Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 3. (109.) szám

nemzetközileg is elfogadott — üldöztetésének a korszaka ugyan csak négy évig tartott és nem hozta meg a csehszlovákok által remélt eredményt: a teljes felszámolást, de elegendő volt arra, hogy az ország mintegy tízezer négyzetkilométernyi (kb. 3.860 négyzetmérföld) területén lakó magyarságot megfosszák — értelmiségétől, politikusaitól, illetve potenciálisan politikai vezetőitől; hogy megszűnjön az összes magyar iskola és művelődési intézmény; hogy kizárják a magyarságot a gazdasági életből, a jogokból; megfosszák polgárjogaitól, s több mint százezer embert elüldözzenek szülőföldjéről; hogy a szovjet munkatáborokban valamint a deportálások és az erőszak előli menekülések alkalmával elpusztuljon kb. huszonötezer felvidéki magyar, akik valóban csupán a nemzetiségi hovatartozásuk miatt váltak áldozattá.

A második világháborút követő négyéves korszak azonban nem csupán a magyar kisebbség nyílt üldözése, jogbiztonságának teljes hiánya miatt különbözött a két világháború közötti időszaktól, hanem abban is, hogy az 1939-ben megszűnt nemzetközi kisebbségvédelem nem újult fel. így végleg megszűntek a jogvédelem nemzetközi fórumai. A kisebbség a belpolitikában kívülrekedt a politikán és a jogokon, a külpolitikában pedig ki lett szolgáltatva ellenségei önkényének. A második világháború utáni nemzetközi politikát alakító államok közösségében alapelvvé vált az állami kizárólagosság elve. A nemzeti kisebbségek helyzete pedig az államok kizárólagos belügyévé lett nyilvánítva.

1948-ban, negyven évvel ezelőtt, a kelet közép-európai országokban lezajlott kommunista puccsok után némileg megváltozott a helyzet. A kommunista propaganda sarkkövének a proletár nemzetköziségnek a látszólagos megőrzése és a Szovjetunió által vezetett blokk egyöntetűségének demonstrálása végett fel kellett számolni azokat a feszültséggócokat, amelyek az ekkorra „barátivá vált” államok, illetve nemzetek között kiélezhették volna a viszonyt. Ez volt a fő oka, hogy a magyar kisebbségnek visszaadták állampolgárságát, amellyel bizonyos polgárjogok is jártak. Legalább is annyi, hogy nem volt jobban kiszolgáltatva a totalitárius hatalomnak mint a többségi szlovák és cseh nemzet. Az 1948 után kialakult helyzetet azonban leginkább a korábbi Szlovák (fasiszta) Köztársaságban uralkodó politikai helyzettel lehet összehasonlítani. Mind a két rendszer poliükailag és ideológiailag monolitikus volt, és mindkettő tiltotta az önálló politizálást. A korábbi rendszer olymódon, hogy tiltotta az ellenzéki politizálást, a kommunista redszer pedig azzal toldotta meg ezt, hogy megfosztotta a magyar kisebbséget az érdekvédelemtől is. De mind a fasiszta, mind a kommunista rendszer a kultúrális tevékenységre igyekezett korlátozni a kisebbség társadalmi életét. A kommunisták azonban ebben is sikeresebbeknek bizonyultak, hiszen a politikai önállóságnak még a látszatát sem engedélyezték, a kultúrára pedig kiterjesztették a központi irányítást és ellenőrzést. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy 1948 után sem jött létre semmilyen nemzetközi, illetve államokközötti kisebbségvédelmi megállapodás. Magyarország hivatalosan is lemondott a magyar kisebbségek helyzete iránti hivatalos érdeklődés jogáról és elismerte, hogy a nemzeti kisebbségek sorsáért az az állam a felelős, amelynek területén élnek a kisebbségek. A helyzet más megítélése a belügyekbe való beavatkozást jelentené.

