Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 3. (105.) szám

boltság lehet történelmi katasztrófa következménye, de a szellem közös erőfeszítése, közös munkálkodása túlnézhet a történelmi determináción. "A világ minden pontján vannak — és kell legyenek — minden nézetkülönbségen túlmutató, osztatlan magyar érdekek" — írja ezzel kapcsolatban Mészöly Miklós. Az egyes részek nemcsak önmagukért felelősek, hanem az egész magyarságért. S a rész tehetetlen panasza az egész felelőségét érinti. Ebben a vonatkozásban a magyar irodalom egyik legélesebb hangja ma a veszélyeztetett sorsú nemzetiségi magyarság létkérdéseit tolmácsolja. Az erőszakos szétszóratás, asszimiláció, a nemzetiségi közösség pusztulása s még inkább pusztítása ellen kiált az összmagyarsághoz, s az egyetemes emberi igazságérzethez, jogtudathoz. Esszék, tanulmányok, versek sora szól a nemzetiségi magyarság megalázottságáról, s tiltakozik ez ellen: elég talán utalni Illyés Gyula H aj szál g yö ke re k, Csoóri Sándor

x Utazás félálomban című esszéire, Illyés, Nagy László, Csoóri, Nagy Gáspár Sütő Andrást szólító verseire, ama lőtt lábú madár képre, a testvérnek szólított árva Andrásra, az elmaradt utakat panaszoló sorokra, vagy a perzsiai bölcsődalra. Nagy László Szilágyi Domokost búcsúztató verse, az "Aki szerelmes lett a halálba" éppen azt a kisebbségi léthelyzetet nevezi meg, amelyikben a szabadsághoz szerelmes verseket író költő a halált választotta. A szellemi magyarság bonthatatlan egységét vállaló értékes műalkotások százaiból érdemes kiemelnünk néhányat jelzésként. A Ki1encek és a hozzájuk kapcsolható fiatal költők szinte programosan keresték a kapcsolatot, barátságot erdélyi kortársaikkal. Kovács István versei már az 1969-es E1érhetetlen föld című antológiában felerészben erdélyi motívumokból és erdélyi témákból építkeznek, első kötetében is egymás mellett van a "Széki ének", az "Ágyúöntők földje", a "Csángók", a "Kolozsvári Krisztus". Utassy József híres "Zug Március" című versére az erdélyi Király László válaszolt tanúsítva a közös szabadságeszményt: "Kelj föl bennünk, és járj, Petőfi Sándor!" Nagy Gáspár első kötetében egymás mellett szólította verssel az erdélyi Kapuál 1 ító antológia és a magyarországi Elérhetetlen föld szerzőit. Majd éppúgy elsiratja versben Szilágyi Domokost mint Nagy Lászlót; biztató verstáviratot küld Kolozsvárra Kányádi Sándornak, az újvidéki Domokos István főnévi igenevekből épített versének mintájára pedig infinitívuszokba kottázza érzéseit. Nagy László a magyar szellem egységét nagy erejű versben, Szervátiusz Tibor Ady szobráról szólva követeli:

Sóvár s repedezett szájjal immár sohase várni történelmi manna-esést, mert nem lágyul meg a zenit, soha édelgő álmot, soha házasodásra a négy csapodár égtáj valamelyikét, ha nem jön az összes!

Csoóri Sándor "Vendégeim" című verse már szintén több mint egy évtizeddel ezelőtt vallott a szétszóródás közös fájdalmáról, a közös magyar sorsról:

Nyitva az ajtóm, lépjetek be négy égtáj menekültjei.

Ez itt a legkisebb haza; az utolsó búzaszemből kicsírázott ország. Nektek is, nekem is maradék.

Itt fáradtságtok is hazatalál s a másutt semmitmondó nyelv itt még a világ ura.

Ez a vers még Páskándi áttelepülése előtt keletkezett, a szétszórtság, a bajok közös megbeszélése minősítette az ő megérkezését sebnek, de a közös tudás révén már üszkösödés ellen kiáltó szájnak is. A költőbarátot és a "koronás gyökerek szobrászait" szólító vers egyetemes magyar programmal zárul: "Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk, hallanunk egymást, hogy hallhatók." Baka István "Székelyek" című versében a pusztulás és a védekezés együtt szólal meg:

24