Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
— nem létezik más, csak illúzió! Szórakozás és dollárhajsza, egymást váltogatják szaporán, mígnem a magyar sorskérdésekre — fizikai kimerültség és szellemi degeneráltság miatt — nem marad érzelmi kötődés, sem idő, a 24-órás napban! Tehát nekünk mik a teendőink? Miképpen tudjuk elérni azt a fiatal nemzedéket — vagyis azt a maradékot amit nem idegeníteti el az emigráció és amelyet még nem csapolt le, nem emésztett fel, az amerikai és a kanadai gazdasági kohó? Miképpen tudjuk ezeknek a márciusi magyar eszméket hatásosan továbbadni? Ehhez kell ismerjük a mai fiatalok lélektanát és gondolatvilágát. Számításba kell venni a környezet hatását amely állandóan más értékekkel trakktálja őket. A környezet és a lélektan ismerete mellett pedig nem szabad elcsüggednünk mikor kudarcot szenved erőfeszítésünk. Azt kell mindig szemelőtt tartsuk, hogy aktív kisebbségek vezetik a világ sorsát — és a mi feladatunk sem lehet más mint egy aktív kisebbség felnevelése, megőrzése és előkészítése szerepének vállalására és elvégzésére. Közben sokan elhullanak — és sajnos a könynyebb tömeg emberre szánt sorsot választják maguknak! De ettől függetlenül-- nekünk nem szabad lankadni küzdelmünkben! Akik ma jelen vannak, hogy együtt ünnepelhessünk, nagyon is tudják, hogy mit jelent’aktív kisebbségnek lenni! Vagy száz-ötvenen lehetünk itt ma ... egy olyan városban, ahol állítólag 50,000 magyar- vagy magyar-származástí ember él. Mindenesetre — mi is tudjuk, hogy csak egy jól felkészült kisebbség viheti tovább a küzdelmünket. Miképpen tudunk mi hozzájárulni egy ilyen minőségi embercsoport biztosításához? Példaadással, idővel, szeretettel és anyagi áldozatokkal! Nagy erőfeszítéssel és nem melldöngetéssel. Elsősorban ez azt igényeli tőlünk, hogy fiataljainkat megtanítsuk a minőségi életre, szórványban, szétszórtságban. Ez pedig nem könnyű feladat, mert szembeállít bennünket a tömegtársadalommal és annak nyomasztóan hatalmas eszközeivel, főleg a TV-vel és TV-ben propagált korlátlan anyagiassággal. Eleve, az utóbbiak csábításának csakis a minőségi ember tud ellentállni. De fiataljaink is csak ügy fogják a minőséget választani, ha tőlünk megkapják a jó példát és a képzést, edzést és a tudást. De minden más előtt el kell tudják sajátítani az öntudatos magyarságot tőlünk! Mi pedig csak akkor tudunk ilyen öntudatos magyarságot továbbadni — ha mi is éljük magyarságunkat, magabiztosan adunk irányt, és életképes hatásos intézményekkel, programokkal és lehetőségekkel regrutálunk és nevelünk. Tehát energiánkat olyasmire kell összpontosítsuk ami tényleg célravezet, segít bennünket a megmaradásban és a továbbfejlődésben. Vagyis — kerüljük az emigráns acsarkodást, pereskedést és egyesületesdít, és a fantaszta álmokat. Helyette támogassuk mind azt, ami épít és erőt ad — a magyar cserkészeket, a hétvégi magyar iskolá kat, a népi tánccsoportokat, a nyári magyar tanfolyamokat, a magyar könyvesboltokat, a magyar könyvkiadást, a magyar biztosító egyesületeket és a magyar egyházakat ... , és minden magyar munkát, ami nem rombol hanem épít! Például, nagyon fontos volna az aktív fiatalabb nemzedéknek minden alkalmat megadni arra, hogy bekapcsolódhassanak aközösségi magyar munkákba és képességük szerint a szórványok vezetésének elvállalására. Szintén fontos volna bevonni az ilyen közösségi munkába mind azokat a magyarokat, akik most jutnak nyugatra Erdélyből, Szlovákiából vagy a Vajdaságból. Kisebbségi hátterük miatt sok tapasztalattal gazdagíthat-9