Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. (106.) szám
A 200-240 millió köbméteres tározó gátjait nem építhetik szivárgásmentesre (az egész árteret nem lehet leszigetelni), hanem csapolócsatornákon felfogva visszavezetik a Duna régi ágaiba. Az évente kiülepedő 2-2. 5 millió tonna hordalék miatt elkerülhetetlen ennek a tónak az iszaposodása, aminek eredményeként a tározó térfogata később jelentősen csökkenhet. Ezért és a hajózás érdekében a tározót kotorni kell. A kikotort szennyezett iszap lerakására további értékes termőföldeket kell majd feláldozni. A tervek szerint a Duna vizének 97. 5 százalékát átvezetik az"üzemvízcsatomába." így a jelenlegi Duna egy alig mozgó pocsolyává apad, körülötte 15,000 hektáron 1-6 métert süllyed a talajvíz szintje. Bősnél a víz maximálisan 23 méteres esés után egy kimélyített mederben jut viszsza a mai Dunába, ezzel a szakasszal együtt a mesterséges "üzemvízcsatorna" összesen 25 kilóméter hosszü lesz, és a kanyargós Duna 30 kilóméteres szakaszát "kapcsolja ki. " A bősi vízszintkülönbség növelésére Szap (Palkovicovo) után egy 20 kilóméteres szakaszon is kimélyítik a Dunát, aminek következtében ebben a térségben 2 métert csökken a vízszint. A "csdcsrajáratás" okozta árhullám naponta visszaduzzasztja a Rába és a Mosoni-Duna torkolati szakaszát, ezért több milliárd forintért szennyvíztisztító telepet kell építeni Győr számára. A nagymarosi gát miatt víz alá kerül a dunai szigetek többsége, s felduzzadnak az erősen szennyezett északi mellékfolyók. A lassuló vízben és a fenékre kiülepedő iszapban végbemenő káros vegyi és biológiai folyamatok többek között csökkenthetik a Duna ma még megfelelő oxigéntartalmát. A nagymarosi duzzasztás miatt az árvédelmi gátakat jelentősen meg kell emelni, és az alattuk kiszivárgó vizet, valamint az erősen szennyezett patakok vizét szivattyútelepekkel kell a Dunába emelni. A tervek szerint másodpercenként 100 köbméter víz szivattyúzásáról van szó! A duzzasztott szakasz menti településeken szennyvízkezelő telepeket kell építeni a káros folyamatok mérséklésére. Egy nemrégiben megjelent tanulmány (Perczel Károly: A bős-magyarmarosi vízlépcső és a Duna menti települések fejlesztése Városépítés 1987|l.sz.) következtetései szerint erre és hasonló kárcsökkentő beavatkozásokra terven felül további 700 millió dollárnak megfelelő összeget kellene áldozni csak magyar oldalon. Mivel a szlovákiai oldalon a Dunába ömlő szennyvízterhelés a magyarországinak tizszerese (az olajszennyezés 150-szerese!), ezért a szükséges összes költségek sokkal nagyobbak mint az egész vízerőműrendszer építési költségei. A mai gazdasági válság közepette a szükséges műveknek csupán egy töredéke valósulhat meg, ezért súlyos vízminőségromlással kell számolni a rendszer megépülése után. A SZERZŐDÉSEK A GNV megépítésére Csehszlovákia és Magyarország 1977-ben kötött szerződést, amely szerint a két ország 50-50 százalékban viseli a költségeket, és ugyanígy osztozik meg a termelt villamosenergián. Mivel nagyobb értékű munkára van szükség szlovákiai oldalon, ezért Magyarországra jut a tározó jobb parti gátjának építése és a csatorna mélyvezetésű szakaszának és a Dunamedernek a kotrása, továbbá magyar oldalon, a dunakiliti duzzasztó és a nagymarosi vízerőmű építése. A kármérséklő beavatkozások (szennyvíztisztítók, talajvíz-süllyedést mérséklő beszivárogtató rendszer stb.) építéséről a szerződés nem intézkedik, ezeket a feleknek saját költségükre kell megoldani. Mivel Magyarország még az alaplétesítmények megépítéséhez sem rendelkezik elegendő tőkével, 18 L I
