Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)

1988 / 3. (109.) szám

az érdeméért, hogy a magyar vírus, a forradalom szelleme nem terjedt át Romániába. Miközben Magyarországon tombolt a terror, és folytak az akasztások, Romániából kivonultak a szovjet csapatok és elkezdődött a szovjetellenességgel kevert magyarüldözés. Helyesebben, ez a magyarüldözés ekkor lett nagyobb sebességre, teljes fokozatra állítva. íme, ilyen érdemei vannak annak a Romániának, amelyet a Nyugat ebben a században nem szűnt meg jutalmazni. Most van a század folyamán először alkalom arra, hogy ezt kimondhassuk. Románia önmagát leplezte le. Azzal, hogy mindmáig ragaszkodik a sztálinizmus legképtelenebb változatához, azzal, hogy pusztán a nemzetiségek elnyomása, beolvasztása érdekében mindmáig egy torz keleties fasizmust működtet, amely a saját népét is károsítja, bebizonyította, hogy az előző javadalmazásokra is érdemtelen volt és mostani tetteiért a nemzetek bírósága elé kell állítani.

Van tehát történelmi nyeresége ennek a harminc évnek a magyarság számára. Sem a forradalom véráldozata, sem a harminc év önpusztítással és elsivárosodással kevert ellenállása, verejtékes szabotálása nem volt hiábavaló. A lánctalpak alól, a szörnyű tarolások alól, a ránk kent hazug mocskolódások fertelmes trágyarétege alól, csodával határos módon előbújt az igazság virága, és a magyarság most először a század iszonyú történelme során elkezdheti behajtani kintlevőségeit.

Ahhoz azonban, hogy valóban benyújthassuk a számlát, az kell, hogy valódi, működésképes rend, valódi demokrácia legyen abban a hazában, amelyben élünk és az, hogy ennek az elszámolásnak a gondolatát ennek a megteremtett rendnek a fedezetével és az elvégzett munka öntudatával terjeszthesse a világ elé az öt világrészre szétszórt és a hazában élő magyarság minden felelős képviselője.

A feladat tehát, amely most áll előttünk: az új, demokratikus Magyarország megteremtése semmivel sem kisebb, semmivel sem könnyebb, mint amilyen az ellenállásé volt. Amellett ez halaszthatatlan.

Magyarország a Nagy Döntetlen korszaknak végóráiban szép csendesen a kettős függőség állapotába került.

Míg régebben csak egy moszkvai húskampóra volt felcsapva mint egy rosszul darabolt oldalas, most már egy sokkal jobb idomú new yorkira is fel van függesztve. Fejtől is, lábtól is. így kétségkívül könnyebb a létezés. Majd már még ficánkolni is lehet. De a felfüggesztés azért felfüggesztés és a kettős függés kettős függés. Ennek a kettős függésnek az illusztrációja volt a magyar pártfőtitkár-miniszterelnök nemrégen lezajlott amerikai bemutatkozó körutazása, lejelentkezése az amerikai elnöknél. Ezt az a politikus tette meg, akinek eddigi pályafutása során már volt egy-két megállapítása az „amerikai imperializmusról”, a „finánctőke mohóságáról”, ám most mégis fontosnak tartotta, hogy a bankvilág ápolt fogsora rávillanjon.

Mi következik ebből az új kettős függésből? Természetesen az, hogy két parancsot kell teljesíteni. Ezek a parancsok hol egybevágnak, hol ellentmondanak egymásnak. Naív elképzelés és leegyszerűsítés az, hogy Moszkva a szocializmust és a parancsuralmat, az Egyesült Államok pedig a demokráciát sugározza Magyarországra. Természetesen ezt is, azt is mind a két részről, de ezenfelül még sokminden mást, aminek a magyar nép nem csak a hasznát látja.

A legfőbb ellentmondás és nehézség az, hogy mind a két érdeknek, a keleti uralminak és a nyugati pénzügyi-gazdaságiüzletinek egyazon párton keresztül kell érvényesülnie, mert az egypártrendszer tényéből ez következik. Ha egyszer minden szál ennek a pártnak a kezében fut össze, akkor akár Gorbacsov, akár Kohl kancellár, vagy a Wall Street üzletembere, csak ezzel a párttal lehet kapcsolatban és csak ezen keresztül érvényesítheti akaratát.

Mi ennek a következménye? Tudathasadás. Az a lényegében még ma is sztálini szerkezetű párt, amelyik eredetileg arra volt hivatva, hogy az egyirányú függést hitelesítse, most kénytelen a kétirányú függést nemcsak tudomásul venni, hanem átvezetni a társadalomba. Nincs messze az idő, amikor a pártkarrierhez már nemcsak a „szocialista elkötelezettség”, a „moszkvahűség”, a „marxizmus-leninizmus” eminens felmondása szükségeltetik, hanem a gyorsan változó nyugatias normák felszínes átvétele, a nagy demokratának nyilváníttatás, a liberalizmus bajnokának nyilváníttatás is, sőt, ezek elengedhetetlenekké válnak és elkezdődik egy új cirkusza a kontraszelekciónak, amelyben megint külső, idegen érdek, és idegenhez hasonlítás, egy új mimikri lesz a fontos és a lényeges dolgok és a magyarság lényeges érdekeinek a szolgálata megint gátoltatva és korlátozva lesz.

Nem évült el tehát a harmadik út keresésének és az azon járhatásnak szomorú magyar keresése. A harmadik út a magyarság számára a függetlenség útja. A sajátosan magyar út.O

14 ITT-OTT 21. évi. (1988), 3. (109.) szám