Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
vetélytársaikat nem meg, illetve legyőzni, hanem megsemmisíteni igyekeznek. Mivel a nézetek nyilvános ütköztetésének nincsenek meg a fórumai és a kidolgozott eljárásai, a konfliktusok nemigen jönnek a felszínre. Ha pedig mégis, akkor eltorzult formában és intoleráns módon kerülnek megtárgyalásra. Miben áll ez az eltorzulás? Abban, hogy a részérdekek megtestesítői minden közvetítés nélkül úgy igyekeznek megjelenni, mint a legfőbb állami akarat szintjére emelt össztársadalmi érdek egyedüli letéteményesei, jóllehet céljaikban többnyire csak partikularitásuk, privilégiumaik megőrzésére, esetleg kismértékű kiterjesztésére törekednek. Mindeme csoportok azonban sajátmagukat nem érdekalapon szerveződöttként, hanem inkább humán közösségként igyekeznek megjeleníteni és interpretálni. Miután a nemzet az egyetlen olyan szociálintegratív szerveződés, amely egyben közvetlenül rendszerintegratív célokat is szolgál, érthető, hogy a konfliktusok racionalizálásának legalkalmasabb ideológiai eszköze a nacionalizmus és ennek egy olyan ágazata, amely Magyarországon nagy hagyományokkal bír: az antiszemitizmus. Különös erővel jelentkezik ez a jelenség manapság az értelmiségi pályákon, amelyek még piacgazdaságokban is kevésbé kompetitiv jellegűek, és amelyek iránt Magyarországon még ma is igen nagy a túlkereslet, mert egészen a 70-es évek elejéig — gazdasági karrierlehetőségek híján — a felemelkedés legfőbb emeltyűjét jelentették. Mivel komoly privilégiumok társultak hozzájuk, nem az egyes értelmiségi munkakörökben nyújtott teljesítmény az, ami az életesélyeket javítja — ezt különben sem könnyű mérni — hanem az állás puszta megszerzése, amely után a sikeres pályázó hosszú időre szóló "bérletet" szerez a magas társadalmi státuszra. Ezért a mai magyar társadalomban — akárcsak a két világháború közöttiben — nem az a fontos, hogy van-e pártfunkcionárius, hanem az, hogy KI a pártfunkcionárius. Nem az az elsőrendű probléma, hogy az újságok főszerkesztője egyben a lap cenzora is, hanem az, hogy KIK a főszerkesztők. Súlyos tévedés volna azonban, ha mindent csak a feudális csökevények, a nacionalista métely, az elmaradottság számlájára írnánk. Abban az esetben, ha egy társadalomban az érdekellentétek különböző etnikumú csoportok között alakulnak ki, akkor az ellentmondások ideológiailag még akkor is nemzeti és nem szociális konfliktusokként értelmeződnek, ha objektíve elsősorban szociális jellegűeknek lennének tekinthetők. Ennek alighanem az az oka, hogy az egyes társadalmak legfőbb integrációs bázisa a nemzet. Az integritás, az identitás pedig minden társadalomnak - talán még azt is megkockáztathatjuk: minden létezőnek -- olyan alapvető létérdeke, amely minden mást megelőz. Ezért konszolidált társadalmakban a nemzeti problémák megoldása mindig prioritást élvez a szociális kérdésekkel szemben. Az utóbbiak megválaszolására csak akkor kerülhet többnyire sor, ha a nemzeti függetlenséget semmiféle komolyabb veszély nem fenyegeti, és nem fenyeget ilyesmivel a szociális ellentétek kiéleződése sem. További feltétel, hogy a társadalmi hierarchia csúcsain, illetve a felemelkedésért vívott konkurrenciaharcban a többségi etnikumhoz tartozók legyenek előnyben. Ez a törvényszerűség az egyik oka annak, hogy az antiszemitizmus a demokrácia érdekében kifejtett propagandával nem küzdhető le. Komoly öncsalásnak kell tekintenünk ui. azt is, ahogy a zsidóság a magyar társadalom tagjaiként önmagát szemléli. A magyarországi zsidó körökben még ma is domináló asszimiláns zsidóság a marxizmustól, mint korábban átütőerejű emancipatorikus idelógiától már elfordult, s helyette — egyébként igen örvendetes módon! — a liberalizmus és a demokratikus szocializmus eszméi felé gravitál. Ennek megfelelően azonban saját helyzetét nem szociális valóságában szemléli. A tényleges szociális helyzet ui. azt mutatja, hogy a zsidóságnak még a legpolgáriasultabb csoportjai is eme kvalitásaikat ugyanúgy privilégiumokként őrzik, érdekeiket ugyanúgy klikkek, családi-rokoni-baráti összefonódások formájában őrzik, ugyanúgy be vannak zárva sajátos szubkultúrájukba, mint a társadalom összes többi feudális szárnya, jóllehet ez alól a szabály alól kivételként igyekeznek értelmezni magukat. Az ideológiai dezorientáció során ok azonban nem a nemzeti argumentációt használják különérdekeik elérésére, hanem változatlanul az aufklérista-internacionalista legitimációt. Ugyanilyen célokat szolgál bizonyos fokig az antiszemita megnyilvánulásokra történő rendkívül éles reagálás, a sérelmek időnkénti 15
