Itt-Ott, 1985 (18. évfolyam, 1-3. szám)
1985 / 1. szám
Elolvasandó I. Kar.13. Éltető J. Lajos [Portland, OFÜ: ELBOC5ÁJTÓ ÜZEMET [Lake Hope 1934, Záró-iStenSzolgíálat] Kedves Barátaim! — Ismét eltelt egy esztendő, megint elröppent magyar hetünk. Jól telt el; jól éreztük magunkat, az előadások felemelőek voltak, az együttlét kellemes, üdítő. Úgy hiszem, tanultunk is egyet-mást egymástól. Nem is hallottam a héten idevonatkozó negatív kommentárt, egy kivétellel; egyik barátunk erősen hiányolta, hogy nem foglalkoztunk eleget az aktuális, magyarokat érintő, amerikai politikai fejleményekkel, így többek között egyáltalán nem az év első felében lezajlott tüntetésekkel, sem az Erdéllyel kapcsolatos, szavazás előtt álló kongresszusi rezolúcióval. Lehet, hogy ez a bírálat helyénvaló (bár hadd jegyezzem meg, hogy nem egészen fair ennek utólagos kifejezése, hisz minden bizonnyal beiktattuk volna a programba, ha időben előlép valaki vele), de uagyanakkor hangsúlyonzunk kell, hogy a Magyar Baráti Közösség nem politikai társaság, hanem vallásos-kulturális; a minket összetartó szellem nem a politikai akciók szelleme, mely igaz, hogy nagyobb számban mozgatja meg az ún. "tömegeket,“ mint mi, de közösséget nem alkot, nem is alkothat. Nem kételkedem a politikai akciók, szervezkedések értékében. Azonban amikor a lelkesedés kicsengett, a politikai tevékenységek mögött ritkán találunk békés egyetértést. Ez persze a dolog lényegéből adódik. Egy szabad társadalomban mindenki azt csinálhat a politika terén, amit jónak lát, s ahány politikai akciócsoport létezik, az mind azért létezik, mert tagjai az ő hozzáállásukat tartják a legjobbnak; amiből viszont az következik, hogy a többiekért — enyhén szólva — nem rajonganak túlságosan. Még az erdélyi ügyben sincsen pl. egységes álláspont — nagyon tragikusan. Az Amerikai Magyar Szövetség pedig pereskedik önmagával. Egyházaink sem képesek magukat távol tartani az efféle politikai civakodástól. így pl. református egyházunk, amely eddig is három részre volt szétforgácsolva, egy negyedikkel gyarapodott: a három sem volt életképes, négy még úgy sem lesz az. Katolikus berkekben sincs egység, bár errröl a rendi fegyelem miatt a laikusság nincs informálva. Csak megjegyezzük, hogy pl. amit a magyar jezsuiták tesznek Európában bizonyos téren Magyarország irányában is, azt ég és föld választja el attól, amit mondjuk a Katolikus Magyarok Vasárnapja hirdet itt, egyebek közt propagandaként. Irányi püspök feladata felette nehéz; talán ez magyarázza azt, hogy kinevezése óta mindeddig nem hallottunk egy szót sem terveiről, ha vannak. Pedig ő az egyetlen az emigrációban, aki tisztségének tekintélyénél fogva egyesíthetné valamennyire a diaszpórát, nem csupán egyházi értelemben. A Magyar Baráti Közösség parányi testület. Ereje, befolyása azonban tagságához viszonyítva aránytalanul nagy. Ez pedig abból adódik, hogy alapjául nem választott egyebet, mint a szeretet erkölcsét. Legőszintébb óhajunk, hogy ebben utánozzanak minél többen; meggyőződésünk, hogy ez forradalmibb lenne minden forradolomnál, fegyverebb minden fegyvernél. 22