Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 1. szám

SZÉTSZÓRTSÁGBAN

"Minden nemzet, amely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg."

Kazinczy Ferenc.

Megalapozottak azoknak a magyar testvéreinknek az aggodalmai, akik nap mint nap attól rettegnek, hogy nemsokára elfogy a nemzetünk. Mert ha kinyitjuk a szemünket (s nem kell túl tágra nyitnunk), rádöbbenünk arra, hogy egyre sűrűbb erdőbe keveredtünk. Távol az otthon melegétől, a természetes kiválasztódás uralmában találjuk magunkat, ahol már nincs idő a lazításra. Itt éjjel-nappal résen kell lenni, meg kell tanulnia túlélés próbára tevő mesterségét; nem elég védekezni -- aggresszívnak kell lenni.

Mi, akik a szabad világ dzsungeljében vagyunk kénytelenek életbenmaradni, sajátos szerepet kell vállaljunk. Mivel hogy szabadságban élünk, elvileg a három nemzedék közül nekünk kéne a legkönnyebb legyen megőrizni a "vallásunkat". De Gombos Gyula a

Német Lászlóról szóló Tanítás a Minőségre című írásában elénk tárja a szabadság veszéjét, ami miatt nekünk is, mint szabad világban élő magyaroknak, erőpróbára késztető a feladatunk:

"A szabadság -- mennél nagyobb, annál inkább - próbára teszi élvezője egész emberi mivoltát. Azt, hogy mi lakozik benne, mire tart igényt, mire képes, mire képtelen és mit enged meg magának. A szabadság ezért a legnagyszerűbb

emberi vívmány, s ezért a legfélelmetesebb is. Megnyitja az utat az ember jobbik fele előtt föl, önmaga kiteljesítésére, a , magasság felé, de megnyitja lefelé is, gyarló hajlamai előtt, alantasságba. Es süllyedni mindig könnyebb, mint emelkedni, mert az nem kíván erőfeszítést."

A szerepvállalásunk egyik legfontosabb fejezete az utánpótlás minőségre való nevelése. Az alapban akkor kezdődik a gyengülés, amikor már eleve a második-harmadik generációs magyar fiatalokból kevesebbet várunk el mint őseitől. S minél könnyebben

megalkuszunk a gyengülő minőséggel, annál inkább meginognak a tartó falak.

Ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, többek közt be kell oltani a külföldön született és nevelkedett fiatalokba a magyar kultúra és haza iránti szeretetet. Ezt a

feladatot bizonyos mértékben vállalta a külföldi magyar társadalom: alakultak magyar

iskolák és tovább él tengeren túli országokban is a magyar cserkészmozgalom. Itt, a

gyermek tapogathat a népi hagyományok kimeríthetetlen kincsesládájában és belepillanthat a magyarok történelmét, irodalmát, a magyar táj földrajzát feltáró betütömegébe. De ahhoz, hogy e két-dimenziós adathalmazban saját magára leljen, hogy megtalálja benne a nemzeti mivoltát, hogy meglássa benne saját egyéni sorsát és kötelességét, már nem elég a külföldi magyar tág társadalomtól szerzett kóstoló. A szűk családi fészekben, ahol a gyermek szert tesz a szellemi és erkölcsi útravalójára, rejtőzik a szülők döntő feladata.

4