Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
Külpolitikai koncepciójának jellegzetességeit kutatva, elsősorban németellenességét kell hangsúlyoznunk, amelynek gyökerei a Monarchia végzetessé vált német szövetségének tragikus következményeiből, a történelmi Magyarország széteséséből táplálkoztak. Már 1928-ban, az Előőrs aug. 26-i számában így fogalmazta meg fö politikai programját: "Ráeszméltetni a magyarságot a német veszedelemre. Arra is, ami idebent van, arra is, ami kívülről fenyeget!" — Hibáztatja a hivatalos külpolitikát, amely a német-magyar sorsközösséget, Trianon és Versaíles ügyének összekapcsolását illette. 1931-ben is azt hangsúlyozta, hogy a magyar revízió kérdését el kell választani a német revíziótól és elveti az első világháborúban legyőzöttek szolidaritásának gondolatát, amely ellenkezik a "Magyar öncélúsággal" és függetlenséggel. ("Űj magyar külpolitika felé?", Előőrs, 1931. szept. 13.) Külpolitikai koncepciójában a magyar revízió nagyhatalmi támaszát Olaszországban látta, amelynek az első világháború utáni győztesekkel: Franciaországgal és Angliával olyan kapcsolatai vannak, hogy egyengetheti nálunk a magyar békerevízió ügyét. Ezért hangoztatta nem egyszer: Rómán keresztül vezet az út Párizsba . . . Hitler és a német fasizmus felülkerekedése után pedig még azt is remélte Olaszországtól, hogy megfelelő módon ellensúlyozza majd a Délkelet-Európára nehezedő német nyomást és megakadályozza az Anschluß bekövetkezését. Schuschnigg és Ausztria elárulása 1938 tavaszán, a semlegesség feladása 1940 nyarán és Franciaországnak hullarabló módra történt megtámadása Hitler oldalán, meghiúsította Zsilinszkynek az olasz külpolitikai orientációhoz fűzött reményeit. A harmincas évek elejétől Bajcsy-Zsilinszky külpolitikai koncepciójában egyre nagyobb teret foglal el a francia orientáció. Ügy véli, hogy a francia-magyar közeledés mindkét fél érdekeit szolgálná, sőt, ha a francia politika feladatának érezné a középeurópai kis népek közötti ellentétek megoldását, akkor leszerelné a "dunai népek egymáshoz való közeledésének mesterséges akadályait". Franciaország a kisantant-államok, valamint Ausztria és Magyarország közti ellentétek felszámolásával szilárd gátat vethetne a németek délkelet-európai előretörésének. (Előőrs, 1931. febr. 1.) A francia orientációért folytatott küzdelmét összekapcsolta a "két pogány közt egy hazáért" koncepciójával. Elképzelése szerint ugyanis Franciaországnak egy olyan közép-keleteurópai kibontakozást kellene támogatnia, amely elsősorban Lengyelországra és Magyarországra támaszkodva biztosítaná "az orosz és német óriások közé szorult” népek függetlenségét és biztonságát. Ellentmondásnak kell tekintenünk, hogy ekkor, a 30-as évek első felében úgy kívánja Franciaországra támaszkodva megvívni országa harcát a Délkelet-Európára törő hitleri birodalom ellen és elkülöníteni a trianoni revízió ügyét a német revíziótól, hogy ugyanakkor határozottan kijelenti: nem hajlandó elmenni a franciákkal odáig, hogy a német keleti terjeszkedéssel szemben jó önvédelem még a Szovjetunió is. Fél a szovjet hatalom középeurópai benyomulásától és hangoztatja ismert tételét: Magyarországnak egyforma erővel kell küzdenie a Dunavölgyére törő minden nagyhatalmi aspiráció ellen. Külpolitikai tárgyú megnyilatkozásaiban 1934 és 1938 között egyik leggyakoribb témája az Anschluß és Ausztria önálóságának megvédését a hitleri rohamokkal szemben "tiszta és vitathatatlan magyar érdek"-nek tartja. Tágabb összefüggésben nézve az AnschluB-kérdést, Zsilinszky azt is hangoztatja, hogy Franciaország jóakaratát nem várhatja egy olyan Magyarország, amely nem hajlandó a maga történeti szerepét vállalni a német imperializmus elleni dunavölgyi önvédelmi harcban. A lengyel orientáció már a huszas évek elejétől Zsilinszky külpolitikai koncepciójának egyik alap-pillérét képezte. A harmincas években a lengyel barátság jelentősége csak nőtt Bajcsy-Zsilinszky szemében. Olaszország mellett elsősorban 24
