Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám
Nehéz témára tapintunk, amikor arra kérünk egy 15-20 éves külföldi magyar fiatalt, hogy nyilatkozzon a "haza" iránti érzelmeiről. Zavarba jön. Sokszor és sokan mondták neki, hogy Magyarország is hazája. Eszébe jut Attila, Szent István, Kossuth Lajos, Trianon és 56 -- valóban izgalmas történelmük van a magyaroknak. Tudja, hogy Petőfi Sándor írta a Füstbe ment terv-et. Arany János kortársa volt, és Reményik Sándor félt attól, hogy nem lesz többé iskolánk. Ott éltek a szülei, ott lakik számtalan rokona. Tetszenek neki a magyar népdalok , népviseletek, néptáncosok. Most már biztos abban, hogy létezik Magyarország, de amikor gyerek volt, meg volt győződve arról, hogy az csupán szüleinek s a többi magyar felnőttnek a fantáziájának gyümölcse. Számára Magyarország, amit szülei, nagyszülei s azok barátai "hazának" hívnak egy messzi, idegen terület. . . Egy absztrakt fogalom. Hirtelen háttérbe szorul a sok betáplált adat, és jelentkezik a másik hazajelölt, önvédelemből kérdésekkel támad: milyen nyelven tanulsz, gondolkodói? hol jársz iskolába? hova jársz szórakozni? hova fűződnek gyermekkori emlékeid? mint állampolgár melyik ország előnyeit élvezed? nem a Shenandoah fáit másztad, növényzetét tapostad amikor kirándulni mentél a pajtásaiddal? Jogos szemrehányás. Ráeszmél az ifjú, hogy még a magyar barátaival is más nyelven beszél. Szabó Zoltán Szerelmes Földrajz című könyvében két részből állítja össze a "haza" értelmét. Az egyik rész történelmi, nemzeti, amit "elfogult tolmácsokon keresztül kap az ember”, ami "közös emlék a múltból. . . közös terv a jövőre”. A másik pedig földrajzi, országi, ami "valóságosabb és hitelesebb", ami "sok tekintetben elsödlegesebb élmény, mint a történelmi". E földrajzi hazának a szerepét egy szóba préseli: "Földi ez a szó személyes emlékekre utal, közös élményekre és közös hangulatokra, melyek életünket körülvették: közös és mindnyájunk által ismert éghajlatra, melyben kedélyünk és vérmérsékletünk kialakult; valamire, ami tán iskolánál, tanulmányoknál, megtanult történelemnél is jobban és korábban alakította azt, ami bennünk közös”. Ha még gyerekkorában megismeri a fiatal az országot és tájait, s minél gyakrabban látogatja, kialakul egy érzelmi kapcsolat a gyerek és az ország között, a gyerek és a nép között. Pajtásaival bejárja a kanyargós budai utcákat, megmássza a Gellért hegyet, csónakázik a Városligetben, vagy éppen a Balatonon. Lehet, hogy Borsán a hegyi patak mellett éjjel alvás helyett a szénapadláson hancurozik unokatestvéreivel, és puliszkát reggelizik frissen fejt bivajtejjel. A Hortobágyon, ha szerencséje van, Délibábot lát (ha Délibábot nem is, de csikóst és gémeskutat biztos. . .) és Fogarasban zord sziklás közt havasi gyopárt. A gyermeknek e "személyes emlékei" és "közös élményei" azt az absztrakt, messzi Magyarországot egy élő nép történelmi hazájává alakítják, amelynek most már élményei kapcsán ö is részese. A szülő első feladata: lehetőséget adni gyerekének Magyarország, a magyar nép és kultúrája megismerésére, megszeretésére. 5 TT
