Itt-Ott, 1987 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 4. (106.) szám
egy fél milliárd dolláros kölcsön folyósítására (7-8 milliárd schilling), amely összegből osztrák vállalatok építenék meg (30 százalék értékben magyar gyártmányú cement és betonacél felhasználásával), osztrák munkásokkal és gépekkel a nagymarosi erőmű gátját a turbinákkal és zsilipekkel. A kölcsönt Magyarország 1996 és 2015 között évi 1,200 GWh, tehát összesen 24,000 GWh villamosenergiával fizetné vissza (a kamatoktól függően 21-28 milliárd schilling értékben). Mikor Magyarország a kölcsönt letörlesztette, tehát 2015 után a GNV a mai magyar villamosenergiatermelés 3. 6 százalékát adja majd. Itt kell azt is megemlíteni, hogy Magyarországon az ipar a teljes villamosenergia fogyasztás 55 százalékát emészti fel, míg Ausztriában annak csak 37 százalékát. Ezért a GNV megtermelte energia tízszerese lenne megtakarítható az által, hogy az ipari energiatakarékosságot az osztrákokéhoz hasonló szintre emelnék Magyarországon is. A TERVEK A tervek szerint két vízerőmű épülne, egy 23 méter esésű Bősnél, s egy 9 méter esésű Nagymarosnál. A nagymarosi "lépcső" egy 100 kilóméteres szakaszon egészen Gönyüig emelné meg a folyó vízszintjét, míg a bősi gát egy "üzemvízcsatorna" felhasználásával egészen Pozsonyig duzzasztaná a vizet. A folyó mai medrét Dunakilitinél egy turbinák nélküli duzzasztógát zárná le, és a vízszint emelkedés egy 62 négyzetkilóméteres mesterséges tavat (tározót) hozna létre a mai ártéri erdő helyén. A nagymarosi erőmű tervét Mosonyi Emil, a vízépítéstan professzora dolgozta ki 1951-ben, az üzemvízcsatornás bősi erőmű építésére, tehát a Duna szlovákiai oldalra terelésére szlovák vízépítő mérnökök tettek javaslatot, ugyancsak az ötvenes évek elején. A tervezet anyagi és politikai megfontolások miatt fiókban maradt. A hatvanas évek elején a rendszert kiegészítették a tározótó tervével, így lett a GNV egy "csúcsra" járatott rendszer. Ez azt jelenti, hogy az alacsony villamosenergia fogyasztású napszakban a tározóban gyűjti a vizet, hogy aztán, amikor az igény megemelkedik, hirtelen leereszthesse az az erőmű turbináin keresztül. Hétköznapi nyelven olyan ez, mint az angol WC, csak a feltöltési és ürítési periódusok hosszabbak, a tervek szerint 7-19 és 5 óra. Abban a vízhozamtól függő 7-19 órás időközben, amig töltik a dunakiliti-i tározót, a Duna folyása Bős alatt majdnem teljesen megáll. Az ezt követő csúcsrajáratási időszakban viszont a mai átlagos vízhozam több mint kétszerese rohan át a medren. Az így létrejövő árhullám mérséklése érdekében szükséges 100 kilóméterrel lejjebb (Nagymarosnál) megépíteni a második, folyamatos üzemeltetésű erőművet. A bősi erőmű 23 méteres vízszint különbségét persze gátak nélkül nem lehet megoldani, mert a folyó elöntené az egész Csallóközi térséget. A jelenlegi Dunamedernek ilyen méretű gátak közé szorítása ugyancsak rendkívül költséges lenne, arról nem is beszélve, hogy ez esetben a két gát két különböző ország fennhatósága alá tartozna. Többek közt ilyen megfontolásokból született meg az "üzemvízcsatorna" terve. Az "üzemvízcsatorna" a bősi erőmű fölötti szakaszon egy 17 és fél kilóméteres, 300-600 méter széles vályú, melynek aszfalttal és betonnal burkolt kavics-gát falai Bősnél már 18 méter magasak. Ez a betonkanális nagyobb, mint a Szuezi-csatoma. Létrehozása miatt már tönkretettek többezer hektár szántóföldet és kiirtották az ártéri erdő egy részét. Három szlovákiai magyar faluból, amelynek a határában húzódik a betonkanális, néhány tucat méterre a szélső házaktól, a lakosság egy része már elmenekült. 17
