Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
Mi mindent kellene kidobnom a hajóból, ha csak a rációt akarnám megtartani! Az Illyés-köteteket nyilván nem tartanám meg, a természettudósok művelt azt hiszem igen — de mire megyek velük? Egyikük, akit jámbor vallásossággal igazán nem lehet megvádolni (Albert Einsteinra gondolok) azt írja valahol, hogy "a természettudomány csak azt mondhatja meg, milyen a világ körülöttem, egy szót se tud arról, milyennek kellene lennie." Vagyis a tüzes kemence kérdésében ... nem illeltékes. Nos, ha ez így van, nem kell-e lemondanom arról a kísérletről, hogy a "három zsidó férfiak" magatartására ésszerű magyarázatot találjak? Hátha arról van szó, hogy vannak dolgok, amelyek értelmünket meghaladják? Szinte hallom, ahogy a königsbergi professzor most leszól valamelyik felhő csücskéről: "ezt próbáltam veletek megértetni!" Kedves barátaim, nagyon jól tudom, hogy nem mondtam semmi újat azoknak, akik — hozzám hasonlóan vagy nálam intenzívebben — vallatják letűnt idők bölcseit és prófétáit. Ilyen nagyratörő és hiábavaló szándékom nem is volt. Nem az a célom, hogy bármit is megválaszoljak. Az, hogy a fejetekben elültethessek egy szerintem izgató kérdést. S hogy eldadogjam azt a meggyőződésemet, személyes élményemet, hogy hiába értem, miért repül a repülőgép, a tüzes kemence kérdésében ettől még nem vagyok illetékesebb mint az a felebarátom, aki már a Pythagoras tételét is elfelejtette. Persze ez is közhely, de olyan, amelyet nem lehet elégszer ismételni ebben a technikai civilizációt túlértékelő korban. Abban is hiszek, hogy a figyelem felhívása a ráción túli dolgokra kötelessége épp a magamfajta embernek, akit ugyan hajlamai a költészet felé húznak — s ez a szó számomra jelenti a zsoltáríró királyt vagy Dániel prófétát éppúgy mint Arany Jánost —, de akinek polgári foglalkozása miatt meg kellett emésztenie legalább az alapvető ismereteket a természettudományok területén is. De hogy át ne essünk a ló másik oldalára, adjunk valami elégtételt a rációnak is. Bár semmiféle ésszerű érvet nem találtam a tüzes kemence mellett a kemencébe lépők szempontjából, tovább gondolkodva annyit be kellett látnom, hogy cselekedetük utólag mégis racionális értelmet nyerhet. A társadalomtudományokhoz értő barátaim, tudós professzorok Budapesten, Párizsban, Amerika különböző egyetemein -határozottan és egybehangzóan állítják, hogy Magyarország viszonylagos jóléte mind szellemi, mind anyagi vonatkozásban a forradalomnak köszönhető. Nem hiszem, hogy ezek a barátaim különösen kifogásolnák az én fogalmazásomat: annak köszönhető, hogy három évtizeddel ezelőtt akadtak magyarok, bátor férfiak és nők, fiatal életüket feláldozni hajlandó lányok és fiúk, akik félreérthetetlenül tudomására hozták Nabukodonozornak és az egész világnak, hogy ők többé bálványt nem imádnak. S tették ezt ama bibliai zsidó férfiak hitével és eltökéltségével — mind a kettő nagyon fontos! —, reménykedve a szabadulásban de elszántan vállalva a tüzes kemencét, ha az égi vagy földi segítség mégis elmarad.... S ha ez így van, akkor Illyés Gyula sorai érvényesek minden tüzes kemencébe, oroszlánbarlangba, máglyára vagy gályára lépőre. Lehet-e más a végső következtetés, mint hogy övék az érdem, kiket sem a máglya Nem riasztott vissza, sem a gálya... Sem harcaik bukása... A léptenként fölmeredő 'hiába'... Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!— 16
