Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 2. szám

Voltak, akik fogukat csikorltva rohantak a tűzben, s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek, s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos éj fedezéke alatt, a szobájuk Járt az eszükben, mely sziget és barlang volt nekik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utazlak, dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön, s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben, némán, mert tudták, az a harc, az az o ügyük ott lenn,— s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová... mindegy. Hova tűntek a bölcs borozások? szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek, és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündérleptü leányok a háború hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szorítását, művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, s mérem (néma fogoly), — jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már.— Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen, távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

[A la recherche ...]

Utolsó, a Lager Heidenauban írt verse a biblikus hangú "Nyolcadik ecloga." A Költőnek megjelenik Náhum próféta (neve héberül "vigaszt" vagy "könyörületet" jelent), aki annakidején megjósolta volt Ninivé bukását. De a Költő szemrehányással illeti: mit ért Ninivé pusztulása, Isten vigasza, hisz ma mindenütt

Gyors nemzetek öldösik egymást, s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.

Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák zöld felhője mit ér? hisz az ember az állatok alja!

Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket, fáklya a templomok tornya, kemence a ház, a lakója megsül benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.

Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul, s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva szertehevernek a holtak a város terein, ismét úgy lön minden, ahogy te megírtad....

De Náhum tudja, hogy a próféta — s a költő — szerepe: hirdetni az igét, de nem csak az új Ninivék pusztulásának, hanem a békének s megbocsájtásnak jézusi igéjét is:

....Ismerem újabb verseidet. Éltet a méreg,

Próféták és költők dühe oly rokon, étek a népnek, s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg eljön az ország, amit Ígért amaz ifjú tanítvány, rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.

Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az az óra, már születőben az ország. Hogy mi célja az Ürnak, — kérdém? lásd az az ország. Ütrakelünk, gyere, gyűjtsük össze a népet, hozd feleseged s mess botokat mar.

Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott, az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.

Valamikor szeptemberben útrakel a fogolytábor, gyalog, betegen, kiéhezve, Németország felé.

Bolond, ki földre rogyván főikéi és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,

8