Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
MEMOÁROK Éliás József (Debrecen): EGY IGAZ A "TÍZ" KÖZÜL —Emlékezés Bibó Istvánra— A BIBÖ EMLÉKKÖNYV szerkesztő bizottsága 1979-ben a 75 szerző mellett -tudva, milyen intenzív kapcsolatban voltam Dr. Bibó Istvánnal — engem is felkért részvételre. Az a tanulmányom, amellyel áldozni kívántam a nagy barát emlékének, bevezetőjében kettőnk kapcsolatáról emlékezett meg, majd az ő szellemében írt "Társadalmi hiánybetegség" címmel hozta egyházszociológiai kritikát tartalmazó helyzet-jelentésemet. Mint köztudott: az igen belterjesen működő cenzúra nem engedte meg a Gondolat Kiadónak, hogy megjelentesse az Emlékkönyvet, így ez -eredeti összeállításában — a mai napig sem jelent meg. Külön-külön viszont külföldön publikáltak egy-egy tanulmányt, az enyémet is; a Párizsban élő és a Szabad Európa Rádióban is rendszeresen megnyilatkozó Kemény István gondozásában. A Párizsi Magyar Füzetek 1984/85-ben közölte a tanulmány szociológiai részét, gerincét, de a személyes megemlékezést mellőzte (mivel a költségek csökkentése ilyenféle "aszkézisre" kényszeríti a kiadót). S bár a "Társadalmi hiánybetegség" önmagában véve is alaposan meghökkentette a hazai "illetékeseket", nagyon sajnáltam a személyes rész hiányát, hiszen Bibóról nagyon jellemző vonásokat vázoltam fel: olyanokat, amikről csak én tudtam. Annál jobban örülök most annak, hogy ezúttal visszaszállhatok Bibó Istvánhoz s pótolhatom, ami a Párizsi Magyar Füzetekből sajnálatomra kimaradt. Mielőtt azonban az emlékezéshez kezdenék, felhasználom az alkalmat, hogy olvasóim figyelmébe ajánljam a Magyar Füzetekben hozott dolgozatomat, mert a hazai szituációt ismerni — igazán a kulisszák mögé látni — akarók sok olyan újat megismerhetnek belőle, ami 1986-ra is változatlanul érvényes. Azok kedvéért, akik nem ismernek, utalok kezdetként arra, hogy Dr. Ravasz László püspök rendelt fel Pestre Ceglédről, ahol káplán voltam, 1942-ben, hogy a hazai református (később az egész protestántizmust beölelő) embermentő szolgálatnak, az Egyetemes Konvent "Jó Pásztor" Bizottságának az ügyvezetője legyek. Még amikor nem is sejtettem, milyen feladattal bíz meg egyházam, nyert meg az Ellenállási Mozgalom számára kedves barátom, Dr. Soós Géza, a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség elnöke. Felkerülve a fővárosba mozgalmi tevékenységem intenzívebbé vált, hiszen az embermentés és a nemzetmentés akkor is szintézisben volt. (Tudtommal ez év augusztusában jelenik meg Szenes Sándor neves publicistánknak a Befejezetlen múlt c. dokumentum-kötete, mely a velem való interjúsorozattal nyit: ebből sokminden megtudható az ember- és nemzetmentés együttes erőfeszítéseiről és a Soós-Bibó- Kárpáti-Éliás együttműködés eredményeiről.) Géza hozott össze Bibóval. Hogy munkám milyen sokágú és sürített volt, elképzelhetetlen; visszanézve rá magam sem hinném el, ha történetesen nem nekem kellett volna át- és megélnem. Az embermentés egyik jelentős ágazata volt a jogi vonatkozású ügyekben az irányítás, segítés, intézkedés. A felettébb dús jogesetek közül nem a legbonyolultabb, de azért életkérdéssé vált egyiket emelem ki, a köznyelven "árjapárja paragrafusának nevezett és az ún. nürnbergi törvények mintájára készült rendelkezést. Eszerint keresztyén-izraelita vegyesházasok közül az izraelita házastárs is "árjának" minősült, ha a házasságkötéskor már valamelyik keresztény egyház tagja volt, s az ilyen házasok gyermekei is mentesültek az ún. zsidótörvények hatálya alól, mivel a négy nagyszülő közül csak kettő volt zsidó származású. Akik a nép sűrűjébe nem láttak be (tán nem is akartak belátni), meglepődtek attól a valóságtól, hogy -- főleg a fővárosban — mily sok ilyen vegyesházas család él, mégpedig a két végletesen távoli osztályban, az arisztokrácia és a munkásság világában. Az "árja-párja státuszt" a hatóságnak — okmány-dokumentumok alapján — 28 I
