Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
ELMELKEDESEK Nyeste Zoltán (Hopatcong, NJ): BÁLVÁNYIMÁDÁS VAGY TÜZES KEMENCE (Megnyitó Istenszolgálat, Reménység Tava, 1986) Nabukodonozor király csinál tata egy arany ál lóképet» amelynek magassága vala hatvan sing ás szélessége háti és helyhezteté azt Oura mezején» Babilónia tartományában. És elkűlde egybegyűjteni az fejedelmeket» hadnagyokat» tiszttartókat» tűrvénykiszoIgáItatőkat» kincstartókat» tanácsosokat» tűm- Iöctartókat és tartományoknak minden fejedelmeit» hogy jönnének az állóképnek megszentelésére. És amikor mindezek egybegyűlének» állanak vala az kép előtt» amelyet állatott Nabukodonozor király. És az poroszló kiált vala nagy felszóval: tinéktek parancsolják» népeknek» nemzetségeknek és minden nyelveken valóknak: mihelyt halljátok az kürtnek» sípnak» hegedűnek» hárfának» cimbalomnak és minden vigasságtevő szerszámnak szavát» leessetek és imádjátok az arany állóképet, és valaki térdre nem esik és nem imádja» azon órában bévettetik az égő tüzes kemencébe. Annakokáért mihelyt hal Iák minden népek az kürtnek» sípnak» hegedűnek» hárfának» cimbalomnak és minden vigasságtevő szerszámnak szavát» térdre esének és inádik az arany oszlopot» melyet felemeltetett vala Nabukodonozor király. Némely Káldeabeli^férfiak pedig elmenének a királyhoz és vádolást tőnek az zsidók ellen» mondván: te» király parancsolatot adtál» hogy aki nem imádja az arany állóképet» bévettessék az tüzes kemencébe, k/agynak ám itt három zsidó férfiak» Sidrák» Misák és Abednego» ezek nem gondolnak veled» király» a te isteneidet nem tisztelik és az arany oszlopot akit felemeltél» nem imádják. Akkor a király nagy haraggal és búsulással hagyá hogy előhoznák őket és monda nekik'- Igaz-e» hogy ti az én isteneimet nem tisztelitek és az arany oszlopot az kit felemeltem» nem imádjátok? Most azért készek vagytok-e» hogy térdre essetek és imádjátok az oszlopot? — mert ha nem» mindjárt bévettettek az égő tüzes kemencébe és kicsoda az az isten» aki kivegyen titeket onnan és az én kezemből? Feleiének a zsidó férfiak: nem szükséges» hogy mi néked erről számot adjunk» király. Imé a mi istenünk hatalmas kiszabadítani minket a tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem tenné is» tudtodra legyen néked» király» hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük és az oszlopot» amelyet emeltél» nem imádjuk. (Dániel 3:1-18) Akinek a történelem nem osztott ki lényeges szerepet, csak annyit, hogy tanúja s a maga kis körében talán résztvevője legyen a század legemberibb forradalmának, mire emlékezhetik negyedszázaddal 1956 októbere után? Mi az, amit 25 évi idegenben bűjdosás sem lúgoz ki az emlékezetből, s van-e az emlékek között valami, amit néhány percbe sűrítve érdemes továbbadni? Az emlékezet visszapergeti az eseményeket, ugráló s a részletekben néha bizony már elmosódó filmkockákon. Október 23-án reggel a hivatalom folyosóján kiragasztva találom a diákok pontokba szedett követeléseit. A papírlap egy óra múlva eltűnik s a helyi párthatalom leggyűlöltebb képviselője szükségesnek tartja épp velem, a volt recski rabbal, a vállalat legjobban megbélyegzett alkalmazottjával közölni, hogy igazán nem ő vette le. Vegyes érzelmekkel hallgatom, nem tudom, cseltől kell-e tartanom, vagy talán mégis igaza volna az írónak, aki szerint a gonosztevő is alá van aknázva belül emberséggel? Szorongásomat csak az utcán váltja fel a felszabadultság leírhatatlan érzése. Bem József mintha a kardjához kapna s Petőfi gyönyörködve nézi, ahogy a nemzet talpraáll. Estére már a zsarnok bronzteste zörög az utca kövezetén, egy traktor vagy talán teherautó húzza. Én inkább azt a másik teherautót figyelem, amelyről munkások kiáltanak: lőnek az ávósok, megyünk fegyverekért! Kiderül, amit délután még senki se sejtett, hogy Bemnek volt igaza. Hajnalban a Szabadsághíd környékén próbálunk elindítani néhány elhagyott villamost, hogy eltorlaszoljuk velük a hidat. Nem sikerül, s a Gellért szálló teraszának fala mellé húzódva nézzük a Pestre átdübörgő orosz tankokat. A következő néhány napon át életre szóló leckét kapok emberi nagyságból s emberi gonoszságból egyaránt. Látom a felismert igazságért életüket odadobó diákokat és munkásokat, látom a sebesülteknek gyűjtött pénzzel teli ládát az utcán, amelyet nem őriz senki, látom a körtéri barikádhoz itt-ott felrobbanó aknák között követ hordó asszonyokat és gyermekeket, köztük a feleségemet, sőt a nagy követ nehezen cipelő tízéves kislányomat. 13
