Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám
A "második" erdélyi költönemzedék számos értékes egyéniséget adott a nemzetiségi irodalomnak: Dsida Jenő tündérien játékos és tragikusan szomorú költészete a helikoni eszményeket fogadta el, Szemlér Ferenc és Horváth Imre az intellektuális realizmus, Méliusz József a forradalmi avantgarde képviselője, Szabédi László és Kiss Jenő a népi hagyományok követője volt. A "második" nemzedék elbeszélői a nemzetiségi sorban élő magyarság életéről vagy történelmi múltjáról adtak szociográfikusan hiteles ábrázolást. Ezt az ábrázolásmódot képviselték Asztalos István ELMONDJA JANOS (1939), Balázs Ferenc RöG ALATT (1936), Bözödi György NYUGTALAN PÁSZTOROK (1941), Nagy István A SZOMSZÉDSÁG NEVÉBEN (1941), Gagyi László PILLANGÓ ZSUZSIKA (1941), Kovács György ERDÉLYI TÉL (1938) és Szenczei László KOROM ÉS KORONA (1939) című müvei. A fiatalok mozgalma csupán rövid ideig maradt egységes, az Erdélyi Fiatalok szőkébb köre rövidesen a Magyar Párttal keresett kapcsolatot, 1936-ban Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József és Vita Sándor szerkesztésében megindult a Hitel című folyóirat, amely Széchenyi politikai örökségére támaszkodva, Szegfű Gyula eszméi nyomán a reform konzervativizmus jegyében kívánta szolgálni a nemzetiségi önismeretet, Jancsó Elemér radikális szellemben alapította meg az Ady Endre Társaságot, Bányai László és Demeter János a magyarpárti ellenzékből népfrontos alapon megszervezett Madoszban (Magyar Dolgozók Szövetsége) vállalt vezető szerepet. Kovács Katona Jenő és Méliusz József pedig a Korunkhoz csatlakozott. Ezt követve került sor a fiatal nemzedék újabb közös fellépésére, amelynek „tervét az Ady .Társaság nevében Balogh Edgár vetette fel, és Tamási Áron CSELEKVŐ ERDÉLYI IFJÚSÁG című cikksorozata dolgozta ki. Az ő felhívása nyomán ült össze 1937 októberében a Vásárhelyi Találkozó, amelyre szinte az egész erdélyi magyar fiatalság elküldte képviselőit. A legszélesebb összefogás jegyében rendezett "ifjúsági parlament” a különféle társadalmi csoportok és politikai erők szövetkezését sürgetve adott hangot a magyar kisebbség jogos kívánságainak, s szólította fel közös cselekvésre a román demokratikus mozgalmakat. Az erdélyi magyarság fennmaradását és fejlődését szolgáló törekvéseket hamarosan a történelem állította új helyzet elé: 1940-ben, miután a szovjet kormány Besszarábia és Észak-Bukovina átadására kényszerítette Romániát, a magyar kormányzat is bejelentette revíziós követeléseit, s a "tengelyhatalmaknak” a román kormány felszólítására összeülő bécsi döntőbírósága végül is a határozott magyar többséget mutató Eszak-Erdélyt és a Székelyföldet visszacsatolta Magyarországhoz. A román állam keretében maradt Dél-Erdélyben közel félmilliós magyar kisebbség élt, ez a kisebbség teljes mértékben ki volt szolgáltatva az Antonescu-féle fasiszta rendszer megtorló intézkedéseinek Eszak-Erdélyben nagyrészt megmaradtak a nemzetiségi irodalom korábbi intézményei, a jobboldali orientációt követő magyar politikai életben viszont mind az Erdélyi Helikon, mind a Szépmives Céh ellenzéki helyzetbe kényszerült. A nemzetiségi közélet demokratikus hagyományainak megőrzésére szólítottak fel. az erdélyi magyar kultúrális élet függetlenségének fennmaradását szolgálták. A fiatal írók egy csoportjának kezdeményezésére, Asztalos István, Bözödi György, Jékely Zoltán, Kiss Jenő és Szabédi László szerkesztésében 1942-ben megindult a Termés című folyóirat, ez a népi írómozgalom gondolatait követve a magyar élet súlyos kérdéseinek megoldására törekedett. Az erdélyi magyar irodalom állást foglalt a demokratikus átalakulás mellett, a háború ellen, s főbb képviselői részt vettek az 1944 őszén megalakult Erdélyi Tanács tevékenységében is. A háborút követve Erdély ismét Románia fennhatósága alá került, s mint ismeretes, az 1947-es párizsi békeszerződés helyreállította a trianoni határokat. A háborús események nagyrészt lerombolták a nemzetiségi irodalom áldozatos munkával létrehozott intézményeit, s a "hőskor" számos íróegyénisége is a háború vagy a fasizmus áldozata lett. 34
