Itt-Ott, 1986 (19. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 4. szám

ELMELKEDESEK Nyeste Zoltán (Hopatcong, NJ): BÁLVÁNYIMÁDÁS VAGY TÜZES KEMENCE (Megnyitó Istenszolgálat, Reménység Tava, 1986) Nabukodonozor király csinál tata egy arany ál lóké­pet» amelynek magassága vala hatvan sing ás széles­sége háti és helyhezteté azt Oura mezején» Babiló­nia tartományában. És elkűlde egybegyűjteni az fe­jedelmeket» hadnagyokat» tiszttartókat» tűrvényki­­szoIgáItatőkat» kincstartókat» tanácsosokat» tűm- Iöctartókat és tartományoknak minden fejedelmeit» hogy jönnének az állóképnek megszentelésére. És a­­mikor mindezek egybegyűlének» állanak vala az kép előtt» amelyet állatott Nabukodonozor király. És az poroszló kiált vala nagy felszóval: tinéktek parancsolják» népeknek» nemzetségeknek és minden nyelveken valóknak: mihelyt halljátok az kürtnek» sípnak» hegedűnek» hárfának» cimbalomnak és minden vigasságtevő szerszámnak szavát» leessetek és imád­játok az arany állóképet, és valaki térdre nem e­­sik és nem imádja» azon órában bévettetik az égő tüzes kemencébe. Annakokáért mihelyt hal Iák minden népek az kürtnek» sípnak» hegedűnek» hárfának» cim­balomnak és minden vigasságtevő szerszámnak szavát» térdre esének és inádik az arany oszlopot» melyet felemeltetett vala Nabukodonozor király. Némely Káldeabeli^férfiak pedig elmenének a királyhoz és vádolást tőnek az zsidók ellen» mondván: te» ki­rály parancsolatot adtál» hogy aki nem imádja az a­­rany állóképet» bévettessék az tüzes kemencébe, k/agynak ám itt három zsidó férfiak» Sidrák» Misák és Abednego» ezek nem gondolnak veled» király» a te isteneidet nem tisztelik és az arany oszlopot akit felemeltél» nem imádják. Akkor a király nagy harag­gal és búsulással hagyá hogy előhoznák őket és mon­da nekik'- Igaz-e» hogy ti az én isteneimet nem tisztelitek és az arany oszlopot az kit felemeltem» nem imádjátok? Most azért készek vagytok-e» hogy térdre essetek és imádjátok az oszlopot? — mert ha nem» mindjárt bévettettek az égő tüzes kemencébe és kicsoda az az isten» aki kivegyen titeket onnan és az én kezemből? Feleiének a zsidó férfiak: nem szükséges» hogy mi néked erről számot adjunk» ki­rály. Imé a mi istenünk hatalmas kiszabadítani minket a tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem tenné is» tudtodra legyen néked» király» hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük és az oszlopot» amelyet emeltél» nem imádjuk. (Dániel 3:1-18) Akinek a történelem nem osztott ki lényeges szerepet, csak annyit, hogy tanúja s a maga kis körében talán résztvevője legyen a század legemberibb forradalmának, mire emlékezhetik negyedszázaddal 1956 októbere után? Mi az, amit 25 évi idegenben bűjdosás sem lúgoz ki az emlékezetből, s van-e az emlékek között valami, amit néhány percbe sűrítve érdemes továbbadni? Az emlékezet visszapergeti az eseményeket, ugráló s a részletekben néha bizony már elmosódó filmkockákon. Október 23-án reggel a hivatalom folyosóján kiragasztva találom a diákok pon­tokba szedett követeléseit. A papírlap egy óra múlva eltűnik s a helyi párthatalom leggyűlöltebb képviselője szükségesnek tartja épp velem, a volt recski rabbal, a vál­lalat legjobban megbélyegzett alkalmazottjával közölni, hogy igazán nem ő vette le. Vegyes érzelmekkel hallgatom, nem tudom, cseltől kell-e tartanom, vagy talán mégis i­­gaza volna az írónak, aki szerint a gonosztevő is alá van aknázva belül emberséggel? Szorongásomat csak az utcán váltja fel a felszabadultság leírhatatlan érzése. Bem József mintha a kardjához kapna s Petőfi gyönyörködve nézi, ahogy a nemzet talpraáll. Estére már a zsarnok bronzteste zörög az utca kövezetén, egy traktor vagy talán teherautó húzza. Én inkább azt a másik teherautót figyelem, amelyről munkások kiáltanak: lőnek az ávósok, megyünk fegyverekért! Kiderül, amit délután még senki se sejtett, hogy Bemnek volt igaza. Hajnalban a Szabadsághíd környékén próbálunk elindítani néhány elhagyott villamost, hogy eltorlaszoljuk velük a hidat. Nem sikerül, s a Gellért szálló teraszának fala mellé húzódva nézzük a Pestre átdübörgő orosz tankokat. A következő néhány napon át életre szóló leckét kapok emberi nagyságból s emberi gonoszságból egyaránt. Látom a felismert igazságért életüket odadobó diákokat és munkásokat, látom a sebesülteknek gyűjtött pénzzel teli ládát az utcán, amelyet nem őriz senki, látom a körtéri barikádhoz itt-ott felrobbanó aknák között követ hordó asszonyokat és gyermekeket, köztük a feleségemet, sőt a nagy követ nehezen cipelő tízéves kislányomat. 13

Next

/
Thumbnails
Contents