Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)

1985 / 1. szám

mint ellenfelek bajvívása szigorú írott és íratlan törvények szserint. A mi kódexünk a jézusi értelemben vett szeretetre épült, nem angol bárók rendszabályaira, s e szeretet nélkül régen szétzüllöttünk volna már. Az alpokról csak ennyit. Most pedig hadd szóljak pár szót arról, hogy hol is állunk ma, s hogy hova szeretnénk eljutni holnap. Azzal kezdem, hogy egy ilyen szervezetnek az eredményességét, mint a­­milyen a mi Közösségünk, nagyon nehéz felmérni és kimutatni. Maga az MBK, mint MBK, még mindig kiadja az ITT-OTTot, noha nagyon rendszertelenül s óri­ási nivóbeli ingadozással. Az utóbbi időben kiadtunk két könyvet s egy magnó­­kazettát; a könyvek minőségileg jól sikerültek, a kazetta is professzionális nívójú, ám anyagilag katasztrofális volt mindhárom vállalkozás, erkölcsi sike­rük pedig elenyésző. A magyar nyelvoktatás terén az MBK a Portland State University és a József Attila Tudományegyetem közt fennálló szerződés névle­ges sponzora, mely szerződés alapján eddig mintegy ISO amerikai egyetemista töltött legalább fél évet Szegeden. Ez a programunk aránylag sikeresnek mondható, bár sajnos igen alacsony volt eddig a magyar származású részve­vők száma; a cél pedig az volt, hogy a mi fiatalságunknak adjunk alkalmat a Magyarországon való jutányos tanulásra. Ezen kívül pár éve nyári tanfolya­mokat rendezünk mind a PSU-n, mind Adában, utóbbit ráfizetéssel s még min­dig fennálló adóssággal. E tanfolyamok, létszámukat illetve, változékonyak; i­­dén a jelentkezők alacsony száma miatt kénytelenek voltunk mindkét nyári programot ideiglenesen beszüntetni. Sikeres vállalkozásaink — ha anyagilag nem is — évente 1-2 elöadótúra megszervezése, a legsikeresebb pedig még min­dig ez, a minden nyáron megrendezett egyhetes közös szellemi/lelki és fizikai üdülés. Ennyit lehet dióhéjban elmondani arról, hogy mit csinál az MBK mint MBK. Vannak helyi, illetve regionális tömörüléseink is, melyeknek munkájáról olvashatunk olykon-olykor az ITT-OTTban, amikor kapunk róluk beszámolót. A többé-kevésbé sikeres helyi tevékenység nagyjából kulturális jellegű, egy esetben részben vallásos is. Ha tudjuk, mennyi munkával járt és jár mindez, amit itt röviden felsoroltam, csak tiszteletet 5 köszönetét mondhatunk annak a pár embernek, aki az MBK munkáját — nagyjából minden segítség és támogatás nélkül — kiválóan és kitartóan végzi. így pl. Somogyiéknak, akik a nyári találkozók programját már nem is tudom hány éve szervezik; Bojtos Lászlónak, aki a túrákat rendezi, sokszor saját pénze előlegezésével, 5 aki a nyári üdülésnek nem Kevésbé fontos, munkával s bosszúsággal terhes feladatát, a szállásmesterét, a kezdetek óta ellátja. Ludányiéknak, akik ketten együtt (17+15) 32 esztendeje bajlódnak sokmindennel az ITT-OTT körül, s nagyon kevés fizetésért, legtöbbször anélkül is, rááldozzák nyarukat a magyartanításra; Sass Mártonnak, aki az MBK ügyeit évek óta vezeti és ko­ordinálja. Nem folytatom, ne sértődjék meg senki, akit most nem említettem, vannak még egy maroknyian, akik kitüntetést érdemelnének. De a sok kitűnő munka dacára, ha Kívülről nézi valaki az MBK-t, azt mondhatná, hogy ennyi év alatt nem tettünk eleget. 8

Next

/
Thumbnails
Contents