Itt-Ott, 1988 (21. évfolyam, 1/107-3/109. szám)
1988 / 3. (109.) szám
bűnnel egyedül maradok. Sokan vagyunk Jónások, talán még ebben a teremben is. S amit „rühellünk”, az alól — valljuk be — megpróbálunk kibújni. Sokféle változata van a Tarsisba induló hajónak: sajnos más dolgom van, nem érek rá; egészségi állapotom nem engedi; a feleségem — vagy a férjem — ellenzi; a már betervezett floridai vakáció mégiscsak fontosabb... és így tovább. A tengeri vihar is többféleképpen elérhet minket, menekülő Jónásokat. S nem szükségképpen kívülről. Vihart okozhat bennünk az a magunkkal hurcolt kölönc, amit lelkiismeretnek szoktunk nevezni, s ami épp a bűnösöket — nem a szenteket — szokta háborgatni. Az Ur pediglen készített vala Jónásnak egy hatalmas cethalat s elküldte tátott szájjal hogy benyelné, halat s vizet vederszám nyelve mellé... És így jutott a szörny-lét belsejébe vak ringások eleven bölcsejébe, és lakozék három nap, három éjjel a cet hasában, hol éjfél a déllel egyforma volt, s csupán a gondolatnak égre kígyózó lángjai gyulladtak... Cethal is sokféle van. Például egy kórházi ágy az elsötétített szobában, ahol — ha nem is tudatnák veled a fulladási rohamok meg a kihagyó szívverés —, hogy „élet és halál peremén” vagy, megsejtenéd abból, hogy az edzett idegzetű ápoló is lábujjhegyen jár, s hogy az orvos biztatónak szánt hangjából kiérzed: felgyógyulásodban ő se nagyon hisz már. Mint Jónás a halban, megcsinálod a számvetést: az el nem végzett munka tudata a kórral versenyezve fojtogat. Ha tudsz, imádkozol, ha nem, átkozódol, de mindenképpen megtanulod, mint Jónás, hogy „ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.” Aztán eljön a szabadítás ideje. Amíg tart a lecke hatása, egyik Ninivétől a másikig futsz, hogy jóvátedd a mulasztásokat. De már feltételeket szabsz! Én elvégzem a dolgomat — mondod —, de az eredmény az legyen, amit én akarok. „Halld az Egek Urának Istenének kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg, vagy kénkövekkel ég föl ez a város sföld alá süllyed negyven napra mához!” így prédikált a ninivei piactéren a halból kiszabadult Jónás, aki mostmár sietett engedelmeskedni, használt a lecke. Másnap a nagy városnak egy másik terén, a színészek és a mutatványosok sátrai között, .. .olyat bódült bozontos szája, hogy azt hitték, a színre bika lép. Mohón hökkenve némult el a nép, míg Jónásból az Ur imigyen dörgött: „Rettegj, Ninive, s tarts bünbánva böjtöt. Harminckilencszer megy le még a nap, s Ninive napja lángba, vérbe kap!” Harmadnap ért a királyi ház elébe. Asszonyoktól kísérve, akik részben talán kíváncsiságból követték, részben bizonyára azért, mert ők értették meg először a próféciát. A vers nem említi a király és a többiek megtérését — Babits Jónással van elfoglalva! —, de azt érzékelteti, hogy a palotában, „...hol arany teríték / mellett hevertek a Hatalmasok,” nem ellenségesen, inkább tisztelettel fogadták Jónást. Egy cifra oszlop tetejére állították, „...hogy szónokoljon / és jövendölje végét a világnak”: És Jónás akkor egy iszonyú átkot kiáltva a királyra és udvarára s az asszonyokra és a palotára s a színészekre és a mímesekre s az árusokra és a mívesekre s az egész Ninivére mindenestül, leugrott, és az őrökön keresztül kitört, s a termen át, s a szoborerdőn, csarnokon, folyosókon és a kerten, tavat megúszva, rácsokon lekúszva, s a vízvezeték-csatornán lecsúszva, utcán és bástyán, felmentén szaladva rohant ki Ninivéből a szabadba, egyetlen látomással dúlt szívében: hogy kő kövön nem marad Ninivében. És méné a pusztába, hol a sáskák a gyér fű szomjas zöldjét mind levásták, hol aki a forró homokra lépett jó saru nélkül, a talpa megégett: ott megfogadta, harmincnyolc napig böjtölve s imádkozva ott lakik... S azontúl, harmincnyolcból visszamenve, a napokat számlálja vala rendre, kiáltozván az Úrhoz: „Halld, Hatalmas! Hires Bosszúálló, szavamra hallgass! Elküldtél engem, férgekhez a férget, kik ellenedre s fricskád nélkül éltek. Én inkább ültem volna itt a pusztán, sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán. De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma..." „Vétkesek közt cinkos aki néma.— ez a méltán sokszor idézett gyönyörű verssor — a magyar költészet egyik legszebb sora — Jónást is a legszelídebb oldaláról mutatja be. Ám ezt az emberi hangot átkok sorozata követi: másra, mint Ninive hőn óhajtott pusztulására gondolni se tud. S elmúlt egy hét, és kettő, három, négy, öt, és már a harmincnyolcadik nap eljött. Jött a reggel és a dél és az este: Jónás egész nap az ég alját leste. S már a láthatár elmerült az éjben, s egy árva ház sem égett Ninivében. Az okot tudjuk. Lényegében ugyanaz a versben is, mint a Bibliában, de a költő talán még tanulságosabban mondja el. Nem beszél azonnali, tömeges megtérésről. Ninive megmeneküléséhez — gondolja, s talán joggal — kevesebb is elég... Emlékszünk még arra, hogy Sodomát tíz igaz ember megmenthette volna? Ninive nem pusztul el, ITT-OTT 21. évf. (1988), 3. (109.) szám 7
