Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 2. szám
JUDAICA A ZSIDÓSÁG HELYZETE MAGYARORSZÁGON 1945—TÖL NAPJAINKIG 1945-ben a jelenlegi határok közötti Magyarországon már csak körülbelül 190 ezer zsidó maradt. A többi, mintegy 600 ezer ember elpusztult: gázkamrákban vagy munkaszolgálatosként lelte halálát. Azok közül, akik megmenekültek, sokan emberi roncsként, minden hozzátartozójukat és vagyonuk nagy részét elveszítve jöttek haza. Rengetegen a fájó emlékek vagy a közelgő és számukra nem kívánatos politikai fejlemények elől menekülve elhagyták az országot; számuk több tíz ezerre tehető. Az országban maradottak helyzetét egyrészt szörnyű élményeik, elkeseredésük és bosszúvágyuk, másrészt az időközben lejátszódó, ellentmondásos társadalmi folyamatok határozták meg. Az 1949-es kommunista hatalomátvételig jelentős spontán demokratikus mozgások voltak Magyarországon, amelyeknek egyik eredményeként virágzásnak indult a cionista mozgalom, és vele együtt az Izraelbe történő kivándorlás is. Az ország fokozódó gleichschaltolását azonban már előrevetítette az, hogy az Auschwitzért és egyáltalán a múlt rendszer bűneiért való következetes számonkérés elmaradt, s helyette az igazolási eljárások különböző hatalmi-politikai érdekeknek megfelelően folytak le. Az igazolási eljárások szükségességéről egy olyan országban, ahol a fasizmus pusztított, lehet vitatkozni. Arról azonban nem, hogy a verifikáció természetéből következik, hogy erősen antidemokratikus tendenciák kifejlődésének veszélyét hordozza magában. Magyarországon pedig nemigen történtek erőfeszítések arra vonatkozólag, hogy a veszélyek ne realizálódjanak. Nem az számított, hogy ki mit követett el, hanem az, hogy mekkora volt a társadalmi státusza, mennyire veszélyeztette a kommunista párt jövendő hatalmát. Az igazolás és részben egyes politikai perek a magyar értelmiséget és a politikai vezető-garnitúrát igyekeztek inkább lefejezni, mintsem az igazi bűnösöket megbüntetni. Ezt mutatja az is, hogy a kommunista párt taglétszámának növelése és a párt arculatának megfelelő erőszakos, hatalmaskodó természetű "janicsárok" verbuválása céljából számos vétkest futni hagytak. A kommunista párt 1949-es hatalomátvétele nagymértékben megváltoztatta a magyar zsidók helyzetét. A cionista szervezeteket -- akárcsak az összes többi pártot és egyletet — betiltották. így a zsidóság egyedüli hivatalos képviselőjévé az izraelita egyház vált, amely -- hasonlóan a többi egyházhoz — behódolni kényszerült az államhatalomnak, s teljes szenilizmussal volt kénytelen fogadni később még a leginkább Izrael-ellenes politikai légkört is. Más, független zsidó érdekképviseletre, önszerveződésre azóta sincs lehetőség. A kommunista rendszer bevezetése számos zsidó magánegzisztencia számára a tönkremenést jelentette, amihez még internálás, kitelepítés Is társult. A Rákosirendszer — bár vezetői zsidók voltak — kínosan ügyelt arra, hogy mindenkire egyforma erővel sújtson le. A Szovjetunióban folyó cionista perek során a Rákosi— klikk — amely zsidó származása folytán kényes helyzetben érezte magát — szintén több letartóztatást foganatosított, a tervezett terrorper azonban Sztálin halála miatt elmaradt. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az életkörülményekben a zsidó lakosság többségére nézve komoly romlás állott be. Ez a romlás azonban többnyire kisebb fokú volt, mint a nemzsidó lakosság többségénél, ugyanis az elnyomorodást nagyrészt előidéző terrorintézkedések őket "fasizmussal való fertőzetlenségük" miatt kevésbé (bár szintén nem csekély mértékben) érintették. Megjegyzendő, hogy a zsidók már a II. világháború előtt is a lakosság minden rétegében (így az alsóbb néposztályokban is) viszonylag kedvezőbb helyzetben voltak anyagilag, mint a nemzsidó lakosság hasonló foglalkozású csoportjai. A sztálinizmus azoknak a zsidóknak hozott emelkedést, akik az alsó középosztályból a politikai vagy a belügyi 11
