Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám
ugyanott szerkesztett Periszkóp rövidre szabott tevékenysége - után a huszas évek közepén alakultak ki a nemzetiségi irodalom állandó intézményei. Még 1921-ben Reményik Sándor szerkesztésében indult meg a Pásztortilz című folyóirat, 1924-ben Kós Károly kezdeményezésére jött létre az Erdélyi Szépmives Céh nevű könyvkiadó, amely kétévtizedes fennállása során száznatvannégy kötetet, közöttük, Aprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kós Károly, Nyirö József, Bánffy Miklós, Kuncz Aladár, Karácsony Benő, Tamási Áron müveit jelentette meg, 1926-ban indult a Dienes László, majd Gaál Gábor szerkesztésében megjelenő, a marxista ideológiát képviselő Korunk című folyóirat, ugyancsak 1926-ban hívta össze marosvécsi kastélyában Kemény János az első helikoni írótalálkozót, amely azután a erdélyi magyar irodalom "plein-air parlamentjeként" vitatta meg a nemzetiségi szellemi élet fontos kérdéseit, s végűi 1928-ban lépett fel Aprily Lajos, Kuncz Aladár, majd Kós Károly szerkesztésében az Erdélyi Helikon, a marosvécsi íróközösség folyóirata, amely kétségtelenül az erdélyi magyar irodalom legjobb alkotásait bocsájtotta szárnyra a következő másfél évtizedben. A marosvécsi íróközösség és az Erdélyi Helikon írói egymástól igen különböző nézeteket képviseltek, "koalíciójuk" az "erdélyi gondolatban" találta meg azt az eszmét, amelyet a helikoni irodalom minden képviselője el tudott fogadni. Az "erdélyi gondolat" - a "transzilvánizmus" - eszméje már a tizes évek regionális irodalmában is szerepet kapott, igazi kifejlődése azonban a nemzetiségi lét körülményei között történt. Kós Károly, aki (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal együtt írott) KIÁLTÓ SZÓ című röpiratában 1921-ben az elsők között mozgósította erejének összeszedésére a kisebbségi sorsba került magyarságot, Erdély önálló hagyományaira figyelmeztetett: "Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsilvania vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és VAN (. . .) mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját, külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel.” Az "erdélyi gondolatnak" ezt követve igen széleskörű irodalma keletkezett: Kós Károly ERDELY című 1929-ben megjelent "kultúrtörténeti váziata", Tabéry Géza EMLÉKKÖNYV című 1930-ban kiadott összefoglalása a nemzetiségi irodalom kezdeteiről, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Ligeti Ernő, Krenner Miklós tanulmányai, Aprily Lajos, Tompa László, Berde Mária. Dsida Jenő versei, Kós Károly, Bánffy Miklós, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Sipos Domokos prózai müvei fejezték ki az erdélyi hagyományok éltető erejét és adtak képet a transzilvánisták törekvéseiről. Mire támaszkodott és mit hirdetett az "erdélyi gondolat? A transzilvánista irodalom magáénak vallotta az erdélyi történelem szabadelvű hagyományait, ahogy Kuncz Aladár AZ ERDÉLYI GONDOLA'!' ERDÉLY MAGYAR IRODALMÁBAN című tanulmánya megállapította, az "erdélyiség" tulajdonképpen a "nemzetek, vallások, világszemléletek, népi szokások, társadalmi osztályok és külső hatalmi érdekek bölcs és eszes kiegyensúlyozását" jelentette. Az eszmei és politikai "egyensúly” elve szabta meg az irodalmi "koalíció" működését, az erdélyi hagyományok követelték meg a nemzetiségi irodalom európai tájékozódását, a "kisebbségi humanizmus" közösségi morálját és politikai gyakorlatát. A transzilván eszmék támasztottak eieven érdeklődést az erdélyi népek sorsközösségének gondolata iránt. A Helikon írói igyekeztek a gyakorlati életbe átültetni ezt a gondolatot: szervezett együttműködést alakítottak ki a román és az erdélyi szász irodalommal, s hamarosan írói találkozók, valamint műfordítások formájában értek be ennek az együttműködésnek a gyümölcsei. Az erdélyi Helikon írói az "erdélyi gondolatban" találták meg eszmei támaszukat, müveik többnyire a transzilvánista ideálok vonzásában született. A Helikon költészete azokról az élményekről adott számot, amelyeket az erdélyi táj és az erdélyi 32
