Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)

1985 / 2. szám

után betiltották. Viski Árpád színész börtönből szabadulva valahol Sepsiszentgyörgyön tengődik segédmunkási állásban.

Nagyapám kopjafája előtt állok a csernátoní temetödombon. Vallatom a temetőt. Hátha megszólalnak a sírkövek, a düledező, fejtől való fák. Hátha kiáltoznak: Háromszék nem aluszik.... Hiszen ott lenn az országúton vontatták bivalyos szekerek Gábor Áron ágyúit. A temető hallgat. S hallgat lenn a völgyben a falu is. Békéjét őrzi az ősi vártemplom, a csernátoniak büszkesége, a megyében a legmagasabb tornyával, így őriztem képét gyerekkoromból s így áll ott ma is. így állt ott Básta és Haynau korában is. Áll a falu is. Új házak épültek, de kevés híján a családok megvannak. Csak a fiatalok száma apadt meg erősen. Szétszóródtak az országban. A nagy ünnepekre hazagyülnek a családi portákra — akik közülük még itthon vannak.

író-olvasó találkozó a faluban. Szerencsém van, két éve volt az utolsó. Kemény hideg van odakinn. A művelődési ház termét lassacskán melegíti át a kicsiny kályha. Télikabátban topogunk, de azért ötvennél is többen vagyunk. Szokása szerint késik az autóbusz. Végre megérkeznek a vendégek. Oszhajú, őszbajuszú ember a vezetőjük, zsinóros bekecsben. —Eröss Péter, pusztinai csángó— magyarázza a szomszédom. —Nyugdíjban van s a népnevelés gondját vette a vállára. 0 szervezi ezeket a találkozókat, járja a falvakat az írókkal.— Lassan, elgondolkodva teszi hozzá: —Még mindig van, aki húzza a harangot.

—Mai találkozónk a hűségről szól— indítja el a műsort Péter bácsi. —Egy férfiről emlékezünk meg, aki az első világháború után, amikor százezrek elfutottak erről a földről, szembeszállt az árral, hazajött Budapestről, hazajött ide a Székelyföldre, mihozzánk Háromszékre. Benedek Elekről fogunk beszélgetni.

Szabó Zsolt, a Kriterion egyik szerkesztője beszámol müvéről, Benedek Elek levelezéséről. Két kötet már megjelent. Most készült el a befejező harmadik kötet kézirata. Idéz a levelekből. Az idézetek mind a hűség gondolatát veszik körbe, mint a várfal a templomot.

—Mikor jön ki a harmadik kötet?

—Azt én nem tudhatom— mosolyodik el Zsolt. Mennyi gond, mennyi kérdőjel van e mosoly mögött! Utána vers a kivándorlásról. Forró, szenvedélyes ima a hűségről. Könyörgés a lélek hullámhosszán. A költő olvassa:

Fiadnak, ki lassan a világba lép ki, tanítsd, mi e földön a legszebb talán:

“Hazám van s házam, házam — a hazám."

(Magyary Lajos: Vándorlás-lélekhosszon)

Magyary szavát ismételgetem, amikor a falu uccáját rovom másnap: házam — a hazám. Nézegetem a portákat, fényképezem a székely kapukat. Gyerekkoromban csak egy volt, roskatag állapotban, a falu végén. Most talán húsz is van belőlük. Szépek, erősek, vasbetonba ágyazottak. Mind a hetvenes években épültek. A hűség szimbólumai. A házzá zsugorodott hazának hívogatói: Áldás a béjövőnek....

19