Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
A politika és az irodalom kapcsolatának hibás szemlélete is motiválta például azt, hogy a mai magyar irodalomban a realista látásmód gyakorlatilag a történeti témákra korlátozódik vagy az utósematizmus jegyeivel terhes. Csoóri Sándor "Egy félfordulat hátrafelé" című esszéjében beszél arról, hogy ”A múlt idejű dramaturgia bárhol a világon a cenzúra legravaszabb formája", s nálunk az irodalom számára lényegében csak azok a területek jelenthetik a szabad vizsgálódás és megítélés terepét, melyeket a politika már tisztázott vagy tisztázottnak vél. Viszont így a legégetőbb kérdések egyidejű művészi kibontakozása elmarad, a lassú politikai gondolkodás mögé szorul időben. Az aktuális gond történelmivé kényszerülése ily módon öncsonkítás. Hosszúra nyúló gondolatsor lenne ez. Itt most legyen elég annyi belőle, hogy nézetem szerint a mai magyar irodalomban a realista szemléletmód háttérbe szorulását nem lehet kizárólag művészeti indokokkal magyarázni. A költészet jelentős része a metaforikus-látomásos kifejezésmód védelmébe öltözve, a metaforák páncélos erejébe kapaszkodva próbálja magát megőrizni, s megőrizni magában az egészséges, értékóvó és értéktanúsító nemzettudatot. A metaforák üzenete azonban akkor tisztulhatna föl a nemzettudatban, ha lehetséges volna ezek fogalmi kritikai kibontása, elemzése. A fiatal próza nagy újítása nálunk az ironikus létszemlélet, a derű és a játék nagyívű érvényesítése. A nemzeti tudat, a nemzet szemlélete vonatkozásában is. Az iróniának a viliódzó, mozgó nézőpontja azonban — az anekdotizmus újraéledésével együtt — csak olyan kultúrában tudna egységes, organikus nemzettudatot formálni, ahol az egyszerűbb, hagyományosan realistának nevezhető irodalom már tisztázta az alapdolgokat — történelmi és jelenkori vonatkozásban egyaránt. De nálunk, ahol ugyanaz a kifejezés — a szavak említett devalválódása, a rejtekezés eszközzé válása miatt — mindenkinek gyökeresen mást jelent, ez a kétségkívül érdekes és modern prózairány -- különösen a kritikai értelmezés nyitottságának lehetősége nélkül -- nem pótolhatja a tisztázást. Szemléleti derűje, játékossága, nézőpontjának pergő váltakozása, pozíciójának szüntelen cserélgetése nem a megoldottság nyugalma, nem a tisztázás biztonsága, hanem bizonyos értelemben a rejtekező kívülállás öntudata. A "közös ihlet" lassú formálódásának csak egy-két elemét említhetem itt, számtalan akadálya közül is csak jelzésképpen próbáltam megnevezni példákat. Mindkét gondolatsor bőséggel folytatható, különösen az utóbbi, a zavar leltára gazdagon kiegészíthető. Egy azonban bizonyos: nekünk, akik — remélhetően — valamennyien változatlanul "szükségnek és értéknek" (Ady) tudjuk a magyarságot az emberiség és a magunk számára, kötelességünk, hogy higgadt, tárgyilagos gondolkodással, a kizárólagosság igénye nélkül, próbáljuk segíteni a "közös ihlet" bontakozását.— [®Görömbei András, 1987. Utánközlés joga fenntartva!] 32
