Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 3. (105.) szám
veszélyeztetettséggel kapcsolódott össze. Ilyen értelemben tragikusnak kell minősíteni a magyar irodalom kényszerű politikai telítettségét is, hiszen a törésvonalak mindkét oldalán kárt okoz, az egyiken morálisát, a másikon egzisztenciálisat. Mégsem lehet mást tenni, mint ezt adottságként tudomásul venni. Mármint irodalmunk társadalmi elkötelezettségét, felelősségvállalását. Illyés Gyula írta egy régebbi naplójegyzetében, hogy "az író minden nem írói szerepe súlyos elmarasztalása egy-egy más mesterségnek. Helyettesítés, nem helyettesítek", de aztán azt is meg kellett a legtárgyilagosabb magyar írónak állapítania, hogy az írók "akkor kényszerülnek otthagyni a helyüket, amikor előzőén mások is otthagyták a magukét." Ezt azonban a politika is jól tudja, s fölöttébb féltékeny a maga pozíciójára -- függetlenül attól, hogy képes-e ellátni feladatát, meg tud-e felelni hivatásának. Az irodalmat folyton közvetlen politikai jellegű állásfoglalásokra ösztönzi a nemzeti lelkiismeret, a nemzet veszélyeztetettsége, a politika azonban más meghatározottságok kelepcéjében nem tud mást kezdeni a politikai töltésű irodalommal, minthogy óvja tőle saját szuverenitását. Vagyis: midőn állandóan hangoztatja az irodalom társadalmi fontosságát, gyakorlatilag épp azt az irodalmat tiltja, amelyik korrigálja a politikai gondolkodás adott szintjét és lehetőségeit, s azt támogatja, amelyik nem tesz mást ebben a vonatkozásban, mint visszhangozza a politika napi téziseit. Feloldhatatlan ellentmondások sora jön így létre. Ugyanis a magyarországi politika-kultúrpolitikai hivatalos gondolkodás nyitódása például az általam kiemelt három vonatkozásban — összmagyar szemlélet, nemzetiségi felelősségvállalás, történelemtisztázás — az utóbbi időben egészen nyilvánvaló. Csakhogy ezeket az irodalom jóval korábban, évtizedekkel korábban sürgette, olyan időben, amikor még az azóta végbement értékpusztulás nem történt meg. Ám akkor ezek a nyitódást, felelősséget, tárgyilagosságot sürgető gondolatok ellenségesnek számítottak. Az ezeket fölvető írók olyan bélyeget kaptak, mely akkor is rajtuk maradt, amikor korábban elítélt eszméik jelentős része már kormányprogrammá lett. Ezek az írók az irodalom és politika feszültsége miatt önálló fórumhoz nem juthattak, ahol erőteljesebben kezdett kristályosodni valami, azt is elveszíteni kényszerültek, noha nem volt teljesen a sajátjuk. S most megérik, hogy azokon a fórumokon kapnak nagyvonalú kioktatást az általuk évtizedek óta szorgalmazott nemzeti-történelmi, nemzetiségi kérdésekben, amely fórumok nemrég még e gondolatok miatt megrótták őket. Így aztán akkora tudatzavar keletkezett, hogy a nagy másrafordulások közepette azt sem lehet tudni, van-e még értelmük a szavaknak. Sokszor idézzük József Attila szép meghatározását, mely szerint "a nemzet közös ihlet". Az ihletet máshelyt ő "anyaggyőző tiszta akarat“-nak nevezte. A mai magyar irodalomból azonban az említett vonások ellenére teljességgel hiányzik a közös ihlet, hiányzik a belső kohézió, amelyik a közös cselekvés motorja lehetne, a nemzet megújulását, szellemi-lelki felfrissülését biztosítaná. A megosztottság sokféle, reménytelenül sokágú. Az ellentétek tisztázatlanok, kibeszéletlenek, következésképpen nyitott eszmecserék helyett rejtett és titkos fantomháborúk folynak. Az olykor-olykor megjelenő viták éppen a rejtekezés és kényszerűség folytán a bőbeszédűségbe fulladnak. Talán a sokféle megosztottságnál is nagyobb baj az, hogy — részben a más okokkal magyarázható folyóiratstruktúra adott állapota folytán — a polarizáció sohasem kivallott, sohasem érvekkel alátámasztott, hanem szinte titkos. Ily módon az ellentétek nyíltan nem ütközhetnek, tehát nem a mélyebb, összetettebb gondolkodáshoz vezetnek, nem a disszonanciákból teremtett magasabb szintű harmónia irányába mozdulnak, hanem a be nem vallott feltételezéseket, gyanúsításokat bővítik, a szó hitelvesztését mélyítik, s főként az értéktudat nyilvánvaló zavarait fokozzák. Persze: egészséges szemléleti polifónia, gondolkodási kultúra csak esélyegyenlőség alapján lenne elképzelhető. 31