Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 2. szám

s a katona, hüs vermek hős lakosa hanyatt fekszik s szívéből hajt a rózsa. Hazaja ég. A lángok közt tűnődő temetők ringanak,

körül görcshúzta rak és izzadó falak. ["Emlékeimben...," 1940]

A modern háború "hőse", a hetyke repülő sem visel nála felismerhető egyenruhát: lehet akárki, fasiszta vagy antifasiszta. Ö képviseli a legnagyobb borzalmat, mert számára a háború veszélyes, izgalmas — de élvezetes — játék:

Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, méhrajként zümmögött a sok vadász felettem, a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom, míg végül új rajunk feltűnt a láthatáron.

Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek, de visszajöttem nézd! és holnap újra retteg s pincékbe bú előlem a gyáva Európa....

A Költő persze másként látja mindezt:

...Mindent megírok én,

akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én, mikor a robbanó és beomló házsorok között a véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, a lélekzet megáll, az ég is émelyeg s a gépek egyre jönnek, eltűnnek s újra mint a hörgő őrület lecsapnak újra mind!....

...Es te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod; ne is tagadd, barátod! es összenőtt veled.

Miről gondolkodói, míg szállsz fejünk felett?

Ám végül a repülő is — áldozat:

Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon/.../

De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusziitok .... ["Második ecloga," 1941. április 27]

A költő szerepe ebben a világban: fájni, s a borzalmakat kimondani:

Csodálkozol barátnőm, — miért vagyok sovány, világok gondja rajtam, világok gondja fáj./.../ ó, barha azt hihetném, futóbolond vagyok, rögeszméim között ím lobogva futkosok, de háború van, látod, s utána rom, mocsok marad csak és oly mindegy: átélem? meghalok?... ["Csodálkozol barátném...", 1941. május 20.]

S amikor aztán — az antifasiszta — repülők — elérték azt a Magyarországot is, amely Radnótinak nem adott kenyeret, megalázta, megkínozta, s végre a szörnyhalálba küldte, akkor született meg leghazaszeretőbb verse:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatórzsből gyönge aga s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az utón, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölebe, annek térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e kép? gyárat s vad laktanyát,

6