Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 4. szám

Bajcsy Zsilinszky Kállay Miklós kormányelnöksége idején főleg memorandumaiban fejti ki részletesen álláspontját a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi kérdésekről. Egy 1943-ban készített áprilisi dátummal ellátott, a "Fegyverletétel után" címet viselő emlékirata azért is figyelmet érdemel, mert a híres júliusi kisgazdapárti memorandum előtanulmányának tekinthető. Ebben a munkában elsősorban az ragadja meg az olvasó figyelmét, hogy milyen reálisan tekint az angolszász--szovjet viszonyra. Amíg Horthy, Kállay és úgyszólván az egész magyar uralkodó osztály az angolszász—szovjet ellentétre építi egész külpolitikáját és könnyelmű módon erre teszi fel Magyarország sorsát, addig Bajcsy-Zsilinszky nemcsak számol a szovjet befolyás közép-keleteurópai erősödésével, hanem megállapítja: az új Magyarország nem folytathat szovjet-ellenes politikát. Magának a kisgazdapárti memorandumnak pedig — amit szintén Zsilinszky fogalmazott — a legfőbb érdeme az volt, hogy messze hallhatóan kinyilvánította a magyar demokratikus erőknek a háborúból való kilépésére, a békére irányuló szándékát.

Főleg az olasz kapituláció után, Zsilinszky úgy látta: most a cselekvésen a sor. A baloldali ellenzéki pártok nevében 1943. szeptember 10-én megfogalmazott emlékiratában értésére adta Kállay miniszterelnöknek: "Olaszország föltétel nélkül való fegyverletételével nemcsak a háborúból való kilépésünkre, nem hadviselő magatartásunk deklarálására nyílt meg az alkalom, hanem úgy érezzük, hogy az utolsó pillanat érkezett el arra, hogy végzetes következmények megelőzésére, semlegességünket visszanyerten és azt deklarálva, kivonuljunk ebből a háborúból s ezzel egyben a kisebbik kockázatot vállalja Magyarország."

Horthy és a Kállay-kormány — mint ismeretes — azonban továbbra is a passzív kivárás taktikáját követte s ezzel kitette az országot 1944 márciusában előbb az ellenállás nélküli német megszállásnak, majd októberben a nyilas uralom szennyének és gyalázatának.

***

Végigtekintve -- ha ugyan vázlatosan is — Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulásán, a magyar külpolitika alternatívái tárulhattak fel előttünk. Azok a történészek és kritikusok, akik — Zsilinszkyt bírálva, ahogy egy friss kiadványban olvashatjuk — "irreális elképzeléseknek" minősítik nézeteit és elmarasztalják őt a trianoni imperialista béke elleni harcáért, azok nem veszik figyelembe a történelmi körülményeket. Amikor Zsilinszky ezt a küzdelmét folytatta, akkor még nem dőlt el a közép-európai határok sorsa. Ekkor: főleg 1943-ban, az olasz kiugrás után, nem volt kizárt egy olyan alternatíva, amit Ránki a március 19- ről szóló munkájában így fogalmazott meg: Budapesten az 1943-as események a háborúból való kilépést, majd fegyverszünetet mind inkább közvetlen politikai feladattá tették. Ha ugyanis nem mai szemmel és tudomásunk szerint, hanem a Bajcsy- Zsilinszky által a német megszállásig kínált külpolitikai alternatívák szemszögéből vizsgáljuk Magyarország sorsát, akkor már nem marasztalhatjuk el Zsilinszkyt azért, mert kereste a történelmi lehetőségeket Magyarország számára, hogy távol tartsa az országot a náci szövetségtől, megőrizze a nemzeti függetlenséget, kiküzdje a semlegességet, hazája ne bonyolódjék bele a háborúba, s ha mégis, akkor hirdette a kockázatvállalást a független és demokratikus Magyarország kivívásáért.

Utolsó parlamenti beszédében 1943. december 9-én még így reménykedett: "Erős a hitem, hogy az emberiség új fejlődése az egyéni, népi, nemzeti szabadság és önkormányzat, a teljesebb szociális igazság, a mostaninál tisztultabb demokrácia, az úgynevezett kis népek nagyobb megbecsülése és nagyobb, főleg szellemi akciószabadsága, teljesebb önrendelkezése irányában halad."

Bajcsy-Zsilinszkynek erre a reménykedésére a felszabadulás óta eltelt négy évtized adja meg a választ.----27