Ehhez pedig pénz kell. Sok? Kevés? Minden relatív. Ha az északamerikai magyar szervezetek, egyházak évi költségvetése eléri a 4-5 milliót, az a kétháromszázezer dollár, amibe a hazánk jövőjének biztosítása kerülne, jóformán jelentéktelen összegnek számít. Nem is beszélve arról, hogy négy-öt egyedülálló, átlagos vagyonú magyar hagyatéka, ami végrendelet hiányában az államkasszába kerül, bőven fedezné a költségeket. Egy azonban bizonyos. Ha most nem látjuk el könyveinkkel az északamerikai egyetemeket, a legközelebbi európai újjárendezés alkalmával megint azok fognak ellenünk dönteni, akik a cseh Masaryk, a román Pascu s társaik magyarellenes könyveiből merítették tudásukat és érzelmeiket. Jó munkát! Hunyadi M. Öregcserkész Munkaközösség 42 Juanita Drive Hamilton, Ontario Canada L9C 2G3 Kende Péter. Erdélyből Jöttek. Budapest: Ifjúsáig Lap és Könyvkiadó, 1988. Már 1987 tavaszán utaztak erdélyi magyarok Magyarországra azzal a szándékkal, hogy ott maradnak. Először mint bújdosók, aztán 1988 eleje óta mint hivatalosan befogadott letelepülők kerestek új életet egy Romániához viszonyítva „szabad”, emberséges Magyarországon. Ezáltal új kérdésekkel áll szemben a magyarság, úgy a nyugati mint az erdélyi és a magyarországi. Felmerül az egyetemes magyarságot érintő kérdés: mi lesz, ha nem marad magyar Erdélyben? De jogunkban áll-e az eljövőket elítélni? Kende Péter Erdélyből jöttek c.új könyve ezeket a kérdéseket, s ezeken kívül sok mást is érint. Név nélküli interjúkat közöl más-más véleménnyel rendelkező erdélyivel, aki Magyarországon van. Részleteket közöl az államvezetők beszédeiből, a Vöröskereszt képviselőjével tartott interjúból, a károsszentmihályi gyülekezet lelkésze, Pánczél Tivadar megfigyeléseiből. Nehéz volna hű ízelítőt adni dr. Kende Péter könyvéből anélkül, hogy ne idéznénk az interjúkból, hírekből. Beszéljen a könyv saját magáért! „Nem hiszem én azt, amit sokan mondanak, hogy éppen azt akarják, jöjjön el Erdélyből minden magyar... Szükségük van nekik a magyar munkaerőre... A magyarságtól ők szelekűve akamak megszabadulni. Legfőképpen az értelmiségtől, a nemzetiségi kultúra hordozóitól. Hiszen ha eljön az értelmiség, azzal lefejezik a magyarságot.” „Éhen senki nem hal Romániában, ahogyan Indiában vagy Pakisztánban. Itt az éhség fogalma mást jelent... Viszont az igaz, hogy nem lehet azt enni, amit éppen akarunk, ami eszünkbe jut, hanem amit éppen kapni lehet... Az irgalmatlanul hosszú so-32 ITT-OTT 21. évi. (1988), 3. (109.) szám
