Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)

1985 / 2. szám

Sorrendben a Szovjetunió C20 millió), Németország (10 millió), Lenggelország (G millió) és Jugoszlávia (1,7 millió) után KövetKeziK, Kevés híján megközelítve a velünk azonos lélekszámú utóbbi országot. Ha pedig a veszteségnek a népességhez mért százalékos arányát nézzük, Lengyelország kiugróan magas hányadát kivéve, Magyarország háborús embervesztesége csaknem azonos fokúnak mondható az előbb említett országokéval. Megdöbbentően "előkelő helyezésünk" adatait látva még inkább szembeötlő az a vétkes mulasztás, amely közel négy évtizede terheli lelkiismeretünket, terheli a tudományt, a tanítást és a közművelődést. Az önmagunkkal szemben elkövetett bűnök, gondolom, semmivel sem tetszőbbek, mint a mások ellen irányuló vétkek. A legemberibb tények ismeretétől fosztottuk meg magunkat és a nagyvilágot.

A számokkal is kifejezhető lét egyik legszomorúbb tartományában jártunk: a halottak számát akartuk kideríteni, meghatározni. Azoknak a számát, akik egy igen szörnyű világtörténeti eseményhez kapcsolódó magyar múlt tragikus szakaszában vesztették el életüket. Tudjuk, hogy a számok s a velük való műveletek egzaktságot és konkrétságot követelnek. Ezt kívánták volna tőlünk is. Az esetek többségében mégis csupán "föltételezhettük", “hozzávetóleges"-nek, "becsült-nek írhattuk a halottak számát. Adataink értékét "mintegy-nek, "esetleges-nek mondhattuk.

Szomorú számvetéseink elfogadhatóságát mégis igazolni látszanának azok a többoszlopos, igen tekintélyes márvány- vagy kőtereket kitöltő névsorok, amelyeket az apróbb-nagyobb székely falvakban felállított a második világháborús emlékművek, emléklapok oldalára vésetett a túlélők tiszteletreméltó kegyelete. Fölmutatva egyben a cselekedet emlékőrző értékeit is, megadván a halottaknak azt, ami másutt is kijárt, kijárhatott volna. Mert ha gróf Andrássy Gyula dualizmuskori magyar miniszterelnök, majd közös külügyminiszter sírjára, nem is olyan régen, a történészi kegyelet jogosan vélt elhelyezni egyetlen szál virágot, akkor mennyivel inkább illő dolog lenne, ha a túlélő kor, követve a filmbeli palócasszonyt, egy vagy másfélmillió halottjának jeltelen tömegsírjára évente legalább egyszer ugyancsak elhelyezne egyetlen szál virágot. A szív-némaságra születettek csendes főhajtásaként.—

[Fenti cikk szerzőnek a Magyar Tudományos Akadémia "Magyarország 1944-ben" c. ülésszakán, 1984. júniusában elhangzott előadásának teljes szövege. Rövidítve megjelent a Magyar Hírlap 1984. június 23. számában.]

11