Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 4. szám

gazdasági segély Magyarország irányába, hanem ennél fontosabb: nyitás Nyugatról Keletre, s Keletről Nyugatra egyaránt. A nyugati magyarság a maga megszervezetlenségében is, egyéni akciókból milliókat költött s fog költeni ezentúl is arra, hogy Magyarország, amely történelme során majdnem végig izolálva volt a nagyvilágtól, integrálódjék, minden kötöttsége dacára, éppen abba a nyugati kultúrába, amelynek mindig csak a perifériáján tengődött. Ez pedig 1956-nak olyan következménye, amelynek jelentőségét, értékét nem lehet túlbecsülni.

De ezzel az integrálódással megnőtt a mi felelősségünk is. Amikor tiltakozunk a magyarországi "rendszer" ellen, nem vesszük sokszor észre, hogy a "rendszer" nem magyarországi csupán, hanem hogy alatta értendő az egész, a második világháború után kialakított politikai világrend; így hát, mint amerikai választópolgárok, mi is parányi része vagyunk e rendszernek. Magyar szempontból is számít tehát, hogy milyen a magatartásunk, gondolkozásunk, s hogy hogyan szavazunk. Magyarország szeme nem csak keletre, de nyugatra is tekint. A magyar fiatalság nem kozáknadrágban, hanem amerikai farmerben jár; nem a "Kalinka majá" dallamára táncol, de a nyugati rock zene barbár ritmusaira. S ha itt nem szavazzuk le Oregonban a jövő héten a kábítószerek szabad termesztését, előbb-utóbb Magyarországon is elfogadhatóbbá válik fogyasztásuk. Itt mi arra is szavazhatunk, akár így, akár úgy, hogy működhessenek-e atomerőművek környezetünkben; a magyarországiakat nem kérdezték meg soha, s ha egyszer Paksból újabb Csernobil válna: vége lenne Budapestnek, s talán az országnak. Precedenst, példát innen is szolgáltathatunk. Vagy a legégetőbb kérdésben, az atomfegyverekében: ha mi állást foglalunk, ne csak amerikai szempontból tegyük, ne is csak elvont emberi szempontokból, hanem konkrétan azért is, mert Magyarországgal — Nagymagyarországgal — is törődünk, s érte is vállalunk felelősséget.

A magyarság sok problémája között ma első helyet foglal el a magyar határokon kívül élő magyar kisebbségek sorsa, elsősorban Erdélyben, Romániában. Ott a helyzet annyira csúf, hogy ma már nem csak az ottani magyaroknak, de még a román népnek is érdeke, hogy a Ceausescu-féle diktatúrától megszabaduljon. Magyarország e kérdésben harcképtelen, de mi nem vagyunk azok. Hogyan tűrhetjük el saját kormányunktól azt az erkölcstelen állásfoglalást, miszerint Ceausescuékat vámkedvezményekkel, kölcsönökkel, de sokszor erkölcsileg is támogatja, csak azért, mert Ceausescu látszólag független külpolitikát folytat? Becstelenség, de itteni becstelenség. Többet foglalkoznak a cethalak védelmével itt Amerikában, mint a közép-európai emberiségnek, köztük a magyarságnak, a sorsával. Tiltakozzunk, adakozzunk: leghathatósabb washingtoni lobbinknak, a CHRR-nek az anyagát kitettük az asztalra, vegyen belőle, akit érdekel.

Biczó, az említett film főszerepljője mosolyogva jegyzi meg, hogy amikor 30 esztendeje elhagyta Magyarországot, azzal jött el, hogy fegyverrel a kézben tér majd oda vissza. Helyette fegyverrel Vietnamban kötött ki, s most Magyarországon fényképezőgép volt csak a rüsztungjában. Ez is valami: hogy 30 éve béke van Magyarországon. Kevésszer volt ennyire tartós békénk a múltban; talán ez is 1956 áldása. Tartson minél tovább az ország békés fejlődése a nagyobb gazdagság, szabadság felé. Ennek az ügynek lehetünk mi is hittérítő katonái itthon is, de otthon is.--12