Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 3. (109.) szám
tonómia esetleges megvalósulása során remény nyílhatott volna a magyar kisebbség területi és nemzeti önigazgatásának az elnyerésére. A magyar kisebbség politikai súlyának növeléséért a két magyar párt 1936-ban az érsekújvári futballpáján tartott nagygyűlésén kinyilvánította az egyesülést. Ettől kezdve a magyar kisebbség politikai élete célirányosabb lett, de a magyar követeléseket a kormány továbbra is elutasította. Csupán 1938- ban, miután a magyarországi revíziós politika nemzetközi támogatásra talált és megerősödtek a szlovák autonómisták is, kapott észbe a csehszlovák kormány és mutatott hajlandóságot tárgyalásra a magyar kisebbség jogi helyzetéről. De ezt a tárgyalási készséget a magyarság politikai vezetői akkor már nem vették és nem is vehették komolyan — az előzmények ugyanis nem adtak okot erre. A csehszlovák kormány engedékenysége mögött az a titkos remény lapult, hogy ha a magyar kisebbségnek engedményeket tesznek, elrettentik a Szlovákia autonómiáját követelő erőket. A szlovák autonómisták ugyanis nem támogatták a magyar törekvéseket, hanem ellene voltak. A kormány számítása azonban nem jött be: sem a magyar kisebbség nem ment lépre, sem a szlovák követelések nem módosultak. A magyar kisebbség ekkor már szintén a területi önigazgatás igényével lépett fel és mivel csehszlovák részről erről hallani sem akartak, a nezetközi politika által felkínált lehetőség, az anyaországhoz való visszacsatolódás mellett döntött. Törvényszerűen és logikusan. A magyar kisebbség egy része, lakóterületével együtt 1938. november 2. és 10. között került vissza hazájához. Ebben az évben ünnepeljük ennek az ötvenedik évfordulóját. További, az akkori kárpátaljai része 1939. március 15-én, a Csehszlovák Köztársaság felbomlásakor került vissza az anyaországhoz. Egy kb. hetvenezres lélekszámú töredéke azonban továbbra is kisebbségi sorban maradt a történelem első szlovák államának területén. Ez a Szlovák Köztársaság ugyan csupán hat évig állt fenn, a második világháború idején, ennek ellenére mai szempontból is megítélve történelmileg és politikailag fontos korszaka volt a kisebbségi életnek. Nem amiatt, hogy a fasizmus hozta meg a szlovák nemzet számára első alkalommal az államjogi különállást, hanem az ott uralkodó ideológiailag és politikailag monolitikus rendszer miatt, amely a mai totalitarizmusnak mintegy előképe volt. Valamint amiatt, hogy ebben a helyzetben milyen magatartást tanúsított a magyar kisebbség, és milyen legális lehetősége nyílt a tevékenységre. Ez utóbbi szintén a mai helyzet modelljének tekinthető. A Szlovák Köztársaságban három párt létezett: a szlovák, a német és a magyar párt. Ennek ellenére nem beszélhetünk politikai pluralizmusról, csupán a nemzeti pluralizmusnak a politikai szerkezetben való visszatükröződéséről. Ez a pluralitás két tényezőnek volt köszönhető. Az első az volt, hogy Szlovákia területén mintegy százezer népi német élt, akiknek Németország hatalmi primátusa és a kialakuló szövetségi kötelékek miatt politikai jogokat kellett adni. A másik ok a Magyarország és Szlovákia közötti reciprocitási szerződés volt, amely értelmében a magyarországi szlovákokat és a szlovákiai magyarokat azonos jogok illették meg. A kényszerű politikai egyelvűség ellenére a magyar kisebbség politizálása a Szlovák Köztársaságban merőben különbözött a fasizmusnak alázkodva hódoló államalkotó szlovák és a névleg ugyan kisebbségi, de a szlovákkal azonos súlyú német politikától. A Magyar Párt mindvégig megőrizte polgári jellegét, ellentétben a német és a szlovák párttal, amelyek ún. népi alapra helyezkedtek és megszervezték a fegyveres alakulataikat is. A magyar kisebbség pártja erre kísérletet sem tett, noha önvédelmi okok miatt szüksége lett volna fegyveres erőre. A Magyar Párt épületeit — főleg a Szepességben — többször megtámadták az egyesült szlovák és német fegyveres csapatok. A leglátványosabb és elvileg is legjelentősebb különbség azonban abban nyilvánult meg, hogy a Magyar Párt elnöke, gróf Esterházy János — aki egyben a szlovák parlament egyetlen magyar tagja volt — 1942 őszén a zsidók Szlovákiából való deportálását elrendelő törvény ellen szavazott. Egyedül ő szavazott így. A második világháború alatti kisebbségi magyar politika tehát megtartotta ellenzéki hagyományát, amely ebben az esetben fasisztaellenességgel is párosult. Ez a körülmény azonban meghozta azt a negatív eredményt, hogy a magyar kisebbség minden politikainak minősíthető megnyilvánulását üldözték. A szlovák állam börtöneiben politikai okokból csak baloldaliak és magyarok voltak fogvatartva. A magyarság számára egyedül a kultúrában nyílt tágabb tér. A kulturális tevékenység miatt kevésbé üldözték a magyar kisebbséget, noha a Szlovákiai Magyar Kultúrális Egyesület (SZEMKE) tagjai ellen 1943-ban egy magyarországi piroskötésű Petőfi kötet kapcsán nagyszabású rendőri akciót indítottak, sokukat bebörtönözték. Az akció következtében egy személy életét vesztette. A magyar kisebbség egyetlen nemzetközi védelmét ekkor a magyar—szlovák államközi kölcsönösségi szerződés jelentette. Ennek volt köszönhető, hogy ezt a felfújt, ún. Petőfi-affért sikerült elsimítani. Ellenkező esetben a magyar kisebbség kultúrális tevékenységét a felszámolás fenyegette volna. A csehszlovákiai magyar kisebbség politikai élete 1945-ben az 1937-es államhatárok visszaállításával megszűnt. Paradox módon a magyarságot sújtó legdurvább atrocitások egybeesnek a fasizmus vereségével. A második világháború után kishíján korábbi terjedelmében restaurált Csehszlovákiában ugyan az első köztársaság hagyományait követték, de csak annyiban, amennyire kedvezett a cseh és a szlovák nemzeti céloknak. Léteztek ugyan politikai pártok, de a magyarokat megfosztották minden joguktól — tehát a politikai pluralizmusnak egy a cseh és a szlovák, jobbanmondva szláv nemzeti kizárólagossággal korlátozott változata valósult meg. Ez azért lehetett sikeres, mert a csehszlovák nemzeti-hatalmi terveket bele lehetett építeni a háború végén kialakult fasisztaellenes nemzeti mozgalmak által felkorbácsolt nacionalizmusba, és meg lehetett győzni a győztes nagyhatalmakat arról, hogy a magyar kisebbség a felelős a háború előtti Csehszlovákia felbomlásáért. Sőt, emiatt a háború kirobbantásában is bűnrészes, mert a Köztársaság szétesésével — úgymond — ledőlt a fasisztaellenes erők utolsó védőbástyája. Hogy az érvrendszer hatékonyabb legyen, a csehszlovák politikusok lelkiismeretfurdalást igyekeztek kelteni a nyugati politikusokban amiatt, hogy az 1938-39-es válságban magára hagyták Csehszlovákiát. A magyar kisebbség teljes jogfosztottságának és nyílt — 22 ÍTT-OTT 21. évi. (1988), 3. (109.) szám