A teljes jogfosztottság négyéves korszaka után a kommunista párt uralma alatt a magyar kisebbség politizálása előtt csupán egyetlen legális lehetőség nyílt: akkor kapcsolódhat be a közügyekbe, ha mindenben és feltétel nélkül egyetért a hatalommal és azt odaadóan fogja támogatni. Tehát a totálisan aktivista politika volt az egyetlen választási lehetőség. Ezt hangsúlyossá tette az a már említett tény, hogy a csehszlovákiai magyarokat megfosztották értelmiségüktől. Azaz, a magyar értelmiséget vagy kitelepítették, vagy 1948 után — a maradékot — megbízhatatlansága miatt üldözték és visszavonhatatlanul félreállították. Az új, felnövekvő értelmiségből pedig a kommunista párthoz való hűség szerint válogatták ki a magyar kisebbség új, hivatalos vezetőit. Aki nem akart beállni a hatalmat kiszolgálók sorába, az menthetetlenül elvérzett vagy a társadalom perifériájára szorult. Ennek az lett az eredménye, hogy a magyar kisebbség elvesztette önálló politikai arculatát. Egyszínűvé vált a hatalommal. A kisebbség tagjai nagy részének pedig meggyőződésévé vált, hogy káros és veszélyes az önálló, esetleg ellenzéki vagy független politizálásra való törekvés, mert a hatalom az ilyen kísérletet azonnal megbosszulja. Ez a meggyőződés főleg 1968 után mélyült el.

A kommunista Csehszlovákia első húsz évében — 1948 és 1968 között — a sajátosságokat elnyomó kommunista ideológia által irányított nemzetiségi politikán túl a szlovák—cseh viszony is befolyásolta a kisebbség helyzetét valamint teremtett relatív mozgásteret a magyarság hatalomhoz hű képviselőinek, és vezelői hivatásra pályázó egyéneinek. E helyzet előzményei a szlovák kérdés megoldási körülményeiben jádszódtak le. 1944- 45-ben a restaurálódó Csehszlovákiában a szláv egységfront kialakítása során ismét előtérbe kerültek a szlovák aulonómista törekvések. Ezúttal azonban nem a fasiszta néppárti (ludák) politikusok kezdeményezésére, hanem a szlovák kommunisták révén, akik az 1944 augusztus végén szervezett németellenes szlovák nemzeti felkelésből nyerték politikai tőkéjüket. Az 1945 tavaszán kihirdetett Kassai Kormányprogram tartalmazta is Szlovákia államjogi egyenjogúságának célkitűzését. 1948 után a sztálinista korszakban azonban a szlovák „föderalista” kommunista politikusokat — burzsoá nacionalizmus címén — perbe fogták és élefogytiglani, egy esetben pedig halálos ítélettel félreállították. Tény, hogy ezek a szlovák politikusok bizonyíthatóan egytől-egyig magyarellenes szlovák nacionalisták voltak. A magyar kisebbség politikai vezetői az 50-es években erre a helyzetre alapozták politikájukat, amelyet könnyű szívvel tehettek, mivel 1945-ben magyarságuk miatt kizárták őket a pártból. A magyar kommunisták úgy vélték, hogy pártvonalon biztosíthatják a magyar kisebbség alapvető jogait. Ez a körülményekhez képest sikerült is, mert megnyíltak a magyar alapiskolák, megindult a magyar könyvkiadás és sajtó, megszerveződött — igaz, primitív körülmények között — a magyar kulturális élet, rendeletek születtek a kétnyelvűség betartására, magyar nyelven is megjelentek hivatalos kiadványok, nyomtatványok stb. A pártgyűléseken a magyar kommunisták a proletár internacionalizmus égisze alatt fel mertek szólalni a magyar kisebbséget ért sérelmek miatt. Midőn a hatvanas években liberalizálódtak a csehszlovák belpolitikai viszonyok és a párton belül is újrarendeződtek a szlovák nemzeti erők, a magyar kisebbség a szlovák-cseh viszonyban a mérleg nyelvére került. Az

ITT-OTT 21. évt. (1988), 3. (109.) szám 23