Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 2. szám
megállapításához hosszú éveken át tartó kutatások, történészek és demográfusok összehangolt munkássága ngomán lehetne csak eljutni. A trianoni területű Magyarország második világháborús emberveszteségét kutatva, kiinduló pontunk a háborút közvetlenül követő egyetlen gyorsfelvétel lehet. A központilag kiküldött kérdőívek kitöltésére vonatkozó kötelezettségének ugyan nem minden település tett eleget, s a beküldött lapok is hiányosak, ennek ellenére nélkülözhetetlenek. Hiszen egyetlen olyan összeírásunk ez, amely kifejezetten a háborúval kapcsolatos emberveszteséget tudakolta. A községek és városok által bejelentett háborús lélekszámfogyás az 1945. június 30-i álapot szerint az akkori, azaz a trianoni Magyarország területén összesen 953,842 főt tett ki. A hiány meglepően magas: az ország népességének több mint 10 százaléka ez. Minthogy a születések száma, ebből eredően az ún. reprodukciós együttható értéke a háború alatt sem igen maradt el a békebeli évektől (1930 és 1941 között az évenkénti természetes szaporulat kerekítve 63,000), ennek beszámításával 1941. január 31-e és 1945. június 30-a között a trianoni területű ország lakóinak abszolút száma ténylegesen nem 953 ezerrel, hanem csak 663,000 fővel fogyott; a trianoni ország népessége az 1941. évi 9,3 millióról tehát mintegy 8,7 millióra (7,0X-kal) csökkent. A két szám között mutatkozó 290,000 fős különbözet a háború alatti születéstöbbletből, az évenkénti mintegy 63 ezer fős természetes szaporulatból adódik. Ennek realitását az támasztja alá, hogy a második világháborúban, szemben a megelőzővel, tudatos katona- és népesedéspolitikai megfontolásokból a katonai szolgálatra behívottakat viszonylag rövidebb időre szakították el családjuktól, ezért az elmaradt születések száma évente mindössze néhány ezerre tehető. Az első világháború négy éve alatt — a trianoni országterületet véve figyelembe — mintegy 550-600 ezer volt az elmaradt születések száma, a második világháború ugyancsak négy éve alatt a trianoni területű s a korábbinál magasabb népességű országban ez a szám "nem igen lépte túl az 50 ezret" — állapította meg Thirring Lajos demográfus. Gondunk abból adódik, hogy az 1945. június 30-án rögzített 953,000-es háborús népesség-fogyás valójában mit is takar. Csakugyan ennyi lenne a halottak száma? Vagy a közel 1 milliós veszteség az elesett, elpusztult népességen kívül magában foglalta a még mindig nyugaton levők s a fogolytáborokban sínylődök tömegét is? És ha így van, akkor mennyire becsülhető a szomszéd országokból 1945. június 30-ig menekült magyarok száma? Alighanem a korabeli forrásokból sem igen lehetne ma már földeríteni, hogy az említett globális adatból (953,000) valójában mennyire is tehető a sajátos “vándormozgalom" által teremtett népességhiány értéke. Csak feltételezni tudjuk, hogy 1945. június 30-án még magasabb lehetett az országhatárokon kívülre kerültek (elmenekültek, hadifoglyok), mint az ideőzönlők száma. Témánk szempontjából mindez azt jelenti, hogy a 953,000 fős fogyás bizonyosan kisebbik hányadát, úgy lehet csak töredékét, de azok tették ki, akik az országhatárokon túl életben maradtak, s zömük önhibáján kívül még nem térhetett haza. E kalkuláció kegyetlen ellentétele azonban az a szomorú, de csaknem bizonyosra vehető föltételezés lehet, hogy az 1945. június 30-i globális népesség-fogyás számértékében még bennefoglalt távollevők minimális részarányát a fogolytáborokból soha vissza nem térők tizezrei alighanem kiegyenlítették. Ebből eredően és az alább következő kombinatív számítások eredményei alapján megkockáztatható annak föltételezése, hogy a 953,000 főnyi hiány a trianoni területű Magyarország háborús és háborúhoz kapcsolódó emberveszteségét, az áldozatok számát mutatja. 7
