Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)

1985 / 1. szám

Fardinandy György CCayey, Puerto Rico]-.

MAGVAR ÍRÓ A TRÓPUSOKON

Valahányszor "itt valahol, ott valahol" az alkotómunka műhelyproblémáira fordul a szó, óhatatlanul felteszi nekem valaki a kérdést: hogyan vált belőlem idegen iró, hogyan lehet az ember — immár közel három évtized óta — magyar író a trópusokon?

a

Általában tréfával ütöm el a témát. Az igazság azonban az, hogy soha nem gondolkoztam rqjta: magam se tudom.

Amikor azután a múltkoriban egy újság trópusi hátteremről, szellemi hétköznapjaimról kérdezett, úgy gondoltam, itt az alkalom: megírom, hogyan élek, másszóval: milyen fizikai és szellemi körülmények között születik magyar irodalom a trópuson.

KSK

Mindig nehezen írok, de talán még soha nem rágtam annyit a tollat, mint ezen a napon. Hogyan éreztessem meg a sokezer kilométerre élő olvasóval rendhagyó valóságomat? Végül is az egyetlen járható utat választottam, környezetem, otthonom és munkahelyem leírását. Ám képzelje el mindenki a maga módján, hogyan lesz mindebből irodalom.

Arnold Toynbee szerint a meleg tengereken túl könnyű az élet, a szigetvilág amolyan földi paradicsom. Ezért nem születnek nagy civilizációk ezen a vidéken: az ember, akadályok hijján, nem tanulta meg legyőzni az akadályokat. Hogy valóban édes-e a trópusi élet, vitatható. Tény azonban, hogy — ha nem is civilizációi de könyv- és papírellenes.

A bajok a távolsággal kezdődnek: nem én vagyok az egyetlen, akinek a hajóslád^ja még útközben a tengerbe veszett. Egy kollégám könyvtárát állítólag Caracas kikötőjében látta valaki, de mire az érdekelt odautazott, a kibelezett, esőverte ládának nyoma veszett.

Füst Milán élete végéig siratta esztétikája kéziratát, amely az ostrom idején a bombázások áldozata lett. En beletörődtem: időközben amúgy is tönkrementek volna kedves klasszikusaim.

Először a tobzódó napfény támadását igyekszik kivédeni az ember. Ez nyomtalanul kiszívja a papírból a festéket: a nyomtatott szöveget. A papír maga megsárgul, foltos lesz, a nyirkos melegben összeragadnak a lapok. A könyvtárak léghűtése kiszárítja a könyveket. Amikor nemrégiben egy folyóirat alig húsz éves számát kölcsönöztem volna ki, maroknyi porrá száradt papirost találtam a borítólap alatt.

Amivel nem bír a meleg, elintézi egy kis kukac, a romboló polilla, amely rekordidő alatt fogyaszt el fát, kartont, papirost. Ellenszere a Pusztító Olivér nevű molyirtó vállalat maró oldata, amely ugyancsak radikálisan végez minden könyvtárral. Előnye, hogy a romboló polillánál valamivel hamarabb.

33