Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 2. szám

19. évfolyam. 2. szám

ITT - 1986 - OTT

Volume 19, Numbgr 2

MAGÁNYBAN

Az óra lüktet lassú percegéssel, Kimérve a megmérhetlen időt;

Ébren a honfigond virasztva mécsei, Homlokra összébb gyűjti a redőt. Vajúdni meddig tart még e világnak? Sors! óraműved oly irtóztató:

Hallom kerekid, amint egybevágnak: De nincs azokhoz számlap, mutató.

Jön, jön... egy istenkéz sem tartja vissza... Mint mélybe indult sziklagörgeteg:

Élet? halál? átok, vagy áldás lesz? — Ah, Ki mondja meg! ki élő mondja meg!

Vár tétován a nép, remegve bölcse,

Vakon előtte kétség és homály.

Idő! szakadna bár méhed gyümölcse...

Ne még, ne még — az istenért! — megállj.

Oh mert tovább e kétség tűrhetetlen,

A kockarázás kínját érzenünk;

De nyújtanék a percet, míg vetetlen A szörnyű csont, ha rajta mindenünk. Egy lépés a gomolygó végtelenbe,

Holott örvényzik a lét, a halál:

És mi fogődzunk a hitvány jelenbe:

Tarts még egy kissé, gyönge szalmaszál!

Még egy kevéssé... De mely kishitűség! El, el! ne lássam e dűlt arcokat!

Ész, egybeforrt vágy, tiszta honfihűség. Bátorságot nekünk mindez nem ad? Megvert reménnyel induljunk csatába? Hitben feladjuk már a diadalt!...

Nem, nem! Szivünk egy vértanú imába' Megedzve, kezdjük a győzelmi dait!

Az nem lehet, hogy milliók fohásza örökké visszamálljon rólad, ég!

És annyi vér — a szabadság kovásza — Posvány maradjon, hol elönteték.

Támadni kell, mindig nagyobb körökben, Életnek ott, hol a mártir-tetem Magát kiforrja csendes földi rögben: Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem.

Nem mindig ember, aki sorsot intéz; Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb; S midőn lefáradt az erőtelen kéz,

A végzet tengelye harsog tovább; Csüggedve olykor hagyja lomha gépül Magát sodorni az ember fia:

De majd, ha eszmél s öntudatra épül, Feltűnik egy magasb hármónia.

És vissza nem foly az időnek árja,

Előre duzzad, feltarthatlanűl;

Csak szélein marad veszteg hinárja,

S partján a holt-viz hátra kanyarúl. Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban: Veszhet közölünk még talán nem egy:

De szállva, ím, elsők között a sorban, Vásznunk dagad, hajónk előremegy!

Arany János, 1861

3