Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 1. szám

történelem suggalt, elégikus érzésvilágot fejezett ki, nemegyszer az erdélyi magyarság tragikus történelmi tapasztalatait szólaltatta meg.Formanyelvét a századvég késöromantikája, illetve a Nyugat költészetének impresszionista-szimbolista stílusa nyomán alakította ki. Ennek a költészetnek elsősorban Aprily Lajos, Tompa László és Reményik Sándor voltak a mesterei: ök szereztek szélesebb körű elismerést (Magyarországon is) az erdélyi magyar költészetnek. Mellettük fejlődött ki Bartalis Jánosnak a falusi élet örömeit ünneplő

bukolikus költői munkássága, illetve Szentimrei Jenő és Olosz Lajos avantgarde törekvésekkel rokon szabadverses költészete.

A transzilvánista elbeszélő irodalom vezető műfaja a történelmi regény, illetve a népi életkép. A történelmi műfaj az "erdélyiség” múltbeli szerepét mutatta be, az erdélyi magyarság történelmi tudatát és önérzetét kívánta alátámasztani. Kós Károly VARJUNEMZETSÉG (1925) és AZ ORSZÁGÉPÍTŐ (1934), Tabéry Géza SZARVASBIKA (1925) és VÉRTORONY (1929), Makkai Sándor ÖRDÖGSZEKÉR (1925), Nyirö József A SIBOI BÖLÉNY (1929) című regényei, illetve Bánffy Miklós ERDÉLYI TÖRTÉNET című hatalmas regénytrilógiája (MEGSZÁMLÁLTATTÁL. . ., 1934; . . . ÉS HÍJÁVAL TALÁLTATTÁL. . ., 1937; DARABOKRA SZAGG ATT ÁTÓL, 1940) sorra idézték fel Erdély történetének nagy fordulatait és küzdelmes sorsú hőseit. A múltat idéző érdeklődésnek azonban voltak talán kevésbé konstruktív következményei is: a történelmi regények az erdélyi magyarság romantikus illúzióinak is teret adtak, s némiképp háttérbe szorították a nemetiségi valóság ábrázolását. A székely parasztság gondjairól és reményeiről képet adó elbeszélő irodalom viszont már a valóságos nemzetiségi életet mutatta be. Nyirő József JÉZUSFARAGO EMBER (1924), ISTEN IGÁJÁBAN (1926) és UZ BENCE (1933) című müvei, Tamási Áron LÉLEKINDULÁS (1925), ERDÉLYI CSILLAGOK (1929) és HAJNALI MADÁR (1929) című elbeszéléskötetei és főként Ábel-trilógiája (ABEL A RENGETEGBEN, 1932; ÁBEL AZ ORSZÁGBAN, 1933; ÁBEL AMERIKÁBAN, 1934) költői erejű "tündéri realizmussal" ábrázolták a székelyföld népének nehéz életét, és fejezték ki törekvéseit. Ezeken a müveken kívül is voltak eredményei a nemzetiségi élet valóságát tükröző irodalomnak, Makkai Sándor HOLTTENGER (1923), Ligeti Ernő FÖL A BAKRA (1925) és Berde Mária FÖLDINDULÁS (1930) című regényei az erdélyi magyar falu átalakulásáról, a patriarchális hagyományok felbomlásáról, Karácsony Benő PJOTRUSKA (1927) és Molter Károly METANIA R.T. (1928) című müvei a városi rétegek életkörülményeiről és törekvéseiről adtak hírt.

Az erdélyi magyar irodalom fejlődésének második évtizedében új írónemzedék lépett fel, amelynek tagjai már kisebbségi körülmények között nevelődtek, s a politikai realizmus igényével láttak hozzá a nemzetiségi irodalom megszervezéséhez és az erdélyi magyarság életének ábrázolásához. Az 1930-ban indult Erdélyi Fiatalok című főiskolás lap kívánt mozgalmat szervezni az ifjú nemzedék politikai, tudományos és irodalmi érdeklődésű tagjai között. Szerkesztője László Dezső fiatal református lelkész volt, munkatársai között találjuk Balázs Ferencet, Bányai Lászlót, Demeter Jánost, Dsida Jenőt, Gagyi Lászlót,

Jancsó Bélát, Jancsó Elemért, Kovács Györgyöt, Méliusz Józsefet, Mikó Imrét és Vita Zsigmondot. Az Erdélyi Fiatalok nemzedéki összefogással indult meg, lényegében ugyanúgy "koaliciós" alapon, mint korábban a Helikon. Munkájára a népi mozgalom gyakorolt hatást, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső gondolataira adott visszhangot, a budapesti Bartha Miklós Társaság és a szlovákiai Sarló mozgalom után igazodott. Határozott

érdeklődéssel faggatta az erdélyi falvak szociális és nemzetiségi kérdéseit, s falukutató

munkája során felhasználta Dimitrie Gusti professzor, a kiváló román szociológus módszertani

eredményeit is. Ennek az érdeklődésnek volt gyümölcse Mikó Imre faluszociográfiája, AZ ERDÉLYI FALU ES A NEMZETISÉGI KÉRDÉS (1932), illetve Bözödi György székely

történeti szociográfiája, a SZÉKELY BANJA (1937) című kötet.

33